/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Vagdosom magam
  

Vagdosom magam

ora 2009-10-11 00:26:30
Kedves Doktornő,

Elég súlyos problémával fordulok Önhöz. Február óta vagdosom magam. Február elején jutottam el addig a pontig, hogy már csak ez enyhíti a lelki fájdalmamat. Ha szomorú vagyok, akkor megvágom magam, általában a karom vagy a combom, esetleg a lábszáram. Annyira nem mélyek a vágások, maximum kb. 3 mm mélyek. Ennél mélyebb sose volt. Régen, amikor szomorú voltam, mert pl. veszekedtünk itthon, akkor csak szimplán nem ettem aznap este. De aztán februárban egy veszekedés után egy borotvapengével megvagdostam a karom, és megnyugtatott. De csak pillanatnyilag. Ezután hetekig a veszekedések és a kiborulások utána pengéhez nyúltam. Egy idő után rájöttem, hogy ez nem megoldás, mert ettől nem fognak megszűnni a veszekedések, de nem tudtam abbahagyni. Csak ezzel sikerült megnyugodnom. Ekkor már 10 centis sávban borították sebek a csuklóm. Egyik szünetben az egyik „barátnőm” félrehívott és rákérdezett a dologra. Miután megeskettem, hogy nem árulja el senkinek, elmondtam neki. Ő kidobatta velem a pengéket, de én vettem újakat. Körülbelül ebben az időben ismertem meg egy fiút, akibe nem sokkal ezután beleszerettem. Ő megértő volt, kedves és azért szeretett, aki vagyok. Ő is tudott a vagdosásról és próbált ellene tenni, hogy ne csináljam, de érte se tudtam abbahagyni a dolgot. Lassan elérkezett a május, amikor a teljes alkaromat sebek borították, illetve a lábszáram belső oldalán is volt jó pár seb. Egy iskola vizsgálat volt, amikor látás-, hallás- és bőrvizsgálat volt. Már az öltözőben éreztem, hogy le fogok bukni a dologgal. Bementem, leültem, megtörtént a látás- és hallásvizsgálat, mikor a védőnő megnézte a kezeim. Persze fel kellett tűrnöm a pulcsim ujját. Ő meglátta a sebeket és megkért, hogy a tanítás után beszéljünk. Én nem akartam, hogy felhívják az apukámat. De nem volt más választás. Eltelt pár nap. Délután csináltam két vágást. Tettem rá két sebtapaszt. Apukám meglátta, hogy sebtapasz van a kezemen, csuklószorító az alkaromon. Elkezdett kérdezgetni, hogy mi az?, mi történt?. Én mondtam, hogy csak egy seb, de nem elégedett meg a magyarázattal. Elkapta a kezem és letépte a ragtapaszt, majd lehúzta a csuklószorítót. Csak annyit üvöltött: „Te normális vagy?”. Rövid idő múlva behívott a szobájába beszélgetni. Kérdezgette, hogy miért csinálom. Elmondtam neki, hogy levezetem a feszültséget, lenyugszok a vagdosás által. De ő csak hülyének nézett. Azt mondta, hogy hagyjam abba, különben büntetést kapok. Mondtam, hogy az nem olyan könnyű, segítségre lenne szükségem, de ő csak legyintett. El is mentem. Neki azóta se mondtam el, hogy miért vagyok szomorú. Legtöbbször miatta. Mert nem szeret. A húgom, a nője (anyukám meghalt kicsi koromban), a kutya, mindenki. Utálom a nőjét (és apukámat is). Mert apukám szereti. Amúgy is ellenszenves volt (ismertem azelőtt is, hogy összejöttek volna). Egy kétszínű, egoista, ki-ha-én-nem típusú nő. A nő se szeret engem, viszont a húgommal jól elvannak. Apu őt nagyon szereti, engem viszont nem. Sohase jön oda hozzám beszélgetni, sose kérdezi meg, hogy mi van velem, sose foglalkozik velem. Sokszor ok nélkül ordibál velem, meg akar ütni vagy belémrúg. A húgom viszont a kis szent a szemében a nője mellett. Akárhányszor látta a vágásokat a kezemen, csak annyit mondott, hogy hagyjam abba meg, hogy bolond vagyok. De nem érti meg, hogy ez nekem nem divat. Nem érti, meg, hogy utálok élni. Senki sem szeret, nincsenek barátaim. Nem fogja fel, hogy utálom, ha feljön a nője. Utálom, ha itt van, és direkt többször hívja fel. Mintha élvezné, hogy ez rossz nekem. A nő pedig örül, hogy aput nagyon nem érdekli, hogy mi van velem. Nem érdekli, hogy szenvedek, naponta gondolok az öngyilkosságra, hogy többször álltam éles kést szorítva a karomhoz, hogy igen, most végzek magammal. Nem. Ő még a családsegítőktől kirendelt egyént is elküldte melegebb éghajlatra, csak ne kelljen ezzel foglalkoznia. Azóta se jutottam el pszichológushoz. Augusztusban a szerelmem szakított velem, mert beleunt abba, hogy lelkileg támogasson. Azt mondta, hogy neki olyan lány kell, akinek csak minimális problémái vannak és nem akar meghalni. Őt is elvesztettem. Ma már csak a nagymamám és a kiskutyám szeret, meg valamennyire a húgom. A húgom inkább csak elvisel, nem jó a kapcsolatunk. Ő állandóan titkolózik, ját lesni a fiúkat, később jön haza, mint ami megvan engedve neki, cigizik itthon pedig mindent letagad. És az bánt, hogy mindent letagad. Már telefonálni se telefonál előttem. És ez nekem nagyon rosszul esik… Nagyon szeretném, hogy jobb legyen, mert utálom ezt a szenvedést. Már ott tartok, hogy néha annyira kiborulok, hogy ok nélkül eszembe jutna a régi emlékek és elkezdek sírni, remegni. Ilyenkor elvonulok és kisírom a bánatom, néha meg is vágom magam. Nagyon utálok így élni, a karomat sebek borítják, a lábaimat szintúgy. Nem hordhatok rövid ujjút, se rövidnadrágot, mert akkor látszanak a sebek. És a legrosszabb, hogy erről én tehetek és nem bírom abbahagyni. Csak ettől nyugszok meg. Mit tehetnék? Kérem, segítsen. Elnézést, hogy ennyire hosszúra sikerült, de valakinek el kellett mondanom ezt, ami nyomasztja a lelkem.

Egy 14 éves lány

Szakértőnk válasza a Vagdosom magam kérdésre

Kedves 14 éves lány!

Először is, köszönöm, hogy megtiszteltél a bizalmaddal és őszintén beavattál a problémádba. Többször is elolvastam a leveled, igyekeztem mindent pontosan megérteni. Leírom a meglátásaimat, hátha segíthetek.

Nem könnyű a helyzeted, de mindenképpen jó, hogy megpróbálsz változtatni a dolgon. Biztos vagyok abban, hogy szakember segítségével ez sikerülni is fog. A soraidból azt olvasom ki, hogy úgy érzed, egyedül nem tudsz megbirkózni a gondokkal, ezért lenne szükség olyasvalakire, akivel őszintén meg lehet beszélni az érzéseidet és aki elfogad a problémák ellenére is. Azt írod, a nagymamáddal jó a kapcsolatod, azt hiszem, ő tudna Neked segíteni. Vele biztosan beszélhetnél őszintén a kialakult helyzetről, és segíthetne abban is, hogy eljuss a nevelési tanácsadóba vagy közvetlenül a pszichológushoz. Nyugodtan mondd el nagymamádnak azt, hogy tudod, a vagdosás nem jó módszer a problémák megoldására, de segítségre lenne szükséged ahhoz, hogy abbahagyd. Azt is elmondhatod, hogy úgy érzed, az Apukád nem veszi komolyan az egészet.

Elhiszem, hogy nem könnyű kijönnöd Apukád új barátnőjével, de abban egészen biztos vagyok, hogy nem azért viszi fel őt hozzátok, hogy Téged bántson.

Remélem, hogy sikerül mihamarabb eljutnod a megfelelő szakemberhez, mert azt biztosan Te is érzed, hogy az öngyilkosság nem megoldás a problémákra.

Örülnék neki, ha írnál még és tájékoztatnál arról, hogy alakulnak a dolgok.

Végezetül bemásolok Neked ide egy levelet, amit Neked címeztek (nem tudom, az oldalon meg tudod-e nézni):

Szia.Ne haragudj ,hogy itt írok és elnézést kérek,de nem tudom,hogy hol lehetne téged elérni!! Elolvastam a problémád...nagyon sajnálom.!
Ha egy barát kell vagy csak egy ember akinek elmondhatod a problémád én szívesen lennék az az ember.Már csak azért is,mert nekem is volt egy ilyen korszakom ,amit letudtam egymagam győzni.És lehet,hogy tudnék rajtad segíteni..:(legalábbis remélem:) Van kiút mindenből és ehhez nagyon erősnek kell lenned!!!Szóval ha beszélni szeretnél velem itt az e-mail címem:piciengikee@freemail.hu

Minden jót kívánok Neked addig is:

Dr. Szimuly Bernadett



Dr. Szimuly Bernadett
Ha tetszett a válasz, oszd meg másokkal is!