nem is tudom

ora 2013-04-21 22:00:30
Kedves Szakértő!
Illő volna bemutatkozni, de jobb szeretnék az anonimitás ködébe burkolózva maradni. Régebben is így tettem. Írtam már ide máskor is régebben, lehet emlékszel az egyik levelemre. Én voltam az aki három vagy négy éve majdnem megfulladtam a Tiszában mert begörcsölt a lábam és nem bírtam a dologgal megküzdeni. Mára sikerült egyébként. Tizenkilenc éves elmúltam, de édesanyám még mindig gyerekként kezel. Pedig úgy érzem elég sokat leveszek a válláról, ahhoz, hogy kicsit komolyabban vegyen. Iskola mellett járok dolgozni gyárba, hogy legyen pénzem. Már volt olyan is, hogy haza adtam a fizetésemet, mert kellett muternak a pénz. Apámat egyébként nem láttam nyolc éve és nem is segít semmit. Októberben mondtam, hogy nyáron szeretnék fesztiválra menni egyik haverommal, és nem tetszett neki, de mondtam, hogy akármit csinál én erre most elmegyek, mert tizennyolc éves koromig befogtam a számat semmit nem követeltem, és ráadásul ezt most magamnak fizetem. Október óta ezen veszekszik velem, hogy engem ott megölnek, berúgok, bedrogoznak és elrabolnak ebben a sorrendben. Értem én, hogy félt, de nem vagyok csecsemő. Majdnem húsz vagyok istenem. Másik probléma a barátaim. Van egy szűk baráti köröm tíz km-en belül és általában hétvégenként összejárunk pár órára. Ugye én suli mellett dolgozok és tanulok, hétvégenként általában én takarítom ki a házat anyámnak csak főzni kell meg kádat súrolni. Úgy érzem ennyi jár nekem, hogy ha péntek este épp nem dolgozom, akkor péntek este, meg szombat délután elmenjek haverokkal pár órára. Anyámnak persze nem tetszik és mindig veszekedés a vége, és ha hazaérek képes este tízkor olyan veszekedést csapni, hogy éjfélig ordítunk egymásra. Én próbálok sokszor higgadt maradni, és szépen nyugodtan megbeszélni, de kiprovokálja a veszekedést, hogy "semmibe nem nézel, egy senki vagyok a szemedben a hülye haverjaid mellett, olyan vagy mint apád". Ilyenkor elszáll az agyam és veszekszünk. De a legnagyobb baj az, hogy ugye én apa nélkül nőttem fel és mindig is komolyabb voltam a korombelieknél és valami miatt nem tudok ilyen dolgokról beszélgetni jóformán még haverokkal sem. Anyámmal meg pláne. Valahogy meg kellene ezt oldani. Please help me!
Grazie.

Szakértőnk válasza a nem is tudom kérdésre

Kedves Grazie!

Szerintem az mindenképpen pozitív dolog, hogy anyukád félt és aggódik érted. Ugyanakkor, úgy tűnik, ennek az aggódásnak ő nem tud egészséges határt szabni, valamiért nem tud neked akkora szabadságot adni, amekkorára szükséged lenne. 20 éves felnőtt, önálló, különálló emberként így neked magadnak kell megvívnod anyukáddal a harcot a szabadságodért. Tedd is ezt, ne engedd magad olyan korlátok közé szorítani, melyek egyáltalán nem felelnek meg se az igényeidnek se az érettségednek. Annál, amennyi most van neked, jóval többre lenne szükséged a személyiséged egészséges fejlődéséhez! Például az, hogy szeretnél elmenni nyáron a fesztiválra a saját pénzedből a saját szabadidődben, lehet szorongató anyukád számára, nyugodtan aggódhat is miatta, de abba már nem lehet beleszólása, hogy elmenjél-e. Sajnos ő nem tudja ezt a határt megtartani, így neked kell határozottan kiáálni az igényeidért. Azt javasolnám, ne menj bele a veszekedésekbe, vitákba, ne akard őt meggyőzni arról, hogy engedjen szabadabban, ha egyszer neki ez nem megy. Inkább csak éld határozottabban úgy az életedet, hogy több önállóságod legyen benne és adj időt anyukádnak, hogy alkalmazkodjon hozzá. Adj neki egy puszit, amikor veszekedni kezdeni, mondd meg neki, hogy szereted őt, sajnálod, hogy számára ez ilyen nehéz, de ez a te életed és a te döntésed és hagyd ott őt ezt feldolgozni. Amennyiben úgy érzed, sehogyan sem megy, felmerülhet, hogy érdemes lenne fizikailag is kicsit nagyobb távolságot teremtened magatok között, például egy elköltözéssel. Talán a kapcsolatotoknak is jót tenne, hiszen sok veszekedés eltűnne így belőle.

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések