/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Mit gondoljak magamról? M...
  

Mit gondoljak magamról? Mit tegyek?

ora 2016-07-17 22:51:21
13 éves voltam, amikor elveszítettem a szüzességem. Már több mint egy éve tartott a kapcsolatom a fiúval, utána pedig még nagyjából fél évet voltunk együtt, de többször nem történt meg.
Az igazság, hogy undorodom magamtól. Már több mint egy éve történt, de nem tudom elfogadni. Azt hiszem, én nem is akartam igazából: akkoriban eléggé önfeláldozó voltam, azt tartottam a legfontosabbnak, hogy másoknak mi jó, nem pedig azt, hogy nekem.
Azelőtt pár hónappal külön váltunk, mással volt, egy barátommal pedig elkezdtünk egymásba szeretni. Mégis úgy alakult, hogy kibékültünk, s megpróbáltam minél jobban hozzákötni magam, mivel világos volt, hogy ő hogyan érez irántam, amit szerettem volna viszonozni, viszont nem ment annyira, amennyire kellett volna. Szerettem (illetve azt hittem, hogy az szerelem), de nem szerettem eléggé. Mégis megtörtént. Egyszer. Utána pedig egyre hidegebb lettem hozzá is és magamhoz is.
Szexuális vágyaim nem igazán vannak, rosszul leszek, ha akár csak a maszturbációra gondolok. Azóta egy barátom volt, pár hónapig, neki elmondtam, mivel úgy éreztem, tudnia kell, milyen ember vagyok, és nagy meglepetésemre elfogadta, viszont vele nem történt abszolút semmi testiség.
Most pedig alakul valami avval a barátommal, akibe annak idején elkezdtem beleszeretni, viszont nem tudom, elmondjam-e neki. Hiszen én sem fogadtam el, szinte gyűlölöm magam miatta, így hogyan várhatom el mástól, hogy megértse? Viszont így azt nem érti, hogy miért vagyok ennyire távolságtartó.
Mit gondol, milyen ember vagyok én? Túlontúl fiatal lennék még most is az elsőre, nem hogy 13 évesen. Hogyan tegyem túl magam rajta, hogyan ne undorodjak magamtól, hogyan ne gyűlöljem magam? Ha sok év múlva úgy érezném, késze állok a szexuális életre, elmondjam az esetleges páromnak? Vagy akár most, elmondjam annak, akivel kapcsolatba kerülhetnék? Mit gondoljak magamról?
Előre is köszönöm a választ, igazán sokat segítenének!

Szakértőnk válasza a Mit gondoljak magamról? Mit tegyek? kérdésre

Kedves Levélíró! Sajnos a korai szexuális élmények esetenként negatív mély nyomot hagyhatnak az emberben. Mindenképpen foglalkozni kell ezzel, mert a későbbi szexuális életedet befolyásolni fogja.A legideálisabb az volna, ha fel tudnál keresni egy pszichológust (esetleg az iskolában?)vagy legalább őszintén tudnál az érzéseidről beszélgetni egy felnőtt nővel (pl.keresztanyu). A párodnak nem kell az első perctől tudnia ezeket, de a szorongásaid úgyis megjelennek majd attól való félelmedben, hogy mikor kerül sor a testiségre, tehát idővel beszélgetnetek kell róla: de nem kell hogy ezt szégyenként éld meg, nem szabad hibásnak érezned magad. Egy megfelelő partner sokat segíthet abban, hogy majd felfedezd a szexuális élet pozitív oldalát és élvezni tudd, de ehhez szükséges lesz az is, hogy tudja, mivel tud neked segíteni.

Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Hirdetések