/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Hogy válasszak?
  

Hogy válasszak?

ora 2014-06-13 21:45:27
Kedves Doktornő!
Így a tanév végén szeretnék feltenni egy iskolával kapcsolatos kérdést. Már egyszer kértem egy ehhez kapcsolódó tanácsot, ami az volt, hogy az osztályomban nem éreztem jól magam és piszkáltak. Tavaly óta másik osztályban folytattam ezt a tanévet és megszerettem az osztályt, de a másik osztálytól nem szabadultam meg. Akadt egy lehetőség arra, hogy egy másik gimibe járhassak jövő évtől, beszéltünk az igazgatóval és már le is rendeztünk mindent, kivéve a beiratkozást, szóval már biztosan mehetnék. Az elején még jó ötletnek tűnt, örültem, hogy végre elmehetek onnan. Amilyen jókedvűen indult az egész, hirtelen olyan rossz is lett. Nem tudok dönteni, nem akarom itt hagyni az osztályt, mert mint már írtam nagyon megszerettem és félek, hogy a másik iskolába is piszkálnának. Még a tanárokat is megszerettem és már kiismerem őket tudom melyiküknél hogyan kell viselkedni. Nem hittem volna, hogy ilyen közel kerülök néhány emberhez. Mivel ma volt az utolsó nap majdnem elsírtam magam és egész nap görcsben volt a gyomrom. Mikor elmondtam nekik, hogy elmegyek és kérdezték hogy miért, nem tudtam azt mondani nekik, hogy azért, mert piszkálnak ezért inkább azt mondtam, hogy nem szeretem az iskolát. A legrosszabb az, hogy még a legjobb barátomnak (ő is abba az osztályba jár) még el se mondtam, hogy elmennék. Már kértem másoktól is tanácsot, de ők azt mondták, hogy nekem kell döntenem. Tudom, hogy igazuk van, de én nem tudok megfelelő döntést hozni, mert mindkét választással veszítek valamit.

Szakértőnk válasza a Hogy válasszak? kérdésre

Kedves Levélíró!

Azt javaslom, minél előbb beszélsz erről a legjobb barátoddal! Egyrészt biztosan jól esne neked is megbeszélni valakivel, akivel ilyen közel álltok egymáshoz, másrészt pedig könnyen lehet, hogy már így is rosszul fog neki esni, hogy az életednek ebbe a fontos döntésébe nem avattad be. Biztosan meg fogja érti, hogy miért akarsz iskolát váltani, ha elmeséled neki!

Azt gondolom, sokszor előfordul az életünkben, hogy nincsen teljesen jó döntés. Ennek ellenére azonban bármelyik kevésbé jó vagy rossz döntés esetén elképzelhető lehet, hogy van rá lehetőség, hogy úgy alakítsuk az életünket, hogy jól érezzük benne magunkat. Lehet, hogy ez a helyzet is ilyen. Akár maradsz, akár mész és egy másik iskolában indulsz tiszta lappal, lehet, hogy jól fogod érezni magad az iskolában és haladszhatsz egy olyan jövő felé, amilyet szeretnél magadnak. Próbáld esetleg felsorakoztatni mindkét választás mellett és ellen az érveket, hogy tisztábban lásd a helyzetedet!

Minden jót!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések