szex
#Vágyak

Hogyan mondd el a partnerednek, hogy készen állsz (vagy nem) a szexre!

2009.08.17.
1 perces olvasási idő

Egy amerikai diáklány igaz története. . .

Valamikor, amikor 14 éves, épphogy csak nyolcadikos voltam, jó néhány héten keresztül figyeltem egy nálam két évvel idősebb pasit. Szerettem volna, hogy belém szeressen. Egyik este, mikor kint lógtunk, elkezdtünk csókolózni, majd levetkőzni és aztán pedig szexelni. De ez nem igazán az volt, amire vágytam. Sírtam és üvöltöttem, hogy vigyen haza.

Később még az éjszaka folyamán mondtam neki, hogy én még nem álltam készen arra, hogy továbbmenjünk a csókolózásnál. De a pillanat magával ragadott. Nem használt óvszert sem, és azt se tudni, hogy az előttem lévő partnereinél használt-e. Azután az este után zavartan és szégyenkezve álltam bárki elé.

Azon az éjszakán elvesztettem a szüzességemet. Pedig mindig is úgy gondoltam, hogy ez majd egy különleges személlyel fog megtörténni, egy különleges helyen. Most már biztos vagyok benne, hogy a partnerem tudni fogja, hogy mikor állok készen a szexre.

Ha én ugyanis többre vágyom, mint egy csók, valószínűleg felhívom a figyelmét arra, hogy használjunk kondomot. És szintén tájékoztatom a partneremet arról, hogy ez a kapcsolat nem fog működni, ha nem tisztel engem és a vágyaimat, és nem védjük meg magunkat az STD-től, vagy a terhességtől!Tini pár együtt

Most pedig adok néhány tanács, azok alapján, amelyet én a saját bőrömön tapasztaltam, és ami által a partnereddel közölheted, hogy készen állsz vagy sem a szexre:

  • Légy tisztában magaddal! Bizonyosodj meg, hogy készen állsz, mielőtt bármiféle szexuális játékba belefognál! Ha nem tudod, hogy hogyan reagálnál az érintésre, az orális, az anális, vagy a vaginális szexre, akkor hogy várhatod el a partneredtől, hogy tudja a vágyaidat?
  • Győződj meg, hogy a partnered ugyanolyan komolyan veszi-e, mint te! Mondd el neki, hogy egy kapcsolatban megérdemled, hogy tiszteljenek. Ha a partnered nem tisztel, akkor azt a kapcsolatot abban a pillanatban abba kell hagyni!
  • Ne a pillanatnak élj! Ha mégis elkap a pillanat, akkor te még mindig dönthetsz és beszélhetsz a partnereddel, hogy mit is fogtok csinálni. Inkább ez, minthogy egy kellemetlen élményed maradjon!
  • Világosan magyarázd meg, mire állsz készen, és mire nem! Ha orális szexet szeretnél, de vaginálisat és análisat nem, ezt világosan add a partnered tudatára!
  • Beszéljétek meg, hogy hogyan véditek meg magatokat! Vitassátok meg, hogyan védekeztek az STD és a terhesség ellen. Mindenre kiterjedve beszéljétek meg, hogy mit használtok, ha análisan, orálisan vagy vaginálisan szeretkeztek. Beszéljetek a tablettákról, kondomról vagy egyéb fogamzásgátlási módszerekről világosan!

A partnereddel kommunikálni rendkívül fontos. Ha tudjátok mindketten a másikról, hogy mi az, ami neki kényelmes, és mi az, ami nem, remekül szórakozhattok mindenféle kínos szituációk és rossz élmények nélkül.

(Cs..B.)