/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Mi történik?
  

Mi történik?

ora 2014-01-01 21:09:59
Lehetséges, hogy depressziós vagyok?
Nagyon sok problémám van. (NEM TINIHÓBORT,SZERELEM MEG STB.) 16 éves lány vagyok és nem érzem magam önmagamnak. A baj ott kezdődött,hogy keletkezett valami "betegségem" csak nem tudják az orvosok, hogy mi ez és mitől lett.Elkezdett székrekedésem lenni és 1 éve olyan súlyos volt, hogy be kellett feküdnöm a kórházba, hogy nehogy bélcsavarodást kapjak. Azóta viszont vagy hasmenésem vagy székrekedésem van.Soha nem áll be.Állandó has - és gyomorfájásom van.MINDENNAPOS!:( Szedjek akármit nem múlik el. Viszont ha ez nem fog elmúlni akkor bajok lesznek, mert még csak most lesz félév és én már 120 igazolt mulasztásnál tartok( a megengedett 250-ből ).Vagy hashajtás miatt kell otthon maradnom vagy hasmenés csillapítás miatt.Ez lenne az egyik probléma. A másik, hogy van egy nővérem aki a továbbtanulás miatt már nem velünk él. Itthon maradtam apámmal és anyámmal.Anyám 12 órát dolgozik mindennap apám is csak este ér haza a munkából. Én csinálom meg a házimunka részét amihez még van erőm suli után. Erre apám a fejemhez vágja folyamatosan, hogy én nem csinálok semmit ami nekem nagyon rosszul esik. Anyámmal nem sokat tudok beszélgetni mert ennyi munka után ő sincs formában meg én sem. Teljesen egyedül érzem magam. A suliba néha piszkálnak. Általában a folyosón kiröhögnek, hogy hogy nézek ki, mert van rajtam súlyfelesleg, de nem sok szóval nem értem.. ( hozzátenném, hogy az említett "betegségem" miatt nem tudok lefogyni.)Az életem kb. eljutott arra a szintre, hogy utálok akármit is csinálni.Semmihez nincs kedvem, az iskolában feszült vagyok itthon feszült vagyok és egyszerűen nem látom értelmét a dolgoknak.Tudom, hogy sz*rt se fogok érni az életben. Állandóan sírnom kell, sokszor ok nélkül is. Az iskolában sírni tudnék. Nincs kedvem a "barátaimhoz" , akik csak azért azok mert egy osztályba járunk. Igazi barátom kb. 3 van összesen! És sokszor már ők sem érdekelnek.Velem nem sokan foglalkoznak, csak ha találkozunk akkor néhány szóban megkérdezik hogy vagyok, de általában magukról beszélnek.Az emberek állandóan lenéznek, méregetnek, megjegyzéseket fűznek a kínézetemhez. A napjaim ugyanúgy telnek. Unalmas minden és már semmi nem érdekel. A családi élet sem a legjobb nálunk. apám szerint anyámnak van valakije.anyám szerint apám eltünteti a pénzt.pedig nincs semmiféle függősége az 100%. Mivel pénzben hiány van ezért nem tehetem meg,hogy eljárjak akárhová is. Ha moziba akarok menni akkor is 1héttel előre szólok és akkor adnak pénzt. Anyám többször is meghallgat mikor látja rajtam hogy van valami problémám,de mikor mondom neki, hogy nincsenek barátaim és hogy csúnya vagyok és engem nem szeretnek mindig elintézi azzal, hogy ne mondjak ilyeneket, ez nem igaz. Nem veszi komolyan amit mondok. Múltkor bejött a szobámba és meglátta hogy véres a padló és nem ismert rám. Megnézte a kezemet és akkor látta hogy vagdostam a karomat.Hozzátenném nem szerelmi okokból meg nem valamiféle tinihóbortból csinálom ezt, de azt sem tudom megmondani miért csinálom. Azt sem mondanám, hogy jól esik. Állandóan az öngyilkosság gondolata jár a fejemben.apámtól kiakadok állandóan azt kell hallgatni tőle hogy felakasztja magát, hogy öngyilkos lesz. anyámtól meg azt, hogy el fog válni. Sokszor úgy érzem, hogy engem nem is ismernek.Mintha idegen lennék számukra. Azt sem tudják, hogy valójában alig vannak barátaim és hogy akik voltak azok már nem törődnek velem. Feleslegesnek érzem magam,de annyira, hogy erre gondolok és megszűnik a világ. Állandóan csak az jár a fejemben, hogy mit tehetnék, hogy ez megváltozzon, de tudom, hogy nem fog megváltozni semmi! A szüleimmel meg sem próbálom ezeket megbeszélni, mert tudom, hogy nem vennék ezeket komolyan. Sokszor álmodom azt, hogy nincsenek érzéseim és nem tudom, hogy mit érzek. A mindennapok szürkék és unalmasak. És a napok 98%-a lehangolt,szomorú. Sokszor van olyan, hogy elkezdek sírni és alig jönnek könnyeim és elkezdek fulladozni és nem kapok levegőt.A kezeim remegnek és akaratlanul elkezdek sírni akár emberek előtt is. A hasam mindig fáj. Ha arra gondolok, hogy fáj a fejem akkor elkezd fájni. Elmennék pszichiátriára, de nem szeretnék, mert akkor szólnak a szüleimnek, hogy miújság. És én azt nagyon nem akarom! Sokszor szeretnék öngyilkos lenni,de eszembe jut, hogy az milyen önző dolog és, hogy anya nagyon szomorú lenne és akkor inkább csak vagdosom magam. Nemrég eszembe jutott az, hogy mi lenne, ha benyugtatóznám magam,de nem tudok szerezni nyugtatót, mert nekem nem adják ki sehol. A homeopátiás meg szerintem nem használna. Egy biztos. Én így nem szeretnék tovább élni!!! Segítsenek rajtam kérem!!!

