/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Problémák. De miért?
  

Problémák. De miért?

ora 2015-01-08 22:52:13
Kedves Doktornő!
-16 éves vagyok idén kezdtem a gimnáziumot. Furcsa mód idén "kattantam be". Az általános iskolai éveim maga volt a pokol. Szörnyű osztályom volt, senki nem volt jóba senkivel, csupa olyan ember volt ott, akik nem szeretik egymást, így mindig sok volt a vita, és az ellentét. A tanáraim. Hát néhány volt akit szerettem, a többinek életcél volt, hogy mindenkivel jól kitoljon. Na tehát itt a gimnáziumban egy nagyon-nagyon jó osztályom lett, mindenki jó fej, és figyelmes, mindenkivel jól kijövök. A tanáraim közül talán kettő van akit kevésbé szeretek, (az ő tárgyaikból épphogy meglett a kettes) a többi tanár mind nagyon szimpatikus, így többi tárgyból mindből négyes ötös vagyok, egy két hármas, de az is már majdnem négyes szerencsére. :) Tehát itt sokkal jobb a közösség mint a régi suliban. Na most jön a rosszabb része. Nem tudom, pontosan mitől/miktől, de eléggé depressziós vagyok mostanában. Mindent ahhoz vezetek vissza, hogy tavaly meghalt egy kedves barátom autóbalesetben. Abból kb.a történtek után 3-4 hónapig nem ábrándultam fel, de még most is sokszor eszembe jut, mennyire hiányzik. De nem tudom ez igazából mennyire az oka. Tavaly mikor rám jött a kétségbeesés, akkor megpróbáltam elterelni a gondolataimat szebb dolgok felé. Emlékszem volt olyan, hogy buszon utaztam, és hirtelen nagyon rosszul lettem az emlékektől, legszívesebben kiugrottam volna a buszból, és addig futottam volna minél messzebb amíg össze nem esek. Egyszerűen szomorú lettem, ideges, és még egy rakás érzelem, közben izzadtam, remegtem. Sokszor önvagdosással oldottam meg a problémát, igaz csak egy-egy karcolásról volt szó, nehogy meglássák.Ez segített is azt hiszem, mert segített megnyugodni. Mikor hirtelen ideges lettem, egy vita miatt, vagy mert szomorú voltam, olyankor ez által teljesen lenyugodtam. A lelki fájdalom átalakult fizikai fájdalommá, és úgy éreztem, hogy kiszáll belőlem az összes keserű érzelem. Tehát ezzel telt a tavalyi év és a nyár. Idén azonban úgy érzem rosszabb. Vannak barátaim, van hobbim, sportolok, egész kiegyensúlyozott életet élek. Anyukámmal elég sok vitánk van, vagy a tanulmányi eredményem miatt, (persze ezeket a vitákat is általában vágás követi, mert nem tudom máshogy levezetni a stresszt, és a tavalyi 1-2 vágás helyett az egész csuklóm olyan) illetve az a kevés rokonunk aki van ők is azon pattognak, hogy milyenek épp a jegyeim. Keresztanyámék felsőbbrendűen megjegyzik, hogy az ő gyerekük milyen jó tanuló, nekem meg épp van egy-egy rosszabb jegyem. Ezzel még nem is foglalkozok, azt a havi 1-2 alkalmat kibírom. De nem csak ez a téma, hanem a hobbim, az, hogy mit sportolok (szerintük az nem sport) a barátai, a stílusom, mindenben van valami amibe bele lehet kötni. Leginkább ezek az okai szerintem, hogy ennyire magamba zuhantam. Régóta erős vagyok, vagy hát megpróbálok úgy tenni. Emlékszem tavaly mindenki mondta, hogy hogy kezelem ilyen jól, hogy meghalt valakim, hát sehogy, mert belül apró darabokra hulltam, csak néha volt egy-egy gondtalan pillanat, amikor igazán jól éreztem magam. De jókat is tudtam nevetni a barátnőimmel, jókat sétálni, olvasni, gondolkodni. már egész jól voltam, már nem csak a látszat volt, hogy erős vagyok. Idén azonban megint összementem, sokszor úgy érzem, senki sem szeret, és sokszor valami sötét lyukba kerülök saját magamba, ilyenkor csak bámulok, és szinte meg sem hallom/látom mi történt, és csak azt kérdezgetem magamtól, hogy "miért?" Miért halt meg a barátnőm, miért ilyenek a rokonaim, miért nem jobbak a jegyeim, miért ilyenek a szüleim, miért ilyen az egész életem? És nem találok rá választ. Egy idő múlva ha van ott valaki, és eltereli a figyelmem, akkor jobban leszek, ha egyedül vagyok akár egy órára is ezek a gondolatok mennek át a fejemen. Mostanában cigizéssel is enyhítek a problémáimon, mikor már úgy érzem, hogy széthasít belülről, és nem tudom megoldani, akkor rágyújtok. Mivel sportolok, ezért nem akarom a tüdőm tönkretenni, így havi 1-2 szálat szívok el, azt is csak ha nagyon nem találom a kiutat. Ma egy tanárom, akivel elég sok óránk van, megkért, hogy maradjak benn óra után, beszélni szeretne velem. Bennmaradtam, és megkérdezte, jól vagyok-e, mostanában szomorúnak tűnök.. Azt feleltem, persze semmi baj. igazából ebben nem vagyok biztos. És utána azon gondolkoztam, hogy: "Tényleg ennyire szarul lennék, hogy a tanárok is észreveszik?" "De egyáltalán mi az oka?" "Hiszen a barátnőimnek nem tűnt fel", illetve de feltűnt, de csak az egyiküknek mondtam el mindent, és ő segíteni is próbál. Nem tudom mi ez? Egyszer jól vagyok, ha van társaságom, és nem vagyok egyedül, máskor meg úgy érzem, hogy sok nekem az a teher ami rám nehezedik.

De mi az a teher? A szüleim? A jegyek? Az iskola? Nem tudom. Tanácstalan vagyok. :(
Üdv.: Kata

Szakértőnk válasza a Problémák. De miért? kérdésre

Kedves Kata!

Nagyon szeretnék valami olyat írni, ami megnyugvást hozna most rögtön,de a leírtak összetett és mélyebb problémát sejtetnek. Úgy érzem a barátnőd elvesztése utáni gyászfolyamat nem zajlott még le nálad. És a gyász illetve annak elmaradása vagy megakadása nagyon furcsa dolgokat eredményezhet az életünkben. Másrészt ha jól értem a szüleiddel való kapcsolatod sem felhőtlen. Továbbá az általános iskolai élményeid feltehetően nem igazán pozitív irányba befolyásolták az önértékelésedet, magabiztosságodat.

Hogy mindezek nem torkolljanak depresszióba, illetve az önkárosítás megszűnhessen, javaslom, hogy keress fel egy pszichológust. Talán az a tanár, akinek feltűnt, hogy valami nincs rendben veled, szívesen segítene is keresni egyet (hiszen nem szemrehányásból kérdezett téged, törődőnek tűnt a leírtak alapján)



Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Hirdetések