Zeneblog

Minden ami a zenevilágában fontos és érdekes!

Csépe 2009.05.02. - 11:41 62934 látogatás 3 bejegyzés

Így ünnepelt a Tankcsapda

2009-07-05 18:25:01
A 20 éves Tankcsapda bivalyerős VOLT koncerttel ünnepelte meg a jubileumot, míg a közönség lelkes tombolással köszöntötte fel az ünnepeltet - írja rendezvény holnapja, a volt.hu.

Bármilyen hihetetlen, a Tankcsapda immár 20 éve osztja az igét a magyar rock’n’roll egyház híveinek. A zenekar grandiózus, augusztus 10-ei Sziget bulija előtt a VOLTon melegített be, és tesztelte, hogyan reagál a nyári fesztiváltömeg a 20 év csákányozás során összegyűlt rock himnuszokra. Persze ne gondoljunk valami giccses jubileumi csinnadrattára, a Tankcsapda sosem csípte a pózokat és a teátrális kellékeket. A közönség ezúttal is három embert láthatott a színpadon, akik a lehető legtisztességesebben tolták azt a durva darabolást, melynek rock ’n’ roll a hivatalos neve.

Lukácsék a Bajban című számmal csaptak a lecsóba a VOLTon, majd nagyobb sebesség fokozatra kapcsoltak: jött a Gyűrd össze a lepedőt velem, az Ez az a ház és a Jönnek a férgek, melynek sorait egy emberként kántálta a Nagyszínpad előtt összeverődött több ezer rajongó.

Ahogy a zenekar frontembere ígérte, a buli nem a nosztalgia jegyében telt el, ennek ellenére jó pár klasszikust is hallhatunk a sok fesztiválpróbát megért Tankológiából.

Az újabb slágereket a közönség fiatalabb fele fogadta kitörő lelkesedéssel, míg a korai időkből származó punkos attitűddel farba billentett szösszenetek azok arcára csaltak mosolyt, kikben lázadó ifjúságuk emlékét idézték fel az ominózus dalok. Akinek maradt energiája a ’Csapda fergeteges bulija után, az minden bizonnyal megfogadta a debreceni srácok tanácsát, és rendesen belevetette magát az éjszakába, aki pedig feladta, az lelkiekben készülheta mai VOLT fináléra. Biztos nem lesz benne köszönet.

Forrás: Zene.hu
Hozzászólások száma: (0)

Zuhogó eső - Depeche Mode

2009-06-28 13:07:55
Jackson halálának a híre megrázta az egész világot. Emiatt kicsit késve érkezik a beszámolója annak a világhírű zenekarnak, akik 25.-én este szakadó esőben kápráztatták el Magyarországi fanjaikat.



A Puskás Ferenc Stadionban zuhogó esőben adott teltházas koncertet a Depeche Mode, kedden. A fellépésre hónapok óta a jegyek nagyrésze elkelt.

Ismét Budapesten koncertezett a Depeche Mode, az angol csapat kedden immár hatodik alkalommal lépett fel Magyarországon.

Először a nyolcvanas évek közepén jártak nálunk, és azóta időről időre visszatérnek. Ez persze nem csoda, hiszen a mai napig hatalmas rajongótáboruk van az országban - havonta egyszer több százan, néha több mint ezren találkoznak a Depeche Mode Fan Club rendezvényein.

Így nem meglepő, hogy legutóbb is duplázniuk kellett, a Puskás Ferenc Stadion után az Arénába is visszatértek egy koncertre. Ugyanez ismétlődik meg idén: Tour Of The Universe nevű turnéjuk június 23-i koncertjére a stadionba rövid idő alatt elkelt az összes jegy, ezért 2010. január 11-én ismét eljönnek, akkor a Budapest Sportarénában játszanak, méghozzá az ígéretek szerint a nyári stadionkoncertekhez képest változó színpadképpel és más dalösszeállítással.

Isteni volt!

A Puskás Ferenc Stadionban 35 ezer rajongó bulizott kedden: a megacsapat előzenekara a magyar Zagar volt, az est főszereplői röviddel 21 óra után léptek a színpadra.

- Isteni élménnyel gazdagodtunk, na meg egy jó nagy megfázással , de kit érdekel? - írta az egyik rajongó, Maryke így folytatta:

- Nekünk nagyon tetszett a koncert felépítése! Nagyon szupik az új számok és volt sok régi sláger is!! Martin votl a legjobb! És az utolsó szám: Waiting for the night. David köszi, hogy meggyógyultál és itt voltál! Külön köszönet a közönségnek is, akik együtt/egyként tették felejtehetetlenné a mai estét! Tudjátok nélkülünk ez nem jöhetett volna létre - zárta viccesen.

Metropol tudósítója így ir az eseményről: "Számomra egyébként egy koncert sikere ott mérhető igazán, ha azok is jól érzik magukat, akik egyébként nem túl gyakori hallgatói a színpadon játszó bandának. A rajongók ugyanis – nem akarok senkit megbántani, előre szólok – gyakran erősen elfogultak, éppen ezért akkor is hajlandóak jónak titulálni a koncertet, ha az valójában nem is volt az.

