Fiú, aki tényleg lehetetlennek tűnik.

2015.02.22.
Kedves Doktornő!
Hogy is mondjam, a címből kiderült, hogy egy fiúról lesz szó. Szóval, életemben eddig csak egy komoly párkapcsolatom volt, az is 2 évig tartott és a héten szembejött velem egy amerikai misszionárius. Tudni kell, hogy 19 leszek idén és pont akkor talált rám, amikor olyan szinten köhögtem, hogy már bekönnyezett a szemem, ezért azt hitte, hogy sírok, pedig nagyon nem... Nos és elkezdtünk beszélgetni, nem igazán értettem, hogy mit mond magyarul, ezért megkértem, hogy angolul beszéljen és ugye elmondta a szokásos vallásos dolgokat, hogy ő hisz Istenben és szereti a családját és minden nap imádkozik. Nagyon szimpatikus volt és kedves, hogy nem erőszakolta rám a vallást (hiszek Istenben, napi szinten imádkozok, de nem szoktam templomba járni, szóval ez nekem itt kifújt.), viszont állítom, hogy életemben nem voltam még ennyire oda valakiért. A nevét is elárulta, kb velem egyidős és hihetetlenül helyes volt (bár ez relatív, de fekete hajú volt, kék szemekkel és tökéletes fogsorral és mosollyal). Nos, ez mind szép és jó, de a kétségbeesés legmagasabb fokán vagyok, ugyanis én ehhez képest nagyon nem vagyok a toppon. Úgy értem, hogy kissé duci vagyok, meg szétesett és érdekelne, hogy mit tehetek annak érdekében, hogy felhívjam a figyelmét rám. Alapvetően nem vagyok unalmas, szerintem, ugyanis szeretek rajzolni (komolyabban, csendéleteket, portrékat, egyéb műfajba illő rajzokat), gitározni, zenét hallgatni, filmeket nézni, csak simán szórakozni vagy eljárni a haverjaimmal csocsózni, biliárdozni meg ilyenek... és kicsit szeretném felülmúlni magam. Mármint külsőre, hogy elkápráztatóbb legyek, ugyanis most.. most egy kissé színes hajú, kockás inges, zöld szemű és barna hajú lány vagyok. Nem tudom, hogy biológiai úton mennyire passzolnánk, ugyanis ő fekete hajú, és általában az ilyen fiúk a szőkéket kedvelik... na meg nem is vagyok elég sportos és biztosan lefagynék a társaságában, még akkor úgyis, hogy tudok angolul... előre is köszönöm a válaszát és elnézést ezért a badarságért!

Szakértőnk válasza a Fiú, aki tényleg lehetetlennek tűnik. kérdésre

Kedves Kérdező,

abban biztos lehet, hogy nincs ilyen tudományosan igazolt kombináció, miszerint a szőkék nem passzolnak a feketékhez. Feltételezem, hogy a fiú azért vállalta a külföldi missziót, emrt nyitott arra, hogy új embereket ismerjen meg. Így, hogy nincs nyelvi akadály maguk között, vélhetően sokmindenről beszélhetnek, amiből kiderülhet, hogy továbbra is érdekli-e az új ismerős!

Üdvözlettel: HMTünde

Dr. Horvát-Militityi Tünde (PhD) tanácsadó szakpszichológus Dr. Horvát-Militityi Tünde (PhD) tanácsadó szakpszichológus

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor