/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Problémák tömkelege
  

Problémák tömkelege

ora 2014-10-18 20:10:43
Kedves Doktornő! Kissé hosszú leszek, mivel igencsak meggyűlt a gondom az élettel... ha fogalmazhatok így. 18 éves vagyok és először a súlyomról szeretnék beszélni... tehát nem vagyok túlzottan vékony, sőt, szeretnék 10 kg-t fogyni, mivel nem érzem jól magam a bőrömben, azaz nem tudok úgy felvenni ruhákat, hogy ne igazgassam folyton őket vagy a nadrágot ne huzigálnám egyre feljebb. 170 cm vagy és 70 kg felett, ami számomra nagyon rossz, mivel 12 éves korom óta nem éreztem egyszer sem úgy, hogy nyáron simán kilibbenhetnék egy ruhában vagy rövidnadrágban és topban, viszont nem mondhatom, hogy nem vagyok nőies, ugyanis nagyon próbálkozok (régen nagyon fiús voltam, most egészen megenyhültem ezzel, ugyanis ilyen téren adok magamra), de lehet akármilyen ruha rajtam, ha nem áll jól. A másik problémám, hogy nem tudok aranyos kis egybe ruhákat hordani, mivel széles a vállam és keskeny a csípőm, ezért nem is állnak jól, viszont nagyon tetszenek. Másrészt kissé aggódom, hogy végzős vagyok, előttem van az egyetem és sok egyetemista ismerősöm van, akik azzal riogatnak, hogy "egyik fiú sem akar komoly kapcsolatot ilyen korba, csak egyszer vagy jó nekik"... Persze, hogy az ilyeneknek egyszer sem szeretnék jó lenni, de ez tényleg így van? Kissé kiábrándító, viszont nem vennék részt ilyenekben, csak attól tartok, hogy akkor nem is létezik olyan fiú, aki normálisabban gondolkozna. Szóval a kérdéseim azok lennének, hogy hogyan fogyjak biztonságosan és kevés időbefektetéssel, mondjuk napi 05-1 óra mozgással lehetséges? Most nyelvvizsga előtt állok, szóval sokat kell tanulnom. Mit tehetnék azért, hogy nőiesebb legyek és mégis megmaradjon a stílusom? Mondjuk a magassarkú számomra ki van zárva, így is komplexusos vagyok a magasságomtól. Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

Szakértőnk válasza a Problémák tömkelege kérdésre

Kedves Levélíró!

A napi fél-egy óra mozgás bőven  elég lehet, sőt, én azt mondanám, hogy érdemes heti 1-2 pihenőnapot tartani. Persze emellett muszáj odafigyelned az étkezésre is. Lehetőség szerint napi 5-6 alkalommal egyél, egyszerre mindig csak keveset. Az étrendedben minél kissebb arányban szerepeljen tészta, péksütemények, kenyér, tehát magas szénhidrát tartalmú élelmiszerek. Ha fogyasztasz ilyesmit, az lehetőség szerint minél nagyobb arányban tartalmazzon teljes kiőrlésű gabonát.

Ugyanakkor figyelj oda arra, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt egyél (bizonyos megszorításokkal, pl. banán, körte, szőlő nem annyira szerencsés választás). Zöldségféléket főzelékként vagy salátaként is fogyaszthatsz, tehát ilyen köretek formájában. Erről a témáról már sokszor írtam itt az oldalon, nézz utána bővebben, ha érdekel.

A fiúkkal kapcsolatban: nyilván van egy bizonyos tendencia, hogy a korosztályodban a futó kapcsolatok aránya magasabb, de ettől még nem lehet általánosítani. Ez attól is függ, milyen közegben mozogsz, milyenek a barátaid. Ha odafigyelsz, akkor látni fogod hogy melyik fiú mi miatt szeretne közelebbről megismerni, és innentől már csak rajtad áll a válasz.

Üdvözlettel:



Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett
Hirdetések