/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Sosem talál rám a szerele...
  

Sosem talál rám a szerelem?

ora 2016-09-25 13:51:51
Évek óta magányos vagyok, és azt érzem, hogy egyre mélyebbre süllyedek a depresszióban... Pszichológusra sajnos nincs pénzem (pedig hát nagyon szívesen elbeszélgetnék vele)
Az a helyzet, hogy meleg vagyok. Nagyon régóta tudom, és el is fogadtam.
Mindig is voltak barátaim: olyanok, akiktől tudok szívességet kérni, és én is megteszek nekik ezt-azt, és olyanok is, akik igazán közel álltak/állnak hozzám. A külsőmről elég annyit tudni, hogy jóképűnek szoktak mondani, és teljesen átlagos testalkatom van, egyszóval nem ez vet akadályt az ismerkedésnek.
Amiért most felerősödött bennem ez a rossz érzés, az az, hogy pár barátom, akikkel eddig együtt agonizáltunk, hogy egyedül halunk meg, nem lesz senkink, közben azért röhögtünk is az életen, hogy miért vagyunk ilyen szerencsétlenek, hogy senki nem nyúl hozzánk, stb. Na, ők minden ilyesmiről végleg lemondva elmentek a nyárra dolgozni, és ott, teljesen véletlenül találkoztak a nagy szerelemmel, és most olyan boldogok, ahogyan még soha sem láttam őket. Ez eddig 4 barátommal történt meg, de úgy sejtem, hamarosan jön a következő. És a végén csak én maradok tényleg egyedül.
Sokan mondják nekem, hogy keressek hobbit, foglaljam le magam valamivel, stb. stb. De az a baj, hogy abszolút nincs ehhez motivációm, örülök, ha a tanulmányaimhoz van erőm, és nem bukok ki az egyetemről. (Az egyetlen talán, ami ideig-óráig boldoggá tud tenni, az a sütés-főzés és a végén a nagy zabálás. Imádok enni, és hála istennek nem is hízok tőle.)
Próbáltam én már sok hobbit, de mindentől elment a kedvem, mert átitat ez a sz*r érzés. Amikor már tök jól érzem magam, a tudatalattim tesz róla, hogy ne felejthessem el: sokszor van például, hogy jó napok után álmodok olyat, ami után már eleve úgy kelek fel, hogy nem akarok élni, vissza akarok menni az álmomba. És rrrengeteg ilyen álmom van, rendszeresen jönnek pont akkor, amikor úgy érzem, hogy minden rendben lesz, valahol engem is vár az igazi... Az egész életemet én irányítom, azt csinálok, amit csak akarok, úgy alakítom, ahogy nekem tetszik, de ezt az egyet képtelenség, szerelmet nem tudok csiholni, nem tudom se keresni, se erőltetni arra nem illő személyekkel.
Azt is mindig megkapom, hogy túl válogatós vagyok, de ezen marhára nem tudok változtatni. Sajnos ezt is megpróbáltam, olyanokkal összejönni, akikhez a viszonyom olyan „hát... végül is aranyos...” volt, és sok kellemetlen helyzet született belőle... Ezek a srácok rendszerint belém szerettek, mialatt én egyre inkább úgy éreztem, hogy „papíron” tetszenie kéne, tök jófej, meg minden, de... mégis egyre jobban taszítottak. Sok szívet kellett összetörnöm emiatt, és előre félek az ismerkedéstől ebből a szempontból. Persze nem annyira, hogy ne közeledjek valakihez, aki szimpatikus, de azért nagyonis tartok ettől. Habár olyan szökőévente talán egyszer előfordul, hogy kialakul valakivel a kölcsönös szimpátia, „működik a kémia”, de akkor is kiderül, hogy már foglalt... Ismerem már az életnek eme tréfás kis fortélyait, és ennyi év után talán már vicces is kicsit.
Azt azért még szeretném leszögezni, hogy iszonyatosan sokat olvastam a témában, iszonyatosan sok emberrel beszéltem már itt a neten is, és máshol, és arra a következtetésre jutottam, hogy az esetem eléggé egyedi. Az ilyen gondoknál mindig kiderül mi áll a háttérben, de akikkel dumáltam, mind azt mondták, hogy „ ... haver, nem értem, te hogy lehetsz még mindig egyedül”
Nagyon kedves és megértő barátaim vannak, de ezzel sosem tudtam hozzájuk fordulni... Mind azt mondják, hogy ne aggódjak, majd jön valaki, majd én is szerelmes leszek. Eleinte még hittem is nekik, aztán már úgy vagyok vele, hogy abszolút nem látok rá esélyt. Igazából fogalmam sincs, hogy mi az, amitől megnyugodnék, vagy hogy milyen választ várok; eléggé vallásellenes vagyok, és mégis hajlandó voltam a valláshoz fordulni, hogy válaszokat keressek. Mégis elgondolkodom rajta, hogy ugyan nagyon magas az IQ-m, de ezek szerint ez még mindig nagyon-nagyon kevés ahhoz, hogy eligazodjak az élet szabályrendszerében.
Annyi biztos, hogy egyre lejjebb csúszom, és félek, hogy a nagy depresszióban egyszer elvesztem minden erőmet és azt a kis megmaradt motivációmnak, és elcseszem az egész életem...

Szakértőnk válasza a Sosem talál rám a szerelem? kérdésre

Kedves Levélíró! A leírtak alapján elég jól látod önmagadat,jól gondolkozol és megvannak az életedben a megfelelő "viszonyítási pontok" (baráti kapcsolatok, tudsz ismerkedni, szexualitásodat fel tudod vállalni, van hobbid, tanulmányaidat folytatod...stb.). Ez mind azt jelenti, hogy jó kiindulási helyzeted van ahhoz, hogy kialakítsd a megfelelő életed önmagad számára. Az, hogy mégsem sikerült egyelőre társra találnod, több mindent jelenthet. Valóban nagyon jó volna egy pszichológussal a végére járni, hogy áll-e valami a háttérben, a tudattalanod szintjén, ami ezt megakadályozza. A megyei kórházakban elérhetőek pszichológusok TB támogatott formában, megpróbálhatnál bejelentkezni. De addig is, hozhat megoldást az, ha kilépsz a komfortzónádból (ahogy a barátaid is): elmehetnél külföldre egy félévre egyetemre, ifjúsági csereprogramra (ezek nagy részben finanszírozottak, kevés tőkével megoldhatóak), szakácsiskolába...stb. Az apróbb változtatások a hétköznapjaidon, a rutinjaidon is, segíthetnek elindulni egy más fejlődési útvonalon, ami segíthet elkerülni, hogy valóban depressziós fázis alakuljon ki az életedben.

Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Hirdetések