sport
#Mozgás

Milyen mozgásforma illik hozzád?

2023.02.19.
2 perces olvasási idő

Ha még nem sportolsz valamit, vagy már nem szívesen űzöd jelenlegi mozgásformádat, akkor mindenképpen olvasd el ezt a cikket. Segítünk megtalálni a hozzád leginkább illő sportot!

Sokan konditerembe járnak, aerobicoznak, csapatsportokat űznek heti egy-két alkalommal, ezektől remélve a testsúly és a fittség megőrzését vagy a testsúlycsökkenést. Kevesen tudják, hogy ezzel szervezetük épségét akár veszélyeztetik is, mivel a kevés terheléshez szokott szervezetet a heti pár alkalommal végzett intenzív testedzés annyira igénybe veheti, hogy az edzetlen ízületek, izmok könnyen megsérülnek, károsodnak. A gyakorisága mellett az is fontos, hogy mit sportolunk.

Kapd fel a nyúlcipőt

A futást sokan szeretik, mert olcsó, egyszerű sport, amit szinte bárhol csinálhatunk. Viszont szakemberek egybehangzó véleménye szerint a legideálisabb mozgásforma heti 5 napon át napi fél-egy órás gyaloglás. Ha már a kondíciód javult annyit, lehet gyorsítani a gyaloglás tempóján, majd egy hosszú, fokozatos rászokatás után lehet elkezdeni futni. Célszerű beszerezni egy jó futócipőt, mert így kevesebb veszélynek teszed ki a bokádat.futás

A canga is kiváló választás

Ha nem lenne szimpatikus a futás, akkor egy másik népszerű sportot ajánlunk figyelmetekbe, a biciklizést. A biciklizés az egyik legkiválóbb sport, és szórakoztató szabadidős tevékenység is egyben. Főleg a láb- és a farizmokat dolgoztatja meg, bár kis mértékben a felsőtestet is igénybe veszi, hiszen valamivel kormányozni is kell.

Csobbanás és tempózás

Ha nem a szárazföldi sportok híve vagy, akkor ott van a népszerű úszás. Az egyik leghatékonyabb mozgásfajta, hiszen az összes izmot egyszerre mozgatja meg. Túlsúlyosan, és gerincproblémákkal is úszhatsz, hiszen nem terheli sem a gerincedet, sem a lábadat túlságosan. Javítja a rugalmasságot és javítja a testtartást. Ráadásul kifejezetten frissítő!

Ha kerekebb formákra vágysz

A labdajátékokat most nem sorolnám fel egyenként. Szerintem mindegyik labdajáték hatalmas népszerűségnek örvend mindenhol, és főleg a karizmokat, illetve a lábadat erősíti. Nem csak az izomzatod fejlődik vele, hanem a csapatszellemed, a kitartásod, és az önuralmad is fejlődik, emellett a csapatsportok tökéletes szórakozást is nyújtanak.

A művészibb, jó ritmusérzékűeknek megemlíteném a táncot is. Rengeteg formája létezik, de akár párban, akár egyesül táncolsz, a tánc minden izmodat megmozgatja, erősíti, formálja, és nagyszerű szórakozás is.

Lovaglással a jobb "futóművekért"

Ha szereted az állatokat, akkor a lovaglást neked találták ki! Összhangban mozogni a lóval, megtartani és irányítani őt igazi művészet. Bár a filmekben, vagy akár csak egy külső szemlélőnek könnyűnek tűnhet, hiszen „úgyis csak ülni kell rajta”, a valóságban ez korántsem így van. Mire valaki kiválóan megtanul lovagolni, rengeteg munka és év gyakorlás áll mögötte. Közben pedig kint vagy a szabad levegőn, ami alapjában véve már nagyon jó, ráadásul az állat szeretete meghozhatja számodra a lelki egyensúlyt is. A lovaglás kiválóan formálja a feneket, a combokat, a vádlidat, a hasadat, illetve a karodat is. Nem utolsó szempont, hogy hihetetlen módon javítja a tartásodat, ami egy sor fájdalmas problémától menthet meg.

Ha már végképp nem megy semmi sem...

Ha otthonülő típus vagy, akkor is mozognod kell! Hogy otthon is végezhess valamilyen mozgást, ajánlanám az ugrókötelezést. Ehhez a sporthoz nem árt egy kis állóképesség, illetve ritmusérzék, bár akkor is érdemes elkezdened, ha épp ezeknek a híján vagy, hiszen nagyon jól fejleszti a koordinációs képességeidet.

Az ugrókötelezést nemcsak ugrálva, hanem lépegetve is végezheted. Ha súlyosabb vagy az átlagnál, inkább lépegess, míg ha egyébként gyakorlott vagy a mozgásban, nyugodtan ugrálj. Fontos, hogy ne a betonon, hanem inkább füvön, vagy balesetmentes (nem csúszkáló, nagy, stb.) szőnyegen végezd a gyakorlatokat. Itt nemcsak az ugrálásra gondolok, nyugodtan feldobhatod az edzést keresztmozdulatokkal, láb alatti gyakorlatokkal, kézenállással, fekvőtámasszal.

(KamaszPanasz - Gy. A.)