/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Kapcsolat újra
  

Kapcsolat újra

ora 2015-03-09 19:14:19
Kedves szakértő!
19 éves meleg fiú vagyok. Arra a problémára szeretnék megoldást találni, hogy a (volt) barátomtól a szülei eltiltottak, de más okból kifolyólag, tehát nem derült ki, hogy mi volt köztünk. Az eltiltás oka is teljesen alaptalan, és ezt nem a saját védelmem érdekében mondom (túl sok részletet, így konkrétan ezt sem szeretném nyilvánosan megosztani, ezért nem is írom le). Az eltiltás napjától kezdve ő megszakított velem minden kapcsolatot, mert félt a szüleitől, tehát nem próbált meg semmilyen formában velem kapcsolatba lépni, akkor sem, ha én kerestem.
Több hónap elteltével egyszer meglepetten néztem, hogy éppen hív, mint kiderült, bajban volt, és ehhez segítséget kért. Rá pár hónapra megint történt egy hasonló eset. Egyébként Facebookon néha tartjuk a kapcsolatot, annak pedig, hogy csak néha, az az oka, hogy én hiába írok neki, az üzenetek többségét el sem olvassa, nem is válaszol rá. Ha mégis, akkor is csak arra, amire épp kedve van (mondjuk három dologból csak egyre reagál). Így gyakorlatilag elenyésző, amit ott beszélünk, mégcsak arra sem elég teljesen, hogy tudjam, miújság vele. A két segítségkérésen túl háromszor találkoztunk azóta előre megbeszélten, akkor egyébként teljesen kedves volt, és azt mondta, megpróbálhatjuk újra, de ő most nagyon sokat kell, hogy tanuljon (ez talán tényleg nem kifogás, meglepően jó eredményeket produkál újabban), ezért meg kell értenem, hogy nagyon keveset fog ráérni. Én erre azt mondtam, hogy rendben, elfogadom, és tudomásul veszem. De végeredménybe sajnos pozitív változást ezek után sem tapasztaltam. Maximum nagyon csekély mértékben, hogy most már sűrűbben reagál, de még így is nagyon keveset mondjuk a Facebook üzenetekre. Felhívni egyáltalán nem merem, nehogy a szülei meglássák, és mégnagyobb galiba legyen.
Természetesen ha tényleg újra tudnánk kezdeni, valahogyan előbb-utóbb a szülők is tudnának róla, hogy újra "barátkozunk", ezt a részét megoldanánk. Ellenben én inkább sajnos úgy érzem, hogy ez már az ő hozzáállása, hogy ilyen keveset tudunk beszélni, találkozni (hiszen mint írtam, lényegi változást nem tapasztalok, az írt eset óta találkozás sem jött össze). De amikor baj volt, akkor pedig rögtön rám gondolt (bár ezt sajnos kihasználásának is lehet értelmezni :( )
Ami még fontos lehet a történethez, hogy sajnos a szülői eltiltás előtt egyébként már "javításra" szorult volna a kapcsolatunk, én is követtem el hibákat, ő is.
Természetesen tudom, hogy a másikat nem lehet megváltoztatni, azonban úgy gondolom, hogy kedves gesztusokkal, vagy azzal, hogy látja, tényleg megváltoztam azóta, szépen lassan el lehetne érni valamit. Nekem Ő nagyon fontos, és egyáltalán nem csak a testiségek miatt, hanem tényleg nagyon szeretem, és szeretném valahogy "visszahódítani". De sajnos így, hogy jelenleg még tartanom kell a szüleitől, ő pedig alig válaszol, tanácstalan vagyok. Még ha hosszú idő, akkor is vállalom :)
Kérem adjon valami tanácsot, hogyan, milyen apró lépésekkel lenne érdemes nekifutni ennek a dolognak részemről! Az már nem baj, ha ezekről esetleg tudnak a szülei, csak ne fogjanak gyanút, hogy több is volt (van) köztünk. (Kivéve az olyan, ahol fennáll a veszélye, hogy személyesen összefutok a szüleivel - például emiatt tanítás után nem merem meglepni).
Nagyon szépen köszönöm előre is a választ! :)

Szakértőnk válasza a Kapcsolat újra kérdésre

Kedves Levélíró,

úgy tűnik, hogy a barátja jelenleg máshova összpontosítja pszichés energiáit, az az érzésem, hogyúj céloknak való megfelelés az ami kitölti az idejét: szüleinek, és jövőbeni terveinek. Nagyon nehéz vállalkozás a szülői tilás ellenére helyrerakni a kapcsolatukat, az az érzésem, higy szinte minden irányból akadályokba ütközik. Amennyiben kapcsolatban vannak valamilyen formában, bízhat benne, hogy a barátjával előbb-utóbb meg tudják beszélni a kapcsolatuk nehézségeit, és a jelenlegi helyzet feszültségeinek oldására vonatkozó elképzeléseiket.Azt akár üzenetben is jelezheti neki, hogy szüksége lenne arra, hogy őszintén átbeszéljék  a magában lévő kétségeket, kérdéseket, és kíváncsi az ő érzéseire, gondolataira is. Üdvözlettel: HMTünde



Dr. Horvát-Militityi Tünde (PhD)<br>tanácsadó szakpszichológus<br>- www.ahely.eu Dr. Horvát-Militityi Tünde (PhD)
tanácsadó szakpszichológus
- www.ahely.eu
Hirdetések