Mit tegyek?

ora 2015-03-28 22:31:20
Üdvözlöm!
Én egy 21 éves lány vagyok, és velem az esett meg, hogy majdnem egy éve találkoztam egy férfival, akiről úgy éreztem, hogy minden szempontból tökéletesen illik hozzám. Illünk egymáshoz. Sajnos nem egész két hétig dolgoztunk csak együtt, ezalatt természetesen igyekeztem mindent megtenni, hogy felkeltsem az érdeklődését irányomban, de végül letelt az időnk, és a kapcsolat megszakadt, soha többet nem jelentkezett se magánjellegű, se szakmai leveleimre, így mikor találkoztunk az utcán, elfordítottam a fejem, és nem vettem róla tudomást. Utólag nagy butaságnak tűnik, és rettentő bűntudatom is volt. De nyilván az ilyet könnyebb elkövetni, mint jóvá tenni. Azóta sincs semmi , mégsem tudom kiverni őt a fejemből. Ez már egy éve tart. Mit tudnék tenni?
Válaszát előre is köszönöm!

Szakértőnk válasza a Mit tegyek? kérdésre

Kedves Kérdező,

amennyiben kapcsolatba szeretne kerülni a kiszemelt férfival, célszerű lenne megadni annak esélyét, hogy kommunikáljanak. Jelezze számára egyértelműbb formában, hogy szívesen megismerné. Pl. egy levélben, amiben nem magyarázkodik, és nem is restelkedik, csak jelzi, hogy ennek igazán örülne!

Üdvözlettel: HMTünde



Dr. Horvát-Militityi Tünde (PhD)<br>tanácsadó szakpszichológus<br>- www.ahely.eu Dr. Horvát-Militityi Tünde (PhD)
tanácsadó szakpszichológus
- www.ahely.eu
Hirdetések