/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Tényleg nem normális?
  

Tényleg nem normális?

ora 2014-09-19 20:28:37
Kedves Doktornő! 16 éves lány vagyok, 10.-es. Általános iskolában minden tanárommal jóban voltam, jó tanuló voltam/vagyok. A volt osztályfőnökömmel voltam nagyon jóban, matekot tanított, most pedig matek szakos vagyok... Rajta kívül még egy tanárnő volt akit megkedveltem (földrajzot tanított), de őt "mindig csak messziről figyeltem". Kedvelt engem, de nem tudta, hogy én is ennyire őt. 8. évvégén kitűnő voltam, több tantárgyból dicséretes, de egy dicséret még kellett volna ahhoz, hogy általános dicséretet kapjak (nem mintha annyira fontos lenne , de örültem volna neki). És a földrajz tanárt kérdeztem meg, hogy matekból miért nem kapok szerinte, mikor csak ötösöm volt és matek szakra vettek fel... Ő az én tudomásom nélkül később elintézte, hogy kapjak, és ezt az évzárón el is mondta nekem. Hirtelen nagyon meglepődtem, megköszöntem meg minden, de mást hirtelen nem is tudtam neki mondani, pedig a dicsérettől függetlenül el akartam mondani neki, hogy mennyire kedvelem. Ez volt júniusba. Nyáron is sokat volt eszembe és augusztusban van a névnapja, ők már bejártak és én megvártam a suli előtt és vettem neki egy kis ajándékot. Nagyon meglepődött, nem számított rám. Nagyon meghatódott, majdnem sírt, és olyan szorosan ölelt magához, hogy azt hittem soha nem enged el. Nagyon pozitiv élmény volt ez nekem soha nem felejtem el, először tapasztaltam.meg milyen jo érzés adni. Majd megkezdődött az iskola, nekem új gimi. Októberben akartam bemenni hozzá azóta először, de azt mondták hogy táppénzen van és hogy nem lesz egész tanévben. Nagyon megijedtem, egyébként sem voltam jol, nagyon megviselt az uj suli. Nagyon hiányzott és elhatároztam hogy megkeresem. Ismerősöktől kérdezgettem hátha valaki tudja a számát vagy hogy pontosan hol lakik. Ahogy "nyomoztam" megtudtam róla sok mindent, pl. hogy nehéz élete volt, elvált, ivott egy időbe, ezért elfordultak tőle a gyerekei, majdnem kirúgták stb. És itt értettem meg hogy valószínűleg őt nem szerette senki igazán és hogy neki milyen jol esett hogy valaki gondolt rá a névnapján. Ezek után biztos voltam abba hogy megtalálom és elmondom hogy mennyire szeretem. Meg is tudtam hogy hol lakik, elmentem hozzá de ő akkor már dolgozott és nem volt otthon, a szomszednál otthagytam egy kis ajándékot és irtam neki pár sort. Később bementem a volt sulimba és találkoztunk. Ahogy a tanáriban meglátott egyből odajött ès megölelt. Utána kb. havonta bementem hozzá vagy elkisértem a buszmegállóig. Nagyon megszerettük egymást sokat vagyunk együtt nyáron voltunk egymásnál. Nekem a szüleimmel nem tökéletes a kapcsolatom, neki meg a gyerekeivel. Ugy szeretem mintha az anyukám lenne, ő pedig úgy mutat be másoknak mint a fogadott lányát. Nagyon szeretem, de sokkal fontosabbnak tartom az ő érzéseit, hogy neki nagyon jol esik, hogy valaki törődik vele, és megigértem neki, hogy mindig joban leszünk. Körülöttem többen mondják, hogy milyen gáz hogy egy tanárral "barátkozom" és hogy ez nem normális. Főleg anyukám szokott e miatt kiabálni, de a mi kapcsolatunk tőle függetlenül sem jó, és a szeretet amúgy sem olyan ami csak "korlátozott mennyiségben" van. Nagyon szeretem, de még fontosabb az hogy neki ezek a kis apróságok milyen jól esnek, és megigértem neki hogy mi mindig joban leszunk. Igaz hogy van olyan hogy szomorú vagyok azert mert nem ugy válaszolt vagy valami, de tényleg csak azért mert nagyon kötődöm hozzá. Tényleg beteges ez a dolog? Tényleg úgy nézek rá mint az anyukámra, nagyon szeretem de nem tehetek róla. Mit tegyek, hogy elhiggyék hogy tényleg fontos nekem? Àllandóan az hallgatom hogy jodolgomban nem tudok mivel foglalkozni. És igenis inkább veszek neki ajándékot, mint magamnak száz ruhát, mert megérdemli,hiszen egész életében gyerekekkel foglalkozott. Köszönöm a választ.

Szakértőnk válasza a Tényleg nem normális? kérdésre

Kedves Levélíró!

Nem gondolnám, hogy bármi gond lenne azzal, ha két ember összebarátkozik és töltögetik egymás hiányait. Te anyai szeretetre vágytál, ő gyermeki szeretetre és pont jól megtaláltátok egymást. Arra esetleg érdemes lehet odafigyelned, hogy kölcsönös legyen a kapcsolatotok és rajta kívül másokra is elég időt, energiát fordíts, akik fontosak neked. Gondolok itt  elsősorban a családodra és a barátokra, haverokra. Azt gondolom, érthető, ha anyukádnak ez a kötődés furcsa vagy kicsit akár rosszul is esik, hiszen az anyaszerep eredetileg az övé. Biztosan neki is nehéz, hogy nem sikerült jó kapcsolatot kialakítanotok egymással. Esetleg érdemes lenne megpróbálnod többet beszélgetni vele, közelebb kerülni hozzá, hátha megtaláljátok még a közös hangot.

Minden jót!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések