szorongás és önutálat

Kedves doktornő! 17 éves fiú vagyok, már az álltalános iskolában is sokat gúnyolódtak rajtam, fenyegettek,megaláztak,és ez a középiskolában is folytatódott,bár itt nem olyan dúrván.13 éves koromban kezdett el zavarni a külsőm,és egyre csak erősebb lett az elégedetlenségem,és ezek miatt meg még a kisebb magánéleti problémáim miatt depresszióba estem,14 éves koromban elkezdtem vagdosni magam,amit azóta csinálok.A családban is zűrök vannak, én vagyok a fekete bárány a családban,mindig én vagyok a hülye, engem mindig kiközösítenek.És ma már ott tartok hogy gyűlölöm magam teljes szívemből a belsőmet is de legfőképp a külsőmet.Legszivesebben letépném a bőröm és ki másznék ebből a testből.Olyan szintű szomorúság érzésem van ami már elviselhetetlen,a nyáron egész nap csak az ágyban feküdtem , tv-t nézni nem volt kedvem,étvágyam nincs,és észre sem vettem hogy egy napja nem ettem.Feldühít az hogy így nézek ki és ideges vagyok mindig,a nyáron kétszer is próbáltam megölni magam,de egyik sem sikerült.Az iskolában a barátaimtól elvonulok,egyedül ülők ,és senkihez sem szólok,az órákon azon gondolkozok mindig hogy hogy kéne meghalnom.Folyamatosan szorongok,hogy biztos mindenki engem néz és rajtam nevet,milyen csúnya vagyok,és nem akarom,hogy bárki lásson ,nem bírom elviselni magam. olyan is van hogy annyira elkezdek parázni,hogy rám tőr egy halálos félelem,és elkezdek remegni,rettegek,izzadok,a hasam görcsöl,és nem kapok levegőt,elviselhetetlen az az állapot.Már sokszor volt hogy haza kellet mennem annyira rosszul voltam,de mostanában csak berohanok a wc-re és bezárkózom és az az egyedüllét kicsit megnyugtat aztán visszamegyek.Ez heti 2-3x történik meg.Szerintem ez már nem normális,Alig várom hogy vége legyen az iskolának és hazamegyek és elkezdek sírni órákig.Van hogy annyira nincs lelki erőm,hogy képtelen vagyok fel kelni az ágyból.nem látom értelmét.Gyűlölöm magam és meg szeretnék halni.Mihez kezdjek?mert ez így nem élet..