Nos, a Depeche Mode esetében elfogultságról nem lehet beszélni: tényleg frenetikus este részvevői lehetetek azok, akik bőrig áztak kedden este a Stadionban. Ráadásul ezt úgy állítom, hogy nem vagyok Depeche Mode-rajongó. Alig ismerem egy-két számukat, CD-jük egy sincs meg otthon. Viszont nagyon jól szórakoztam a koncerten, és anélkül jól tudtam érezni magam, hogy az együttes mindegyik dalát kívülről fújnám."

A Depeche Mode és az Anton Corbijn közötti 20 éves barátságnak köszönhetően a zenekar úgy döntött, hogy legkedvesebb tervezőjük és fotográfusuk budapesti kiállítását megtekintik a Ludwig Múzeumban. A látogatásra a fellépés előtt került sor.

Forrás: Zene.hu
Hozzászólások száma: (0)

Meghalt a popkirály!

2009-06-26 12:10:19
Csütörtök délután meghalt Michael Jackson amerikai popénekes. A sztárt kómában találták meg a házában a kiérkező mentők, akik a kórházban még egy órán át próbálták újraéleszteni, sikertelenül. Az énekes halálát szívleállás okozta.

Helyi idő szerint csütörtök délután meghalt Michael Jackson amerikai popénekes. A popsztárt előzőleg rohammentővel vitték kórházba, miután eszméletlenül találták Los Angeles-i házában

A Los Angeles Times szerint a mentőkhöz 12:26-kor érkezett be a telefohívás az énekes otthonából. Mikor a mentők kiérkeztek hozzá, már nem lélegzett - írta a Los Angeles Times Steve Ruda mentőparancsnokra hivatkozva. A lap szerint Jackson már a mentők kiérkezésekor kómában volt: az orvosok megpróbálták újraéleszteni, majd egy Los Angeles-i kórházba vitték. Az énekes halálát két órával később, 14.26-kor állapították meg - erősítette meg a Los Angeles Times kórházi forrásokra hivatkozva.

A CNN az esetet jól ismerő forrásból úgy értesült, hogy az énekes szíve állt le. Jackson testvére, Jermaine a BBC-nek megerősítette, hogy tudomása szerint szívleállás okozta az énekes halálát. Szerinte az orvosok a kórházban még egy órán keresztül próbálták újraéleszteni testvérét, sikertelenül.

A popsztár halálának pontos körülményei a Los Angeles Times szerint továbbra is tisztázatlanok. A helyi rendőrség rablási és gyilkossági csoportja vizsgálja az ügyet; ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy bűncselekményre utaló jel merült fel, a kiemelt fontosságú személyeknél minidig így járnak el.

Michael másik testvére, Randy Jackson szerint az énekes már csütörtök reggel rosszul lett otthonában, és összeesett - monta a CNN-nek Brian Oxman, a Jackson család ügyvédje. A BBC szerint szemtanúk látták az énekes nővérét zokogva berohanni a kórház épületébe. A kórház épülete előtt délután hatalmas tömeg kezdett gyűlt össze, és több amerikai nagyvárosban is emberek tömegei emlékeztek az énekesre még a késő esti órákban is.

Az 50 éves Michael Jackson épp egy visszatérő koncertsorozatra készült, amelyet a Londoni O2 arénában kezdett volna meg július 13-án. Élete során több egészségügyi problémája is volt, és már 12 éve nem vett részt turnén.

Több mint 30 éves karrier

Michael Jackson a Jackson Five nevű családi együttesben tűnt fel még gyerekként. 1978-ban jelent meg első szólóalbuma, négy évvel később pedig kiadta poptörténeti albumát, a Thrillert. Ezzel egyértelmű világsztárrá vált, és a nyolcvanas években megújította a könnyűzenei ipart, nem kis részben merész videoklipjeivel - írja a pályájáról szóló összefoglalójában a BBC. Ezzel együtt a bulvársajtó célpontja is lett, rengeteg cikk született állítólagos furcsa szokásairól és plasztikai műtéteiről.

1991-ben megjelent Dangerous című albuma ugyan még számos slágert tartalmazott, de a kilencvenes években már főként magánéleti botrányaival került a figyelem középpontjába. 1993-ban egy 11 éves fiú családja azzal vádolja meg, hogy molesztálta a gyereket. Jackson határozottan tagadta a vádat, de a jogvitát végül azzal rendezték, hogy kifizetett a családnak mintegy 20 millió dollárt. Évekkel később pedig egy dokumentumfilmben bevallotta, hogy szeret gyerekekkel egy ágyban aludni.

Még 1997-ben sokak meglepetésére feleségül vett egy ápolónőt, akivel két gyermekük is született: Prince Michael és Paris Michael Katherine. A házasság 1999-ben véget is ért, a gyerekek Jacksonnál maradtak.

A zenészt 2003-ban letartóztatták azzal a váddal, hogy egy 14 éves fiút molesztált, de a 2005-ben zárult perben felmentették. Ezt követően már egyre több hír jelent meg állítólagos anyagi gondjairól.

R.I.P Billie Jean

Forrás: Origo.hu
Hozzászólások száma: (0)