/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Nehéz döntés
  

Nehéz döntés

ora 2014-05-28 08:18:12
Tisztelt Doktornő!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy van egy lány (14), akivel másfél éve jó kapcsolatban vagyok beszélgetés terén. Én 20 éves vagyok, és nem mertem eddig semmi konkrétumot felhozni, sem lépést tenni afelé, hogy ebből bármilyen komolyabb kapcsolat kialakuljon, méghozzá azért, mert nem szerettem volna, hogy tönkre menjünk a köztünk lévő jó viszony! Viszont amíg én vártam, és csak általános dolgokkal írtam rá, valószínűleg ő ezekre ráunt, és a minap összejött egy nála 4 évvel idősebb fiúval. Én ekkor elmondta neki mindent, hogy mióta szeretném elmondani, hogy mennyi szeretem, meg és hogy már régóta elakartam mondani, csak nem szerettem volna tönkre tenni a köztünk lévő barátságot. Mire azt mondta, hogy de ha ezt hamarabb elmondom neki, hogy mit érzek miden más lett volna, mert így nem tudta mit szeretnék...Ezzel szó szerint tőrt szúrt belém és még jól meg is forgatta...Ez 3 napja történt, azóta falatnyit sem ettem, inni alig, 3-4 órákat is fel s alá járkálok az udvaron, még nyugtatóval sem megy az alvás, egész nap és egész éjszaka csak kattog az agyam és forog, már lejátszottam a fejembe 6451 vagy isten tudja hány szituációt, de a lényeg hogy az gyötör, hogyha mindent elmondtam volna neki hamarabb már együtt lehetnénk. Akkor amikor ráírtam, mikor megtudtam hogy kapcsolatba van, annyi mindent tudtam volna még neki mondani, de nem tettem. Hiszen: 1. Ez most nem rólam szól, 2. nem akartam magam sajnáltatni, 3. most ő már ezzel mit kezdjen. Így annyit mondtam, hogy azzal most tudtára adtam mit érzek egy kicsit jobb. De semmivel sem, mert folyamatosan ő jár az eszemben. Szerettem volna neki még írni, hogy ha elfogad egy tanácsot, akkor ne hozzon elhamarkodott döntéseket, amiket később megbánhat, de féltem hogy nem fogja érteni mire célzok, vagy épp ellenkezőleg, hogy azt fogja hinni, hogy én azt gondolom róla, hogy ő "olyan". Azt mondta, hogy jóba lettünk nagyon ez alatt a másfél év alatt, ezek után is nyugodtan beszélgethetünk. DE ezek után hogy? Nekem így nagyon nehéz ráírnom, de tudom hogy muszáj, hisz látnia kell hogy nem adtam fel a reményt, és nekem csak Ő kell. De nem akarok megint magamról beszélni neki, hogy én hogyan is élem meg ezeket a napokat, mármint, hogy milyen drasztikusan, mert ő ezt nem tudja. Sokan mondják az ismerőseim közül, hogy ismerik azt a fiút akivel összejött, és ahogy ismerik nem fog sokáig tartani ez a kapcsolat. De engem ami a legjobban bosszant az az, hogy ne történjen meg a dolog, hisz ő még nem volt senkivel, és félek, hogy a fiúnak csak arra kell, ő pedig vakon fog utána menni. A kérdésem az lenne, hogy mit csináljak? Hisz azt mondta hogy ezek után is beszélgethetünk. Most írjak rá? De mit? Nem kérdezhetem meg, hogy hogy vannak a barátjával, meg ilyesmi, mert abba belepusztulok. Van írjak le neki mindent? hogy miket megtettem, feláldoztam azért hogy legyen valami kettőnk között? DE ha meg ezt írom, akkor meg én leszek a rossz, hogy beleszólok a kapcsolatba! Mindenki azt mondja barátaim közül: Várjak, legyek türelmes, mert nem tudok most per pillanat semmit sem tenni. Ehhez kérnék segítséget, hogy mit tegyek? Előre is köszönöm a segítséget!

Szakértőnk válasza a Nehéz döntés kérdésre

Kedves Levélíró!

Azt gondolom, ha azon rágódsz, hogy mit tettél vagy nem tettél a múltban, az nagyon ritkán visz előrébb. Arra jó, hogy kínozd magad, arra azonban nem nagyon, hogy segítsen jobban érezned magad a jelenben. Elmondtad a lánynak, hogy mit érzel, rajta múlik, hogy mit kezd ezzel ainformációval. Az ő döntése. Sőt, az is az ő döntése, mivel az ő élete, hogy a jelenlegi kapcsolatába mennyire mélyed bele. Bízz benne, hogy képes a saját maga számára megfelelő döntéseket hozni, hiszen azt írod, szereted őt! Szerintem érdemes lenne átgondolnod, hogy mit akarsz a kapcsolatotoktól, amennyiben arra jutsz, hogy nem lépsz ki belőle egy időre. Ha sajnáltatod magad vagy azon ügyködsz, hogy szakítson a barátjával, valószínűleg csak gyengítené a köztetek lévő kapcsolatot és feszültségeket szülne. Ha azonban barátként jelen tudsz lenni az életében, el tudod fogadni, hogy most így döntött és tudsz igyekezni megérteni az ő szempontjait, az akár erősítheti is annyira a kapcsolatot, hogy a későbbiekben, ha úgy alakulnak az ő érzései is, több is legyen majd köztetek. Attól függ, te tudsz-e most így hozzáállni és ő partner-e ebben.

Minden jót!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések