Mostanság a halál tabu téma. Ha lehet, kerüljük, hogy beszélni kelljen róla. Amennyiben mégis kimondani kényszerülünk, talán kicsit beleborzongunk, félünk, ha túl sokat emlegetjük, talán bevonzzuk a „kaszást”.

Hogyan van ez a mi fejlett, nyugati kultúránkban, hogy ennyire félünk a haláltól? Mert hogy félünk, ehhez kétség sem fér. Nézzük csak, mennyi óvintézkedést megteszünk, hogy elkerüljük a baleseteket, betegségeket, öregedést, a minket fenyegető támadásokat, betöréseket, és még sorolhatnánk. Legtöbb szorongásunk mögött a haláltól való félelem húzódik meg, a saját és szeretteink elmúlása miatti lappangó, de folyamatosan velünk lévő aggódás. Persze, van egy ésszerű elővigyázatosság, amivel megtiszteljük magunkat, vigyázunk testi és lelki épségünkre. De sok esetben túlzásba esünk, és úgy teszünk, mintha elkerülhetőek lennének az élet természetes folyamatai, az öregedés, az elmúlás.

Ahhoz, hogy megértsük, miért is jelent ez akkora problémát nekünk, modern országok lakóinak, látogassunk el egy kicsit képzeletben más kontinensekre!

A halál felfogása más kontinenseken

Európán és Észak-Amerikán kívül a világ más országaiban, különösen a természethez közelebbi népeknél (Afrika, Dél-Amerika, Ázsia) a halál az élet természetes velejárója, sőt, egyenesen ünneplésre számot tartó esemény. Egy temetés nem gyászos nap, a hozzátartozók, az elhunyt közössége tánccal, zenével, ünnepi szertartásokkal kíséri az élet-halál közötti állapotváltozást. Az embereknek gyermekkoruktól kezdve benne van a gondolkodásukban az elmúlás, mindennapi beszédtéma, és már fiatal korukban részt vesznek a temetkezés előkészítésében, a szertartásokon.

A nyugati világban a halál visszavonult a kórházakba, nem látjuk, mi történik, hogy történik, szerencsés esetben kamasz vagy fiatal felnőtt korunkig nem találkozunk vele. Ha mégis eltávozik egy családtagunk, gyermekként még kímélnek minket a temetéssel járó dolgoktól, talán el sem mondják nekünk. Emellett a média azt sugallja, kellő mennyiségű pénzzel, odafigyeléssel szinte örökké fiatalok maradhatunk, csak a megfelelő krémeket, vitaminokat szükséges beszereznünk, és spórolnunk már előre a plasztikai műtétekre.

Hit és halálfélelem

A halálfélelem viszonylag új keletű jelenség a fejlett országok népessége körében, összefügg a megrendült hitrendszerrel is. Már nem tudjuk, miben higgyünk, a hit pedig fontos kapaszkodó, eligazítást nyújt az életben és a halálban egyaránt, biztonságérzetet ad, még akkor is, ha ez esetenként csak látszat biztonság.

Ahol van hit, ott nincs félelem. Hogy ez mennyire így van, íme egy példa: Ázsiában jártam, és a következő eseménynek voltam szemtanúja. Egy kis laoszi faluban az odaérkezésem előtti egy hónapban három ember is életét veszítette baleset vagy betegség következtében – ami elég nagy szám a helyi sok éves átlaghoz képest. Mi erre a helyzetre a helyi reakció? Hívtak egy tucat buddhista szerzetest, akik hétköznapi spárgával körbevonták a falu határait, majd egy éjszakán keresztül énekeltek, hogy elűzzék az ártó szellemeket. Aki a spárgán belül tartózkodik, védelmet élvez. A közösség megnyugodott, boldogan, békésen, biztonságérzettel élték tovább mindennapjaikat.

Megnyugtatna ez az eljárás egy nyugati embert? A válasz egyértelmű nem. Mi továbbra is aggódva figyelnénk minden kis betegségjelre magunkon, nehogy mi legyünk a következő áldozat.

Sok helyen járva a világban azt tapasztaltam, hogy azok a népek, akik hisznek valamilyen felsőbb akaratban, legyen az egy vagy több istenhit, lényegesen nyugodtabban, kevesebb félelemmel élnek. Egy betegség, baleset, vagy haláleset ennek a felsőbb erőnek az akarata, és ily módon elkerülhetetlen. Persze vigyázni magunkra itt is emberi kötelességünk!

Mit tehetünk a halálfélelemmel, ha Európába születtünk?

Elfogadás

Az első lépés az elfogadás. Nem találták még fel az örök élet titkát, addig pedig szembe kell néznünk a ténnyel: igen, bizony, mi is meghalunk egyszer, és ez így rendjén is van.

Hit

A hitet nem lehet megtanulni, a hitet gyakorolni lehet. Kereshetünk közösségeket, olyan embereket, akik számunkra hitelesek, akik segíthetnek nekünk hitünk megtalálásában, vagy megerősítésében. Keressünk olyan világnézetet, amiben tudunk hinni – elfogadván azt, hogy bizonyosságot talán életünkben nem kapunk erről.

Visszatalálni a természethez

Ha sokat vagyunk a természetben, sok szépet látunk benne, akkor talán megélhetjük az élet természetes körforgásának pozitív részét is. Hiszen ebből a természetből születtünk, és ide is térünk vissza életünk végeztével – ami a fizikai testünket illeti. És ha ez a természet ilyen szép, akkor talán ez a visszatérés nem is olyan borzalmas.

Merjünk élni!

A halál kapujában lévő emberekkel (halálos betegségben szenvedők, idősek) beszélgetve szembetűnik, hogy azok tudják békésen fogadni az elmúlás gondolatát, akik rendben vannak azokkal a dolgokkal, amiket életükben tettek. Ha szép életünk volt, bár szeretjük azt, de könnyebb szívvel is tudjuk elengedni.

Éneklés

Az éneklés összeegyeztethetetlen a félelemmel. Legújabb kutatások szerint az agyunk nem képes egyszerre félni és énekelni is. Próbáljuk ki bátran ezt a megfigyelést önmagunkon is a legközelebbi félelemmel teli helyzetben, akár dudorászással is!

(KamaszPanasz - Ujpál Zsófia, pszichológus)