/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Úgy érzem nem szeret már!
  

Úgy érzem nem szeret már!

ora 2014-07-18 02:38:13
Kedves szakértő!
A véleményedre lennék kíváncsi, a problémámmal kapcsolatban. A barátommal lassan 2. éve alkotunk egy párt, az előtt, hogy összejöttünk, barátok voltunk szintén 2évig. A srácnak én vagyok az első igazi szerelme, és ebből adódóan fogalmazzunk úgy, hogy nem tudja, hogyan bánjon egy nővel-szerintem. Próbáltam úgy viszonyulni a dologhoz, hogy majd alakulgat, próbáltam tanácsokat adni neki, hogy "ez jól esne"örülnék neki" és társaik de így lassan két év után még mindig úgy érzem, egy óvódással vagyok együtt. Nekem szükségem van romantikára, sok szeretetre, de tőle nem kapom meg. Ettől függetlenül én vele vagyok, mert valami különöset érzek vele kapcsolatban, valami olyat, amit eddig még senki másnál sosem éreztem - úgy érzem nem szabad elengednem. Akárhányszor megpróbáltam megértetni vele a problémám mindig flegmán lerázott és úgy csinált mintha semmit sem mondtam volna neki, egyik fülén be ment, a másikon ki. Éppen emiatt rengeteget veszekedünk, többször szakítottunk is már tartottunk szünetet de mindig egymás karjaiba kötünk ki - egy hétnél tovább nem bírjuk egymás nélkül. Most viszont én már ott tartok, hogy nem tudom eldönteni, hogy már vagy nem szerelmes belém, vagy csak pusztán tényleg esetlen és gyerekes. Nem tudok megbízni az érzéseiben, nem tudom elhinni, hogy amikor azt mondja a "szeretsz?"kérdésemre, hogy "hogyne szeretnélek"akkor azt tényleg azért mondja mert szeret. Nem mutatja ki az érzéseit, a kedvéért stílust váltottam öltözködésben, de még így sem képes azt mondani hogy tetszem neki, vagy , hogy szép vagyok. Teljesen tanácstalan vagyok, egyre inkább úgy érzem, hogy csak megszokásból van velem, nem érzem magamat nőnek mellette, a maréknyi önbizalmamból kb semmi nincs már, de elveszíteni még sem szeretném, mert alapvetően olyan srác akit eltudnék képzelni magam mellett örökre, csak egy kicsit kéne jobban odafigyelnie rám, meg az érzéseimre. Jó lenne valahogy felnyitni a szemét, valahogyan, de az őszinte beszélgetés nem segít, és más ötletem már nincs. Tudnál valamit javasolni a "hagyd elmenni" meg a "jobbat érdemelsz"-en kívül?(csak azért mondom, mert eddig akiket beavattam, mind ezt mondták-csak ez nem segít)
Köszönöm szépen, ha elolvastad, és ha válaszolsz rá, azt is :)

Szakértőnk válasza a Úgy érzem nem szeret már! kérdésre

Kedves Levélíró!

Az a helyzet, hogy ahogy olvastam a kérdésedet, az ugrott be kapásból, hogy valójában mindegy, hogy miért viselkedik így, azon, hogy te rosszul érzed magad mellette nőként és komoly érzelmi jellegű hiányaid vannak, nem változtat. Így pedig, ha idővel nem változik ez a helyzet, érdemes átgondolnod, hogy hogyan tudnád megszerezni azt, amire szükséged van, ha nem tőle, akkor mástól. Emellett persze egyértelmű, hogy vele akarsz maradni és szereted őt, mint ahogy valószínűleg ő is téged. Arra lenne szükség, hogy észrevegye, neked tényleg rossz így, hogy fontos lenne változtatnia és kimutatnia, hogy szeret, amennyiben számítanak neki az érzéseid és szeretné, ha vele maradnál. Amennyiben tényleg csak nem tudja, mit tegyen, segíthet, ha minél konkrétabb és teljesíthetőbb dolgokat kérsz tőle, akár valamiféle csere-bere üzlet kapcsán, hogy ő is kapjon valamit, ami számára örömet okoz.

Minden jót!


 

 



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések