#Suli, munka

Nyári tábor a természettudományok szerelmeseinek

2013.06.13.
2 perces olvasási idő

Az ELTE Eötvös József Collegiuma és az ELTE Természettudományi Kara ebben az évben második alkalommal rendezi meg az Eötvös Természettudományos Tábort 2013. július 22. és 28. között Budapesten.

Természettudományi tábor

Mindazon diákok érdeklődésére számítanak a szervezők, akikhez közel állnak a természettudományos tárgyak (matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz), illetve az informatika, de még nem döntötték el, hogy ez irányban szeretnének-e A nyári szünet és a suli kombinációja továbbtanulni. A tábor célja az egyetemi természettudományos szakok népszerűsítése az érettségi előtt álló középiskolás diákok körében. A tábor szervezői arra vállalkoznak, hogy az érdeklődő diákoknak bemutassák az egyetemen folyó szakmai munkát, és hogy azt személyes élménnyé tegyék a számukra.

A tábor folyamán a diákok délelőttönként egy közös, majd egy kiscsoportos (a választott szekciónak megfelelő) előadáson vesznek részt. Ebéd után továbbra is szekciónkénti bontásban gyakorlati foglalkozások lesznek, melyeket többnyire az ELTE-n tartunk (pl. laborgyakorlat, planetárium, ásványtár). A vacsorát követően ismerkedős-játékos foglalkozások közül lehet majd választani.

A tábor adatai:

Időpont: 2013. július 22–28.

Helyszín: ELTE Eötvös József Collegium, 1118 Budapest, Ménesi út 11–13. illetve ELTE Lágymányosi Kampusz, 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, 1/C

Célközönség: A 12 évfolyamos rendszerben tanuló diákok közül a 10. és 11. évfolyam tanulói; a 13 évfolyamos rendszerben tanulók közül a 11. és 12. évfolyam tanulói.

Részvételi díj: 17 000 Ft, amely tartalmazza a kollégiumi szállást, a napi háromszori étkezést, a belépőket, a budapesti közlekedéshez a BKV-jegyeket; nem tartalmazza a helyszínre utazás díját.

Jelentkezés: A táborba való jelentkezéshez a pályázó diákoknak egy-egy esszét kell írniuk a tábor szervezői által megadott témák valamelyikéből (lásd alább). A témakörök feldolgozása izgalmas kihívást jelenthet az érdeklődő középiskolás diákok számára. A jelentkezők a felkészüléshez bármilyen szakirodalmat használhatnak és szaktanáraikkal is konzultálhatnak, azonban mindenképpen önállóan alkotott szöveget várunk, amelyből kiderül, hogy a szerző megértette a témakör alapjait, kérdéseit és a válaszok jelentőségét. A beérkezett esszéket az Eötvös Collegium természettudományos műhelyei bírálják el.

Minden szekcióban a legjobb pályaművek szerzőjének részvételi díját elengedik.

Jelentkezési határidő: A jelentkezési időszak 2013. április 30-tól június 16-án 23:59-ig tart. A jelentkezési időszak vége egyúttal az esszék feltöltésének határideje is.

Esszétémák: 2013-as témakiírások letöltése (PDF)

Kapcsolat: A táborral kapcsolatban felmerülő további kérdésekre készséggel válaszolunk a [email protected] e-mail címen.

Középiskolás Szabadegyetem

Jog, politológia, pszichológia, gyógypedagógia, szociológia, mérnöktudományok – az ELTE szakkollégistái által szervezett Középiskolás Szabadegyetemen izgalmas előadásokkal és kreatív szemináriumokkal várják a gimnazistákat 2013. július 24–29. között Ceglédfürdőn.

Jelentkezési határidő: 2013. június 20. (a jelentkezések függvényében).

Az ELTE szakkollégiumai negyedszer szerveznek tábort, melynek fő célja, hogy a gimnazisták jobban megismerhessék az egyetem szakjait és tudományterületeit, közelebb kerüljenek azok érdekességeihez, az egyetemi élethez, és így könnyebben döntsenek a pályaválasztás során. A táborban minden szervezői és oktatói feladatot a szakkollégista hallgatók látnak el. A tábor teljes árú részvételi díja 15 000 Ft, a hátrányos helyzetű diákok 7 500 Ft-ért vehetnek részt.

Részletes információk a Szabadegyetem honlapján és Facebook-oldalán

Időpont: 2013. július 24–29.
Helyszín: Ceglédfürdői Diáktábor (2700 Cegléd, Fürdő út 1.)

(KamaszPanasz)