/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Mit tegyek, mire számítsa...
  

Mit tegyek, mire számítsak? (homo fiú)

ora 2019-08-28 13:45:47
Tisztelt Szakértők!
Jómagamat Viktornak hívnak és január 2-án töltöttem a 18. életévemet. Apám és anyám munkahelyén felvételt tavaly április 1-jén, így azóta fix állásom van. A gyermekkori legjobb haverom is részint a szülője (édesapja) révén velem azonos napon kezdett. Ő mindösszesen 8 nappal fiatalabb nálam, vagyis ez év január 10-én ünnepelte a nagykorúságát jelentő életkort.
Egy néhányszavas említést tennék a családi háttereinkről.
Én mindazok után fogantam és születtem meg, hogy szüleim még 1994-ben elvesztették a fiúgyermeküket. (Súlyos beteg volt.) Aztán 1997 nyarán egy (ugyan külsőleg maradandó károsodás nélkül megúszott) közlekedési baleset következtében az akkor 6,5 hónapos terhes anyám elvetélt. (Egyébként kislányt vártak) Utána jött 2000 nyarának közepén az örömhír, hogy anyukám újra várandós. Csak volt egy bökkenő. Apám 40, anyám 35 éves volt ekkor. Sok idejük nem volt gondolkozni rajta, de mégis felmerült az abortusz, amit végül elvettek, így 2001. január 2-án megszülethettem. Az abortusz nem első sorban egészségügyi okok miatt vetődött akkor fel, hanem abból az indíttatásból, hogy mi lesz a gimis ballagásomon vagy éppen az egyetemi diplomaátadón, majd azzal fognak megszólni, hogy miért a nagyszüleim jönnek el és nem a szüleim.
Tomiéknál kicsivel másabb a helyzet. Ott nagyon sokáig úgy tűnt, hogy a szüleinek nem lehet saját gyermeke. Őket is viszonylag későn érte az örömhír, hogy mégis lehet közös gyerek. Az édesapja egyidős édesanyámmal, míg az anyukája 2 évvel fiatalabb. Édesanyám és az édesapja osztálytársak voltak általánosban. A nagynéném (apu húga) és Tomi édesanyja szintén osztálytársak voltak, de ők pedig gimnáziumba, majd a főiskolán.
Tomi és én is szakgimnáziumban érettségiztünk. Gépészmérnöknek készülünk
Tomiék 3 házzal laknak lejjebb az utcába, mint mi. S ráadásul az utcánkba élő srácok általában 3-6 évvel idősebbek nálunk, így velük való barátkozás nehezebb volt, hisz amikor mi az óvodát kezdtük, akkor már majdnem mindegyik iskolába járt vagy éppen akkor kezdte azt. Nagyon gyorsan összebarátkoztunk. Ez egészen 2016 nyaráig tökéletes is volt számomra is. Akkortájt viszont elkezdtem magamon észrevenni, hogy egyre kevésbé tudok csak haverként tekinteni Tomira. Egyre jobban bejön, mint fiú. Aztán 2017 tavaszán először neki mondtam el, hogy meleg vagyok. Arról viszont a - barátságunkat féltve -, nem mertem neki beszélni, hogy ő az a fiú, aki tetszik nekem. Aztán 2 évnyi kínszenvedés után (és azok után, hogy a másságomról már a környezetem is tud valamint a túlnyomó része mára már elfogadta) végre úgy döntöttem, hogy ez a 15 évnyi távolságra visszanyúló barátság megérdemli azt az őszinteséget, hogy elmondjam neki a teljes igazságot az érzéseimről. Erre idén július 17-én náluk került sor, amikor kettesbe voltunk. Nagyjából 1 hétig utána nem találkoztunk, majd minden ment tovább a megszokott mederbe. Így érkeztünk el július 29 és augusztus 11 közötti iskolai sporttábor időszakához. (Egyebekben mindketten focizunk. Nem csak iskolai szinten, hanem klubszinten is. Ő a szomszéd faluba, én pedig a helyi csapatban. A csapataink megye I-ben szerepelnek a most kezdődő évadban. Az én csapatom két évad után most jutott vissza) A táborból való hazaindulást megelőző 3. estén olyan történt, amire legutóbb 12-14 éves korunk körül volt példa. Tomi odafeküdt mellém és átölelt. Na, a szívem rögtön hevesebb üzemmódba kapcsolt. Másnap iskola diszkó volt, amely este 9 órától hajnal 2 óráig tartott. Mi már valahogy úgy éjfél körül visszavonultunk a faházunkba. Ott még beszélgettünk, amikor egyszer csak először elkezdett simogatni, majd megpróbált megcsókolni. Az első próbálkozása önhibájából (bátortalansága) valamint az én lassú reagálásom (meglepettségem) miatt sikertelennek bizonyult. Néhány perc elteltével újra próbálkozott. Itt már a próbálkozása teljes mértékben célt ért. A csók ugyan nem tartott 0,5-1 percnél tovább, de az iszonyú jól esett. Aztán még utána is beszélgettünk, majd megint visszautasítást nem tűrve megcsókolt. Akkor úgy éreztem, hogy végre célt értem, s bár ő még nem meri kimondani, de hasonlóan érez ő is irántam, mint ahogy én érzek ő iránta. Aztán másnap nem akart róla beszélni, majd a hazajövetelünk után nagyjából 1 hétig hiába kerestem nem reagált és ő sem keresett. Azóta hiába próbálom szóba hozni a dolgot egyszerűen eltereli a témát, pedig látom a szemén, hogy talán lenne nála esélyem. A csókjából is ezt vettem ki. Flörtölgetni is próbál velem többször, de mint írtam, hogyha a konkrétumokat megpróbálom felhozni, akkor terel. Erre ma nem sokkal ezelőtt hívott, hogy hétvégén egyedül lesz otthon, mert a szülei a 30. házassági évfordulójukat megünnepelvén elutaznak 4 napra és szeretne egy kis időt velem kettesbe tölteni.
1. Ön szerint mi lehet annak hátterében, hogy nem meri felvállalni az érzéseit, viszont bizonyos ilyen irányú jelzéseket pedig küldi felém?
Ráadásul többen már hogy van-e köztünk valami vagy sem. Hiába állítom, hogy nincs (pedig ez az igazság) a baráti társaságban már egyre kevesebben hiszik el ezt.
2. Ha nem érez ténylegesen még sem semmit irántam, akkor miért csókolt meg azok után, hogy tisztában volt vele, hogy tetszik nekem, és egyáltalán miért flörtölget velem akár még a haverok előtt is?
3. Ön szerint három év után miért éppen most gondolta úgy, hogy jó lenne néhány óránál többet kettesbe töltsünk? Ezt vehetem-e újabb jelnek olyan értelemben, hogy talán végre világossá teszi irányomban, hogy mire megy ki a játék, vagyis felvállalja esetleg a velem szembeni érzéseit (már hogyha az általa küldött jelek nem áljelek) vagy még lehet, hogy ez korai lenne erre számítsak?
A mielőbbi megtisztelő válaszait előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Viktor

Szakértőnk válasza a Mit tegyek, mire számítsak? (homo fiú) kérdésre

Kedves Viktor! A barátod nyilván még nem biztos az érzéseiben, próbál megküzdeni velük. Hagyj neki időt, lehetőséget, akkor ki fog derülni mindkettőtök számára, hogy milyen érzések ezek: lehet kíváncsiság, intimitásigény,szexuális vonzalom...Próbálj elfogadó lenne, ahogy veled szemben is az a környezeted.

Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Hirdetések