Megváltozott a legjobb barátnőm

2014.03.31.
Betegség miatt kb. 4 hónapot hiányoztam az iskolából. A legjobb barátnőm az utolsó napokban amikor még voltam iskolában egyre inkább másokkal lógott. Van egy másik lány akit az LB-m utál, de én jóba vagyok vele. A betegségem alatt az LB-m egyszer sem érdeklődött felölem, de a másik lánnyal minden nap beszéltünk. Most mentem első nap iskolába. Amikor megjött az lb-m még csak nem is köszönt, elment mellettem. Szünetben a másik lánnyal mentek sétáltunk az udvaron, amikor hátulról jöttek nagy csoporttal és elkezték cikizni a másik lányt akivel sétáltam. Megvédtem erre elkezdtek engem is piszkálni. Az lb-m is közöttük volt. Ő is beszólt. Este ráirtam, eleinte normálisan beszéltünk. Megkérdeztem hogy mi van vele. Mondta hogy megváltozott. A végére már olyanokat vágott a fejemhez... És olyan stílusban... Már többen is észrevették hogy milyen lett. Mit tegyek?

Szakértőnk válasza a Megváltozott a legjobb barátnőm kérdésre

Kedves Levélíró!

Szerintem érdemes lenne megpróbálnod nyugodtabb körülmények között, személyesen, négyszemközt beszélni vele, hiszen a legjobb barátnők voltatok. Kár lenne veszni hagyni egy ilyen jó kapcsolatot, ha helyre lehet még hozni. Ebből a szempontból szerintem fontos kérdés az, hogy köztetek van-e a probléma, amit tisztázni lehet és megoldani vagy semmi köze nincs a barátnőd változásának a kapcsolatotokhoz. Amennyiben úgy döntött, hogy más társaságban igyekszik megtalálni a helyét és másnak akar látszani, mint addig, ráadásul olyannak, akinek nem fér bele az imidzsébe, hogy veletek barátkozzon, azzal sajnos nem tudsz mit csinálni, legfeljebb reménykedhetsz benne, hogy visszatér a régi énjéhez, mert azzal érzi jobban magát, inkább önmagának. Derítsd ki a mi a helyzet! Hátha csak a betegséged miatti magányérzésével kapcsolatos dühét vezeti le most rajtad vagy kiderül, hogy félreértésről van szó!

Hajrá!

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor