/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Depresszió 20 felett
  

Depresszió 20 felett

ora 2013-06-06 18:48:11
Kedves Szakértő!
Konkrét kérdésem nincs is igazából, de szeretném mégis megosztani gondolataimat Önnel, mert úgy érzem, ha nem teszem, szétvet a negatív gondolatok áradata.
22 éves lány vagyok, munkanélküli. Úgy érzem, hogy kifogytam az ötletekből, már mindent megtettem, a korábbi kreativitásom megszűnt (az ingerszegény környezet kiölte belőlem más a törődés legkisebb szikráját is). Korábban egyetemre jártam (igaz, csak egyetlen évet), de rájöttem, hogy a szak, amit anno 18 éves fejjel választottam magamnak, nem nekem való. A tanulással töltött évemet egészen magányos farkasként csináltam végig – eleinte élveztem a szülővárosomtól távoli életet, de utána jött egy érzés, hogy nekem nincs is jó helyem ott, ahol vagyok. Amióta az eszemet tudom, orvos szerettem volna lenni, de a gyerekkori álmokat, az orvostudomány iránti eszeveszett szenvedélyemet ignorálva sosem jelentkeztem orvosnak. Úgy voltam vele, hogy nekem nem sikerülhet (sosem voltam az élmezőnyben a tanulmányaimat illetően), nem vagyok elég okos, ügyes, kitartó, de ha még rendelkeznék is az előbb felsorolt tulajdonságokkal is, sosem engedhette volna meg a családom magának azt, hogy finanszírozzák oktatásomat.
Mikor abbahagytam az egyetemet, úgy döntöttem, Angliában próbálok szerencsét. Nyelvtanulásra tökéletes is volt a londoni 6 hónap, azonban arra, hogy megtaláljam önmagam... nem volt elég. Azt hittem, hogy a Magyarországon hagyott mély depresszióm és negativitásomat végleg magam mögött hagytam. Tévedtem, de még mekkorát... Fél év után végleg hazautaztam (ez volt 2012 elején). Azóta itthon vagyok. A szüleimnél. Egyedül. Korábbi barátaim szétszéledtek a világon (tanulnak, diplomáznak, dolgoznak, külföldön élnek, gyereket szülnek, férjhez mennek), én pedig csak a saját önutálatom mocsarában süllyedek egyre mélyebbre. Az ország ezen részében nincs a fiatalok számára perspektíva. A költözés szóba sem jöhet anyagi okokból kifolyólag. Ha lenne is pénzem tanulni, akkor sem tudnám, hogy mi lenne számomra a legokosabb döntés. Mi való hozzám igazán. Az orvosi persze még érdekel, sőt, de mellette ott van az írás is. Olyan, mintha két személyiségem lenne (szerintem ez valamelyest normális a 20-as évek elején).
Magányos vagyok. Nincs senkim. Ebből a megyéből mindenki elmenekült már, amit nem csodálok. Úgy érzem, úgy látom, nincs jövőm. Szégyellem magam a helyzetemért. Nem tudok az erre tévedő volt osztálytársak szemébe nézni. Szégyellem magam nagyon. Segítségre lenne szükségem, de jelenleg még a társadalombiztosításomat sem tudom rendezni, mert nincs miből. Szánalmas élősködőnek tartom magam, hogy a szüleim nyakán lógok, miközben nagyon is szeretnék már kirepülni a családi fészekből. Látom, hogy nekik milyen nehéz, látom, hogy hogyan igyekszenek beosztani a pénzt úgy, hogy hónap végére is jusson egy kevés. Nem kaphatunk semmilyen támogatást, nekünk nem jár, mert mi valamilyen csodás véletlenből adódóan erre nem szorulunk sem az önkormányzat, sem pedig a többi „feljebbvaló” szerint.
Fáj, hogy ezt látom mindenhol, fáj, hogy ilyen nélkülözéssel és depresszióval találkozni az utcán. Hányingerem van az élettől. Tényleg úgy érzem, nincs már semmink.

Szakértőnk válasza a Depresszió 20 felett kérdésre

Kedves Levélíró!
Nehéz lehet így, hogy elfogytak az ötleteid, nem tudod, milyen irányba indulj el és ott dolgoznak benned a negatív gondolatok, mint ahogy írod, "...nekem nem sikerülhet...nincs jövőm...", melyek még inkább a passzivitás és az "önutálat mocsara felé terelnek. Azt gondolom azonban, kiindulva abból, hogy ez nem mindig volt így, hogy tudsz másképpen is működni, aktívabban, önmagadat és a boldogságodat keresve! Sőt, ha jobban belegondolsz, talán kiderülhet, az sem 100%-ig igaz, hogy nincs jövőd és semmi sem sikerülhet! Volt, hogy próbálkoztál, belevágtál dolgokba és sikerültek is dolgok, gondolj csak arra, milyen jól meg tudtál tanulni angolul! Bár nehéz lehet újra aktivizálnod magad, szerintem a passzivitás nem túl valószínű, hogy javíthatna a hangulatodon, hiszen úgy nem változik túl sok minden. Ne add fel, indulj el újra valamerre, amerre legalább egy kis esélyt látsz rá, hogy jobban érzed magad! Azt gondolom, bármiféle aktivitás hozhat pozitív élményeket, melyek adhatnak a folytatáshoz és a nagyobb változtatásokhoz! Kezdd el újra élni az életedet az önutálat helyett! Tűzz ki magadnak kisebb, elérhető célokat, dolgozz értük! Találj ki olyan tevékenységeket magadnak, melyek örömet okozhatnak és hosszabb távon is lendületet adhatnak! Kezdj el aktívan sportolni, hogy erősebbnek, magabiztosabbnak érezd magad és menj minél többet emberek közé, szerezz haverokat, barátokat! Meglátod, egyre könnyebben megy majd, ahogy elkezded megtenni az első lépéseket!
Hajrá!
 



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések