/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / A változás nehéz
  

A változás nehéz

ora 2013-04-09 21:36:33
Tisztelt szakértő
Naplót vezetek már az újév kezdete óta. Mióta elkezdtem naplót írni, valójában 3 dologról szólnak az írásaim benne:
az első:
4-6 évvel ezelöttről , ahol úgy érezem, hogy megrekedtem.
a második:
Szeretet hiány és kiközösítés elegye. Lehordások sora, valamint elismerések arról, hogy nem normális ember vagyok.
a harmadik:
Az érzés, amit nem tudok megmagyarázni... A múltamon gondolkodok és pici pillanatokat ragadok ki, amikor valami fura érzések fogtak el (mind különbözik kicsit), vagy felhevült érzést éreztem, vagy unalmas perceket... (3 emlék van ami ilyenkor főképp szerepel bennem : mikor kicsi voltam és fel fujható ugrálóváraztam a "barátaimmal" amit nagyon élveztem. Mikor anyuval bekellet menni egyszer ügyeletre és egyedül kint ücsörögtem, és nem bírtam magammal ott mit kezdeni. Valamint amikor a nővérem mindig furcsa helyekre mászkált el velem, én pedig mindig féltem) ezeken pedig agyalok... Fejtegetem magam. Vagy valami ilyesmi.
Mostanában inkább azért érzem magam rosszul, mert bár próbálok alakítani az életemen, mint például: .. barátokra szert tenni.. meg találni az egyéniségem... Felvállalni az érzéseimet.. valamiért soha nem sikerül.. A legnagyobb problémám, azzal van, hogy azt se tudom mit is gondolok és érzek igazából... Oda rángatnak ahova akarnak én pedig valahogy akarattal, vagy nélküle bele egyezem.. Nem gondolva át, hogy valóban azt akarom-e, amit mások. Irányítás alatt tartanak és úgy érzem bábu vagyok a kezükbe.Valahogy mindig mások véleményét tartom előbbre a sajátoménál (ezért pedig letagadom évek óta az érzéseimet). Ha pedig próbálok barátokat szerezni, valahogy fáj, ha érzem, hogy pl az adott személynek már megvan a barátja és elvan vele... Miért kedvelne meg úgy mint őt? Hogy érhetném el, hogy szeressenek, pont engem... Nekik már meg van a saját életük...
Esetleg megkedvelnek bennem valamit, látnak egy kis szikrát bennem és azután rám unnak és újra egyedül vagyok...
Azt érzem nem érek fel hozzájuk, még ha néha pedig, pont, hogy fel érhetnék... De nem...Ők valahogy különlegesebbnek tűnnek hozzám képest.. Ha beszélek valakivel, legyen az bárki (kivéve családtagok és a legjobb barátnőm) zavarban vagyok, nem bírok a szemébe nézni és azon agyalok, hogy egy normális ember az adott szituációban, most ránézne-e, vagy esetleg végig őt nézné... Bár most az elmúlt hetem úgy tűnik alakul... Egy lány van, aki úgy tűnik kedvel.. pedig ő lett volna az utolsó akiről elképzeltem volna,hogy ilyen aranyos lány... Bár szerintem ő is csak idő kérdése és tovább áll... A legjobb barátnőmnek bezzeg ment mint a karikacsapás.. Pedig elég furcsa lány...Persze ő fel bírja venni a kapcsolatot az emberekkel, áthívja magához, de én ehhez túl gyáva vagyok és önállótlan... Összességében úgy érzem, hogy nekem soha nem lesz életem... Sőt valójában csak ez az oldal van ami még reményt ad, hogy probáljam meg még utoljára... Csak még egyszer.
Ami végül is bevált... Legalább is egy része... A másik része nem megy nekem... Még pedig, hogy például áthívjak magamhoz valakit, vagy elhívjak valakit valahova, hogy jobban lehessünk és ne csak haver legyek, hanem barát is... Nincs hozzá elég merszem, se tapasztalatom... Kiskoromban egyszer sem voltak barátaim akiket én hívtam át.. Inkább mindig , anya intézett nekem mindent... Ezért hát nincs semmi tapasztalatom se a barátságban, se semmiben... nincs bennem mersz...
Ön szerint, ezen még lehet valahogy változtatnom?
Üdv: Killira

Szakértőnk válasza a A változás nehéz kérdésre

Kedves Killira!

Azt írod, "mások véleményét tartom előbbre a sajátoménál", elfogadod amit akarnak, anélkül, hogy átgondolnád, tényleg azt akarod-e te is. Nem mered kifejezni az érzéseidet, nehezen tudod elképzelni, hogy valaki pont veled akarjon barátkozni, stb. Ez mind olyasmi, ami azt gondolom, még jobban elveheti a kedvedet a próbálkozástól, hogy olyan életet próbálj kialakítani magadnak a jelenben, amilyet szeretnél. Fontos azonban, hogy ezek olyan gondolatok és működések, melyeken lehet változtatani. Egyáltalán nem biztos, így nem is kell igaznak elfogadnod, hogy nem jelenhetsz meg egyenrangú partnerként a kapcsolataidban, érvényesítve önmagadat, kifejezve a véleményedet és például egy meghívással elárulva, hogy mire vágysz! Valójában az emberek gyakran kifejezetten pozitívan reagálnak arra, ha az, akit kicsit is kedvelnek, jelzi nekik, hogy minek örül, mi dühíti, mit nem szeret, stb. Így könnyeb megismerni valakit és eldönteni, hogy szeretnének-e közelebb kerülni az illetőhöz. Hívd el azt a bizonyos lányt sétálni, magadhoz vagy beülni valahova meginni valamit! Nincs rá bizonyíték, hogy csalódni fogsz benne, így talán kár lenne elvenned magadtól a lehetőséget, hogy jól érezd magad valakivel, akivel szimpatikusnak találjátok egymást! 

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések