/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / egyáltalán nem tudom, hog...
  

egyáltalán nem tudom, hogy mit kéne tennem...

ora 2013-07-20 00:01:59
Kedves Doktornő! Egy kicsit hosszú lesz a mondanivalóm, előre is elnézést szeretnék kérni. Már elég régóta problémák vannak a családommal... kb. 17 hónapja. Pont 17 hónapja ismertem meg azt a fiút, akiből nem tudok kiszeretni, és mindig szép bókokkal halmoz el és érezhető, hogy nagyon szeret, sőt, elég gyakran mondja is. Tavaly nyáron ismertem meg a szüleit, akik igencsak toleránsak, mert én sem gazdag, sem mindentudő és sem egy elbűvölően ritka szépség nem vagyok. És akkoriban éltem a "nagyon vad" és "nagyon lázadó" korszakomat. Gondolom nem arra számítottak, hogy a kitünő fiukhoz majd egy ilyen lány kerül -a külsőm is megijeszthette volna őket, hiszen 80 kiló voltam-. Visszatérbe a tárgyra, amióta barátom van, szinte sehova nem engednek el vele. Mindig előre kell egyeztetnem a barátommal, mert olyan nem történhet, hogy véletlenül összefutok vele. És ha a barátomat tekintjük.. őtenyleg okos, kedves, helyes, vicces és aranyos. Sosem volt egy rossz szava sem hozzám és mindig ösztönöz, ha van egy célom. Neki köszönhetem, hogy már csak 65 kiló vagyok -edzésterveket írt nekem-. Tényleg mindig segít és nekem elég nagy probléma, hogy a szüleim ilyenek. Ez eléggé átragad mindenre. Akárhová szeretnék elmenni mindigmegkérdezik, hogy hova megyek és mennyi időre. Ez valószínűleg normális.. lenne, ha nem csak pár órára (max. 2 órára) engednének el. Ha kések, akkor meg leszidnak és 2 hétig sajnálkoznom kell és mindent meg kell tennem azzal kapcsolatban, hogy a kedvükben legyek. Nem akarom őket kibeszélni, de ha ezt nekik mondtam volna el, akkor igencsak megkaptam volna a magamét, hogy örüljek ennek is. Persze, örülök, de nem szoktam minden nap eljárogatni itthonról, pedig azt állítják. Szívesen megbeszélnék a dolgot velük, de akkor hirtelen cinikusak lesznek és nem érdekli őket, hogy mi van. Mellesleg 17 éves vagyok. Nem egoizmusból mondom ,de itthon kb. Mindenhez én értek. A háztartásban, elektrotechnikai dolgokban és minden egyébben elővehetővagyok, de ha véletlenül elfelejtek valamit, akkor Isten segítsen nekem. Mindenért megsértődnek és sosem felel meg nekik semmi. Ha valamit nem úgy akarok, mint ők, akkor haragszanak, ordítoznak velem és káromkodnak. Emiatt tesóm is szokott káromkodni, bár egyszerűen nem hajlandóak beismerni, hogy miattuk van. Most leszek 11.-es és el kell majd döntenem, hogy hová megyek tovább, Pestre szeretnék, de ők hallani sem akarnak erről és biztos vagyok benne, hogy azt akarják, hogyitn maradjak és az orrom alá dörgöljék, hogy fizetnek mindent, mégsem látogatok sosem haza. A barátom hivogat mostanában, hogy aludjak nála, ilyenkor megnézünk pár filmet, aztán alszunk kb. 2 órát és eljön a reggel.. semmi rosszra nem kéne számítaniuk, mégsem engednek el vele. Amikor megkérdezem az indokot, hogy miért, akkor az a álaz, hogy "csak mert nem és kész". És a fejemhez is vágják, hogy túl sokat követelek. Én csak annyit kérek, hogy ne ellenőrizgessenek és engedjenek el többször. Egy picit sem vagyok "túl kicsapongó" ahhoz, hogy ne bízzanak bennem mégsem bíznak. Tudom, hogy az ember nem válogathatja meg a családját, de engem jelenleg úgy kezelnek, mint egy pisist és ha megmondom, akkor megint elmondják, hogy az ő pénzükből élek. Már hobbim sincsen, mert az is zavarja őket.. régebben rajzoltam és gitározzam, most már egyiksem, mert a gitározás túl zajos a rajz meg túl koszos meló... mégis mit tegyek? Sem pszichologushoz nem tudok fordulni, sem megbeszélni nem tudom velük... előre is köszönöm a türelmét és a válaszát!

Szakértőnk válasza a egyáltalán nem tudom, hogy mit kéne tennem... kérdésre

Kedves Levélíró!

Teljesen természetes igény a részedről, hogy tered legyen a saját életedet élni és olyan dolgokkal tölteni az idődet, melyek fontosak a számodra. Párkapcsolatod, hobbi, stb. Ez a felnőtté válás folyamatának fontos része. Ilyenkor az ember kicsit eltávolodik a szüleitől és kialakítja a saját életét, önállóvá válik. Azt írod, arra vágysz, hogy engedjenek kicsit szabadabban és kezeljenek a korodnak megfelelően, ne úgy, mint egy "pisist". Azt gondolom, 17 évesen, lassan felnőtt nőkét ez így is van rendben. Ahogy írod, a szüleid akarata és számodra kicsit túl merev korlátai mellett a tiéd kissé háttérbe szorul és az érvükkel, miszerint az ő pénzükből élsz, nehéz is vitatkozni. Biztos vagyok benne, hogy nem rossz szándék vezérli őket, ám úgy tűnik, ahhoz, hogy ez a helyzet változzon, neked kell egy kicsit határozottabban a saját lábadra állnod, önállóbbá válnod, akár annyira, hogy pénzt keress és fizikailag is eltávolodj tőlük, amennyiben szükségét érzed. Erre jó alkalom lenne például, ha Pesten tanulnál tovább. Így automatikusan nagyobb teret kapnál, hogy a saját életedet éld és talán a barátoddal is közelebb tudnátok kerülni egymáshoz a sok kötöttség nélkül! Azt javaslom, próbálj te magad is kicsit jobban arra koncentrálni, hogy mit szeretnél és tágítani a jelenlegi mozgásteredet. Legyél határozott, mondd el a szüleidnek, hogy mire van szükséged és igyekezzetek valamiféle kompromisszumos megoldást találni, hogy jobban megjelenhessenek a te igényeid is az életedben! Emellett pedig lehetőséged van úgy tervezni a jövődet, hogy jobban érezd magad benne!

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések