Velem van a baj?

2014.07.26.
Kedves Szakértő!
Nem rég jöttem össze a barátommal. Én húsz éves vagyok, Ő tizenhét. Alig vagyunk egy hónaposak, és már túl vagyunk a szakításon. Mindössze 24 órára szakítottunk, de az is rettenetes volt számomra. A szakítás okai a következői voltak: folyamatosan az exeimről beszéltem, nem vállaltam fel nyíltan, folyamatosan töröltem a bejegyzéseket, amiket a facebook, falamra kiírt, valamint az összes képünkről levettem a megjelölést - szintén facebook-ról.
Ezt végül megbeszéltük, és újra együtt vagyunk, bár még alig pár napja ennek. Viszont, az első 1-2 napban keresett, írt, mondta, hogy hiányzom neki, de mintha valami történt volna. Írtam neki egyik nap, "látta", de nem válaszolt, utána 31 üzenetet hagytam neki, mert nem tudtam mi van vele, hol van mit csinál - tudom, ez rengeteg üzenet -, és amióta szakított velem, folyamatosan attól rettegek, hogy elveszítem, viszont tudom, hogy az se jó, ha nagyon ragaszkodom hozzá, mert lehet, hogy csak eltaszítom. Valamikor ilyen valamikor olyan, az elmúlt 2-3 napban, és nem értem miért, hisz adott egy másik esélyt, és tényleg megváltoztam, nem beszélek neki az exeimről, ami neki a legfontosabb. Viszont nem lájkolja a közös képet amit feltettem, nem ír nekem, mikor kérdeztem mikor találkozunk, azt mondta, hogy: nem tudom. Tettem valami rosszat? Nem vagyok jó párkapcsolatokban, nem tudom mit kéne tenni. Mert mikor együtt vagyunk, becéz, ölel, és mondja, hogy szeret, de amikor elvállunk, mintha más ember lenne. Talán nyűg vagyok a számára? Vagy megbánta, hogy újra össze jött velem?
Az előző kapcsolata sajnos olyan volt, hogy a csaj megcsalta (2 évig voltak együtt), és lehet emiatt nem bízik meg még bennem szakítás után? Hogyan tudnám vissza hozni a régi dolgokat? Amikor a barátainak áradozik rólam, amikor a falamra írt, hogy: hiányzol. Mikor nem olyan zenét posztol, hogy minden csaj otthagyja a pasit. Már nem boldog velem?
Lehet, kicsit zavarosan írtam le, de a fejemben is összegabalyodtak a dolgok vele kapcsolatban.
Köszönöm a választ.
Egy nagyon szerelmes lány!

Szakértőnk válasza a Velem van a baj? kérdésre

Kedves Levélíró!

Az alapján, amit írsz, szerintem mindkettőtök fejében össze vannak gabalyodva a dolgok. Sőt, mintha mindketten attól félnétek, hogy a másik elhagy, nem szeret eléggé, nem kelletek neki. Gondolj csak bele, a szakításhoz is az vezetett, hogy a barátod nem érezte eléggé, hogy fontos neked, nem vállalod fel nyíltan az ismerőseid előtt a kapcsolatotokat. Valószínű, hogy attól, hogy megígérted neki, most másképp lesznek a dolgok, nem oszlottak el az ezzel kapcsolatos félelmei. Talán azért is kicsit távolságtartóbb most, hogy védje magát az esetleges újabb sérülésektől. Biztos vagyok benne, hogy rendbe fog majd jönni a kapcsolatotok! Ebben sokat segíthet az őszinte, nyílt kommunikáció és az, ha mindketten igyekeztek kimutatni a másiknak, hogy szeretitek egymást, fontos számotokra a másik és a kapcsolatotok is. Alakul majd aztán a bizalom is és szépen lassan megtaláljátok a mindkettőtök számára megfelelő egyensúlyt a ragaszkodás és a távolságtartás között.

Hajrá!!

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor