/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Nehéz probléma
  

Nehéz probléma

ora 2013-08-06 16:25:49
Üdv!
Pszichológia kérdésem lenne, és előre bocsánatot kérek amiért ilyen hosszú lesz.
Szóval 17 éves fiú vagyok. Elég kellemetlen ezt most mind leírnom, de végül meggyőztem magam hogy tanácsot kérjek.
Ami háttérinfó érdekes lehet: Két fiú testvérem van, a nagyobbik 31 éves (a továbbiakban ha említem a testvérem akkor őt értem). Alapjába véve apa nélkül nőttem fel, amikor kicsi voltam 2 hetente járt haza 1-2 napra. 13 éves koromban a szüleim elváltak, azóta nem él velünk. A kapcsolatunk sose volt az „igazi”, és az elmúlt pár évben meg semmi, nem is látjuk egymást de még telefonon is alig beszélünk 3-4-er egy évben. Tehát mondhatni apa nélkül nőttem fel ami miatt megvannak a magam hiányosságaim: például konfliktushelyzeteket nehezen kezelek, stbstb, azt hiszem nem kell részleteznem mert maga pszichológus. Az elmúlt 4 évben volt egy matektanárom (férfi), akihez nagyon elkezdtem ragaszkodni, nagyon sokat beszélgettünk. Eleinte nem tudatosan, de kerestem a társaságát mert egyszerűen jó volt vele beszélgetni. Most hogy kilépett az életemből (elköltözött) rájöttem hogy ragaszkodtam/ragaszkodok hozzá. Nagyon fáj hogy többé nem látjuk egymást. Apám felé ilyet sose éreztem.
Most nézzük a konkrét kérdésemet: Amikor régebben apám hazajárt, anyuval rengeteg vitáik voltak, amiket előttünk (gyerekek) előtt csináltak. Nagyon rossz volt úgy felnőni hogy sokszor rettegtem emiatt. De ez őket nem érdekelte, veszekedtek amin csak lehetett.
Egyszer anyám beszélgetett vkivel (nem velem), amikor én is ott voltam. Olyan 9-10 éves lehettem. Hallottam hogy anyám azt mondja, valamilyen fertőzést kapott el aputól. Ha kicsit körbenéztem láttam hogy apám elég igénytelen ember. Fizikai munkát végez, és emellett nem mosakszik rendesen stb tehát igénytelen. Erre alapozva meg amit anyámtól hallottam elkezdtem apámtól irtózni. Akkor már elég keveset járt haza, teljesen elidegenedtem tőle. Amikor anyut bántotta csak olaj volt a tűzre: egyszerűen képtelen voltam elviselni ha hozzámér. Ez abban a gyerekes dologban nyilvánult meg pl hogy ha hozzámért akkor a „láthatatlan” koszt pl letöröltem magamtól vhova.
Az idő meg telt, eltelt pár év és elváltak. 13-14 éves lehettem, ez az irtózás állapot továbbra is fennállt. Eddig a pontig csak tőle irtóztam. Ekkor úgy alakult hogy otthon laktuk anyámmal meg idősebb testvéremmel. Testvérem elég idegbajos ember, elég sokat veszekedett anyámmal. Internetfüggő, állandóan csak Facebookozik stb. Amikor nekem és a testvéremnek vmien vitánk van (az most nem releváns hogy miért, de elmondom: A lényeg hogy az internetet működtető modem az én szobámban van, bátyám meg a lenti szobában. Ha a nettel bármi baj volt: lassú, akadozott, vagy épp hiba miatt nem volt akkor egyből elkezdett velem ordibálni hogy miért nincs net, stb. Velem is elég csúnyán viselkedett, és ebben az állapotban képtelen volt felfogni hogy nem nyúltam hozzá, de tökmindegy mit mondok én voltam a hibás érte mindig, és ordibált, szidott stb.) Millió plusz egy ilyen eset előfordult, de sose kért bocsánatot, ahhoz ő túl büszke. Életemben egyetlen egyszer sem kért bocsánatot semmiért.
Az a lényeg, hogy testvéremtől is elkezdtem irtózni. Az még tovább rontotta a helyzetet hogy ha megnéztem őt: ő is elég igénytelen ember. Nem ismerem a nőügyeit konkrétan, de amit tudok az az hogy elég nagy csajozógép. Egyszerre van egy csomó barátnője, és ha épp nem itthon van akkor őket fekteti meg, akik persze nem tudnak egymásról. Védekezni pedig nem védekezik, így vmije jóeséllyel van. Namost lehet mondani azt hogy finnyás vagyok: de hogy egy palackból nem iszok testvérem után, ha ő annyira igénytelen hogy WC-zés után kézmosás nélkül bemegy a konyhába és beleszik, beleiszik a közös kajákba.. A lényeg az hogy elkezdtem testvéremtől is irtózni. Az irtózás itt már nem abban nyilvánult meg hogy a láthatatlan foltokat letöröljem stb, hanem hogy feltakarítsak ha berontott a szobámba, megtöröljek mindent amihez hozzáér stb.
Az irtózásnak két alapja van/volt: az alapja a higénia, mert mint fentebb felvázoltam ő is elég igénytelen. De a fő ok az lelki: egy olyan vita után amikor megsértett, megbántott és semmibe vett, és hozzáteszem hogy konfliktushelyzeteket kezelni nehezen tudok, a feszültségemet úgy vezettem le hogy feltakarítottam utána a szobámat. Mindent megtöröltem amihez hozzáért, a szőnyeget is felsikáltam és mire végeztem: semmi bajom nem volt, nem voltam dühös, nyugodt voltam.
A gond az, hogy ez a fajta hozzáállás megjelent máshol is: iskolában ha valakivel nagyon rosszba vagyok/voltam akkor irtózok tőle (ott persze nem takarítok, egyszerűen csak távolságot tartok). A dolog aztán kicsúszott a kezemből, és egyre érzékenyebbé váltam. Zavar ha hozzámérnek, kerülöm az olyan helyeket ahol sok ember van. Tehát egyre jobban bezárkóztam, és megrögzülve ügyeltem hogy a cuccaim tiszták legyenek. Elkezdtem olyan dolgoktól is irtózni amiktől korábban nem, és a helyzet fokozatosan romlott. Persze magamat meggyőztem arról hogy minden a legnagyobb rendben van.
A helyzet tovább romlott: Otthon is nagyon sok minden zavar, például a padló, falak, stb. Az irtózás pedig „öröklődik” tárgyról tárgyra, stb és nem szűnik meg. Az egész itthonlét kb egy hatalmas feszültség, ahol millió + 1 tárgy zavar.
Tudomány-orientált ember vagyok, tehát pontosan nagyon jól tudom hogy ez a fokú érzékenység erős túlzás. Tudom hogy a környezetünk tele van kórokozókkal, hiába takarítok. Tudom azt is hogy nem normális hogy ennyire elszigetelten élek.
Tehát szenvedek, sokat, és fogalmam sincs hogy mit csináljak. Könnyű mondani hogy hagyjam abba, vegyek vissza, de ott van az irtózás higéniai alapjak emiatt képtelen vagyok. A konkrét kérdésem pedig az hogy tudna-e bármilyen tanácsot adni? Nagyon megköszönném.
Üdv 17/f

Szakértőnk válasza a Nehéz probléma kérdésre

Kedves Levélíró!

Azt gondolom, érdemes lenne személyesen pszichológus segítséget kérned, hogy együtt fel tudjátok térképezni a működésed hátterében zajló lelki folyamatokat , feldolgozni, amit kell és alakítani azon, hogy megtaláld a helyed a világban, az emberek között. Hiszen te magad is szenvedsz attól, hogy ennyire elszigetelődsz. Addig is, kiemelném a leveledből, hogy, mint írod, "konfliktushelyzeteket kezelni nehezen tudok, a feszültségemet úgy vezettem le hogy feltakarítottam utána a szobámat.....és mire végeztem: semmi bajom nem volt....iskolában ha valakivel nagyon rosszba vagyok/voltam akkor irtózok tőle (ott persze nem takarítok, egyszerűen csak távolságot tartok)". Azt gondolom, jól összefoglalod, hogy a ez az írtózás, takarítás, egyfajta távolságtartási manőver nálad, mintha így akarnád megvédeni magad, levezetni a feszültségedet, amikor valamiféle sérelem ér, megbántanak. Valóban, így könnyen elfajulhat a helyzet annyira, hogy elszigeteltnek érezd magad. Érdemes lenne megpróbálnod valahogyan másképpen kezelni a konfliktushelyzeteket, kicsit határozottabban kiállnod magadért, kifejezni a negatív érzéseidet, elmondani higgadtan a véleményedet és más, konstruktívabb formában, például intenzív sportolás formájában levezetni a felgyülemlő feszültségedet. Tudatosítsd magadban, hogy az, hogy néhány embert szeretnél távolabb tudni magadtól, nem jelenti azt, hogy mindenkivel ez kell, hogy legyen a helyzet! Könnyen elképzelhető, hogy néhány emberhez összességében jobban szeretnél inkább közelebb kerülni, mint távolabb tőlük. Ne reagálj automatikusan távolodással minden negatív történésre, adj egy lehetőséget magadnak, hogy átgondold, tényleg ezt akarod-e!

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések