kapcsolat
#Lélek

Mitől lesz jó a párkapcsolat? 3. rész

2009.12.16.
3 perces olvasási idő

Nap, mint nap halljuk: szeretem őt. Sokan mondják, hogy szeretik, de valójában ennyi elég is a boldogsághoz? Ő az igazi? Ez a kapcsolat a legideálisabb számodra? A most következő sorozatunkban ezekre a kérdésekre igyekszünk választ találni.

Becsületesség és egyenlőség

Egy egészséges kapcsolatban mindkét fél becsületesen bánik a másikkal, miközben teljesen egyenrangú társként kezeli. Nem szabad, hogy csak az egyik fél irányítson. Mindkettőtöknek érezni kell, hogy az érzéseitek fontosak. Mindkettőtöknek adnotok és kapnotok kell egy kapcsolatban. A döntésekben neked és a partnerednek egyaránt részt kell vennetek, hogy később együtt tudjatok kompromisszumokat kötni.

Nézeteltérések minden kapcsolatban adódnak. És teljesen normális, hogy néha különböznek a véleményeitek és a szükségleteitek. Megpróbáljátok egyenlő módon kezelni a másikat, elfogadni a véleményét, és kielégíteni a másik szükségleteit. Egy egészséges kapcsolatban, ahol nézeteltérések akadnak, a felek egyenlően „harcolnak”. Meghallgatod a másik szemszögéből is a helyzetet, és figyelembe veszed azt.

Most pedig tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket, ha úgy érzed, hogy a kapcsolatotokban becsületesség és egyenlőség működik:

• Mindketten el tudjátok mondani azt, amit igazán szeretnétek?
• Eleget tudtok tenni a szükségleteiteknek?
• Adtok és kaptok egyenlően?
• A fontos döntéseket együtt hozzátok?
• Tudtok kompromisszumot kötni?

Ha a kérdések nagy részére a válasz igen, akkor valószínűleg a becsületesség és az egyenlőség is jelen van a kapcsolatotokban, ami jó jel, már ami a kapcsolatod egészségét illeti.

Egyenlőség és becsületesség nélkül a kapcsolat - pontosan az emiatt kialakult harag miatt – fájdalmas is lehet. Senki sem tökéletes, de senki sem tökéletlen. Nem irányíthat mindig csak az egyik fél. Az egészséges kapcsolatban senki sem a másik gyámja. Egy jó kapcsolatban a felek bevallják hibáikat, becsületesek, és megbocsátók tudnak lenni, és tudnak önmaguk fontos döntéseket hozni.

Ha a partnered…

• Mindig csak téged hibáztat, ha valami rossz történik?
• Megpróbál benned bűntudatot ébreszteni a különböző hibák miatt?
• Figyeli minden lépésed?
• Ha valamit csinálni akarsz, ki kell, hogy kérd az ő beleegyezését?
• Elutasítja szükségleteidet, vágyaidat?
• Kényszerít valamire, hogy megcsináld vagy sem?
• Leellenőrzi, hogy tényleg az iskolában, otthon, vagy a munkahelyeden vagy-e?
• Hozza a legtöbb döntést a kapcsolatotokban?
• Szeretné irányítani a pénzügyeket?

Ha a legtöbb kérdésre a válasz igen akkor sajnos csak kósza álom lehet számodra, hogy megfelelő legyen az egyensúly az erő és a becsületesség, egyenlőség között.

A megfelelő kommunikáció

A jó kommunikáció az alapja az összes normális kapcsolatnak. A kommunikáció ezernyi módon történhet egy kapcsolatban – személyesen, telefonon, e-mailen vagy sms-en keresztül, vagy például testbeszéd útján is tudtok kommunikálni.

Amikor az ember egy egészséges kapcsolatban a másikkal beszélget, fontos, hogy kényelmesen érezze magát, és biztonságban érezve ossza meg partnerével gondolatait érzéseit. De emellett neked is meg kell hallgatnod a másik problémáit. Amikor szomorú vagy ,vagy rosszul érzed magad, tudod hogy van valaki aki meghallgat és segít neked.

Tedd fel ezeket a kérdéseket magadnak, ha úgy gondolod, hogy a kapcsolatotok a jó kommunikáción alapszik:

• Mindig jól és biztonságban érzed magad, ha az érzéseidről kell beszélned a másik előtt?
• Mindig meghallgatjátok a másikat félbeszakítás és bíráskodás nélkül?
• Megoldjátok a problémáitokat és kisimítjátok a nézeteltéréseket?

Ha a válasz ezekre a kérdésekre igen, akkor valószínűleg a te kapcsolatod a jó kommunikáción alapszik. Ez jó hír, hisz megint csak közelebb kerültél, hogy egy tökéletes kapcsolatod legyen.

A jó kommunikáció nélkül rengeteg félreértésre kerülhet sor. A jó kapcsolatban a partnerek nyitottak, és meghallgatják a másikat.

A partnered…

• Visszautasítja a beszélgetés a kapcsolatotokról?
• Távol tart attól, hogy elmond, mi nyomja a lelked?
• Ordít veled?
• Visszautasítja, hogy beszélj az érzéseidről, aggodalmaidról?
• Nem akar több időt veled tölteni?
• Csak nagyon keveset törődik veled?

Ha a válasz ezekre a kérdésekre igen, akkor sajnos csak egy jövőbeli remény, hogy találsz majd egy partnert, akivel jó a kommunikációtok.

Máshogy is mehet

Sokszor egy jó kapcsolatról álmodunk, és képesek vagyunk csak a másik igényeire figyelni. Azonban fontos, hogy ne essünk át a ló másik oldalára, és szem előtt tartsuk a mi saját igényeinket is.

Te…
• Tiszteled a partneredet?
• Megbízol benne?
• Egyenlő félként kezeled?
• Becsületes vagy vele szembe?
• És a partnered tudtok őszintén beszélgetni?
• Meghallgatod a másikat?

Ha ezekre a válasz igen, akkor te mindent megteszel egy jó kapcsolat érdekében. Viszont ő megteszi-e ugyanezeket? Fontos, hogy odafigyelj rá és beszéld meg vele azt, ha változtattál magadon a kapcsolat miatt, és azt is mond el neki, ha a kapcsolaton szeretnél változtatni!

Folytatjuk!

(Cs. B.)