/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Fáradékonyság lelkileg?
  

Fáradékonyság lelkileg?

ora 2014-11-16 17:16:45
Kedves Szakértő!
Az utóbbi időben nagyon meg voltam terhelve, az egyetemen, nyelviskolában és otthon is meg kellett felelne. Közben pedig a magánéletemben is rossz dolgok történtek. Múlt hétvégén semmi időm nem volt pihenni, mikor lefeküdtem rémálmok kezdtek gyötörni, egész éjjel forgolódtam. Az egyetemen sem tudtam úgy teljesíteni mint kellett volna, és mivel kedvem sem volt enni, így rosszul éreztem magam egész nap. Próbáltam sokat pihenni, de enni továbbra sem volt kedvem, valósággal tömnöm kellett magamba az ételt. Fejem is elkezdett fájni, és mosdóba is sokkal sűrűbben kell járnom, az étel valósággal átrohan rajtam. Voltam tegnap futni, fizikálisan semmi problémám nincsen, de a fejem és a hasam gyakran fáj. Koncentrálni elég nehezen tudok, és semmi kedvem nincsen semmihez. Egész nap azon kattogok, mért érezhetem magam rosszul, de ettől csak még rosszabbul leszek. Ez egy ördögi kör, amiből ki szeretnék szállni. Tudna ebben segíteni, gyógynövény teákat szoktam inni, utána mindig nyugodtabbnak érzem magam. Tudna valamit javasolni számomra? Mit egyek, ami lelassíthatja az emésztésemet? És mikor tudom már végre jól kipihenni magamat?
Köszönettel:
Péter 20 éves fiú

Szakértőnk válasza a Fáradékonyság lelkileg? kérdésre

Kedves Kérdező!

Igen, elképzelhető, hogy a leterheltség alvászavarokat, és fáradtságot okoz. A sok teljesítés kimeríti az embert, ilyenkor az alvás sem megy könnyen, és egy ördögi körbe keveredik. Nem tudom pontosan mit ért azon, hogy fizikálisan nincs problámája? Fontos lenne azért egy vérvétel, hogy ezt megerősítse objektív adatokkal. Nagyon jó ráérzett a sportolás fontosságára, ezzel a feszültséget levezetheti, valamint az alvásban is jótékony. A gyógyteák is jót szoktak tenni. Az emésztése érdekében vegyen mulitvitaminokat, azok javítják az erőnlétet, jótékony hatásúak. A folyamatos terhelés mellett nagyon nehéz pihenni, mégis próbáljon nmeg pár napos szüneteket, kirándulásokat, kicsit hosszabb idejű kikapcsolódásokat biztosítani Önmaga számára.

 

Üdvözlettel:



Ivady Anita, pszichológus Ivady Anita, pszichológus
Hirdetések