Szakértőnk válasza a Mi történik? kérdésre

Kedves Levélíró!

Elképzelhető, hogy depressziós vagy, felsorolsz több depresszióra utaló tünetet, ám azt gondolom, a tüneteid hátterében nem csupán depresszió állhat. Már csak az alapján is, vagdosod magad, komoly feszültségek dolgozhatnak benned és felmerülhet, hogy a gyomorpanaszaid hátterében is állhatnak pszichés tényezők. Nem érzed magad önmagadnak, nem működnek a kapcsolataid, önértékelési problémáid vannak, stb.  A vagdosás és az öngyilkossággal kapcsolatos gondolataid is meglehetősen agresszív, destruktív formái a feszültséglevezetésnek és a változtatásra való törekvésnek. Szerintem megpróbálhatnád inkább szeretni magad, a bántás helyett! Próbálj ki más módszereket is, hátha találsz olyat, amitől kicsit hosszabb távon is jobban érzed magad! Ilyen lehet például az intenzív sportolás, de sokat segíthet az is, ha beszélsz az érzéseidről, gondolataidról vagy megjeleníted őket naplószerű, zenei, képi vagy bármilyen más, neked megfelelőbb formában. Szerintem fontos, hogy a lelki problémákat inkább lelki, mint testi szinten kezeljük. Jó ötlet lenne személyesen is pszichológus segítségét kérned! Valóban el kellene akkor mondanod a szüleidnek, hogy nem érzed jól magad, de azt gondolom, ha tudnák, akkor segíteni is tudnának. Valószínűleg egyébként így is sejtik, hogy valami nincs rendben, csak legfeljebb nem akarják valóban észrevenni, szeretnék azt hinni, hogy minden rendben van. Biztos vagyok benne, hogy szeretnek téged és próbálnának segíteni, ha tudnák, hogyan! Állj ki te is magadért!

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések