/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Most nem tudom mit csinál...
  

Most nem tudom mit csináljak....

ora 2013-08-29 14:42:27
Külfödön élek a családommal már lassan két éve. Most vagyok 11.-es. 10.-től új osztályom lett és az osztály felét nem ismertem. Egy fiú mögé ültettek akivel kezdetben nagyon utáltuk egymást. Az az éredekes, hogy nem volt oka az utálatnak csak egyszerűen nem voltunk egymásnak szimpatikusak. Nekem tizedik első fél évében nagyon nehezen ment a nyelv, de aztán második fél évben már elég jól beszéltem most meg már nagyon jól megy a nyelv. Az előttem ülő fiú egyszer csak matek órán felém fordult és mondta, hogy röp dolgozatot fogunk írni, ez volt január végén és én nagyon csodálkoztam, hogy hozzám szólt mert addig még egyszer sem váltottunk egy szót sem. Attól a naptól fogva elkezdett nézni engem és én is néztem Őt. Hetekig Két három hónapig szemeztünk és Ő egyszer csak elkezdett közeledni, beszélt velem néha pár szót. Aztán májusban matekból kellett vizsgáznunk és a vizsga elötti napon nem kellett iskolába menni csak annak aki akart még egy plussz matek órát vizsga elött. Összesen az osztályunkból hárman mentünk: ez a fiú, egy barátnőm és én. Matek óra után a fiú kitalálta, hogy menjünk a könyvtárba még egy kicsit matekozni. Úgy ült le a barátnőm is és Ő is, hogy kénytelen voltam vele szembe leülni, és egész végig a szemembe nézett. Aztán folyton nézett, de tényleg szinte le se vette rólam a szemét a szünetekben és egyre többet beszélt velem. Utolsó nap mikor bizonyítvány osztás volt utána úgy éreztem, hogy muszáj vele beszélnem és letisztázni ezt az egész fél évet. Megkérdeztem tőle, hogy rá ér e beszélni velem és kimentünk a folyosóra és leültünk egy padra, senki nem volt a folyosón csak mi. És azt mondtam, hogy szeretnék valamit tudni, hogy fél éve nézzük egymást és azt szeretném, tudni, hogy szeretnél e valamit vagy sem. Azt mondta, szeretne, de van barátnője és egy időben vele van, de minden nyitott és minden klassz lesz. Jó szünetet kívánt megsimitotta a karom és elment. Miután beszéltünk én azt gondoltam, hogy vége nem fog többet nézni, de kedd óta járunk suliba és sokat nézz nem annyit mint régen, de nézz. Tegnap nem a saját termünkben volt az első óránk ezért mindenki oda ült ahova akart én leütem a leghátsó padba és Ő elém ült... Nem tudom mit csináljak vagy csináljak e egyáltalán bármit is, de én bele szerettem és ez ellen nem tudok semmit se tenni...állandóan csak rá gondolok... Az lenne a kérdésem, hogy ebből még lehet valami? Vagy felejtsem Őt el és lépjek túl rajta? Csináljak egyáltalán bármit is? Válaszát előre is köszönöm! Mirijam

Szakértőnk válasza a Most nem tudom mit csináljak.... kérdésre

Kedves Mirijam!

Szerintem ennyi információ alapján nem lehet egyértelműen tudni, hogy mi is helyzet, van-e esély rá, hogy alakuljon köztetek valami. Mindenesetre az, hogy barátnője van, nem túl bíztató, de úgy tűnik, az érdeklődésetek így is kölcsönös. Azt javasolnám, beszélj vele újra, hogy kicsit tisztábban láthasd te is a helyzetet! Mondd el a fiúnak, hogy tetszik neked és örülnél, ha alakulna köztetek valami és derítsd ki, mit jelent az, hogy minden nyitott, jelentheti-e ez azt, hogy ő maga is nyitott más irányban a barátnőjén túl és ha úgy alakulna köztetek a helyzet, belemenne-e veled egy olyan kapcsolatba, melyben jól tudnátok érezni magatokat.

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések