Mit tegyek?

ora 2015-09-11 19:57:17
Szia, 14 éves vagyok, és születésem óta ismerek egy srácot, mivel anyum legjobb barátnőjének a fia, együtt nőttünk fel. Igazából nem nagyon jött be nekem, de 2-3 éve olyan változásokon ment keresztül (külsőleg-belsőleg egyaránt), hogy totál beleestem (legalábbis azt hiszem..). Augusztusban voltunk együtt nyaralni Balcsin (sajna csak két napra, ami nem sok mindenre volt elég), ahol egy csomót hülyéskedtünk, meg együtt csináltunk dolgokat (ja, igen, nem csak mi voltunk ott kiskorúak, ott volt az öcsém, az ő öccse, sok kisgyerek, meg egy szintén velünk egykorú srác), pl. együtt tandem bicikliztünk, nevettünk egy csomót, és mivel ő nagyon jól bringázik, sokszor ijesztgetett, utána meg nevetett, azon, hogy félek. Este páran ültünk egy hintaágyban, ahol fáradtságomban a vállára hajtottam a fejem. Este, miután elmentünk aludni, rámírt Facebook-on, beszéltünk sokat, és mondtam neki, hogy aranyos volt este, ő pedig mondta, hogy ,,Én szeretlek téged". Persze, tuti, hogy ezt csak így barátként érzi. Másnap együtt hajókáztunk, ahol szintén egy csomót hülyültünk, fotózkodtunk meg ilyesmik. Azóta legalább minden második napja szakít rám időt, hogy beszélhessünk, pedig nagyon nagyon sokat kell tanulnia. Sokszor mondta, hogyha bánt egy fiú (lelkileg), akkor mit csináljak, hogy védjem meg magam stb..
Valószínűleg együtt fogunk szilveszterezni, amit nagyon várok, de valahogy előre érzem, hogy csalódás lesz, és semmi nem fog történni... Elmondanám neki, hogy szeretem, de akkor tönkretenném ezt a mostani szituációt, amit pedig nagyon nem szeretnék. De ha tudnám, hogy ő is így érez... Szerinted? Válaszodat előre is nagyon köszönöm! :)
Puszi,
Szofi

Szakértőnk válasza a Mit tegyek? kérdésre

Kedves Leveliro! (sajnos nem all rendelkezesemre ekezetes billentyuzet,elnezest)

A hasonlohelyzeteknek az a nehezsege, hogy az erzesek felvallalasaval kinos helyzeteket teremthetunk, ha megsem jon ossze a kapcsolat, de sok esetben ennek veszelye miatt nem biztos, hogy erdemes elfolytani az erzeseket. At kell gondolni a lehetosegeket, a kockazatokat, es ha kapcsolatra kerul a sor, illetve esetleg szakitasra, akkor elore le lehet fektetni a viselkedesi szabalyokat.

Hogy ebbol a helyzetbol alakul-e ki kapcsolat, az " a jovo zeneje".Ha elvezitek az egymasal valo beszelgetest az interneten, akkor annak soran melyulhet a viszony koztetek es a kovetkezo talalkozas alakulhat maskent, mint a korabbiak.Ha egy magad altal megszabott ido utan sem tisztazzatok a helyzetet, akkor meg mindig ott az oszinte (lehetoleg szemelyes) beszelgetes lehetosege arrol,hogy az o viselkedese zavaro,ha megsem erez irantad tobbet baratsagnak, es elmondhato neki,hogy neked mi fer bel egy barati viszonyba.



Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Hirdetések