/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / barátnőm...(?)
  

barátnőm...(?)

ora 2013-03-27 14:45:59
Előre is elnézést kérek a hosszúnak ígérkező levélért, de akkor el is kezdeném az elején.
Körülbelül 8 éve ismertem meg a lányt, akit az életem párjának tekintek.A mi kis történetünk furán kezdődött, hiszen eleinte utáltuk egymást. Én paraszt kamasz voltam ő meg piszkálódó kislány, de aztán valahogy még is összejöttünk. Jókat lehet vele beszélgetni, de mindenről, és mindent lehet vele együtt csinálni szóval igazán jó párocska :)
Nagyon bánom, hogy akkoriban úgy viselkedtem ahogy. Szóval elég sokat buliztunk a haverokkal meg akkoriban sokan ittam. Norvég vagyok, tudom ez nem mentség, de az én népem eléggé kedveli az italt. Barátnőm ideig tűrte, de azt mondta, nem szeretne a detoxban látni, így hát fel is út le is út. Akkor én sokat szenvedtem, mert őt nagyon szeretem. Én akkor senkivel se voltam, ő meg összejött a bandánk basszusgitárosával, szóval kicsit nehéz volt őt egy másik srác, ráadásul a haverom karjaiban látni, holott az enyémben kellett volna látnom. Aztán le tudtam tenni a piát, nagyon nehéz volt, de sikerült. Akkor ő egy másik fiúval volt, de én úgy ítéltem meg, hogy nem igazán illettek össze, úgyhogy mindig próbáltam ott lenni, hogy ha egy vállra volt szüksége, ahol "kisírhatta magát". Aztán szétmentek a fiúval, tudtommal nem miattam, hanem mert a srác két lánnyal is csalta. És akkor boldogan vettem tudomásul, hogy szabad a pálya, majd kis idő múlva megint összejöttünk. Én időközben sokat jártam haza, még mielőtt összejöttünk ismét, sokszor hónapokra it hagytam Magyarországot, szóval eddigre én 21, ő 16 éves korig cseperedett. Már nem csak beszélgettünk meg ilyenek hanem valóban párkapcsolativá vált a dolog, de én próbáltam mindig úgy tenni a dolgokat, mintha még csak mondjuk az első randink lenne, szóval udvaroltam,mint a güzü. Első együttlétünkkor is finoman bántam vele és minden rendben is ment, semmi fájdalom, semmi gumiszakadás, ilyesmi nem volt, szóval akár tündérmesének is mondhatnám, de mégsem teszem. Sokat dolgoztunk is együtt ( mert ugye közös bandában játszunk ) és ez is közelebb hozott minket egymáshoz. Aztán haza kellett mennem Oslóba, mert a bátyám megházasodott. ( micsoda véletlen, magyar lányt vett el :) ) A családomról azt kell tudni, hogy vallásilag nem igazán a világ szerte elfogadott kereszténységet követik. És innen kezdődött az én bajom. Mert édesapám... ő egy nehéz eset. Tudja, ő nem szerette volna, hogy a párommal legyek, mert ő nem választaná azt a vallást, amit a családom követ évszázadok óta. Ezért "megbízták" az unokanővéremet, aki egyébként jó barátságban van a barátnőmmel, hogy mondja azt neki, hogy megcsaltam. Pedig ez természetesen nem igaz. Szóval mikor visszajöttem elég szomorú volt szegény. Bár soha semmi okát nem adtam rá hogy gyanakodjon. Akkor egy kis ideig külön utakon jártunk, aztán megint összehozott minket az élet, mert továbbra is ugaynúgy viszonyultam hozzá, mint előtte.
Akkor azt hiszem megbocsátott, mert nem láttam már haragosnak és akkor újra rendesen összejöttünk, mint mielőtt elutaztam. És végre elértünk a jelenbe. Mostanában megint volt egy kis szünetünk, nem akart annyit találkozni velem meg ilyenek. mert azelőtt sokat voltunk együtt a szó mindkét értelmében és a múltkor azt mondta, hogy adjak neki időt, mondtam is hogy rendben, szóval gyakorlatilag szakítottunk. De ő egyáltalán nem viselkedik úgy mostanában, mintha nem lenne köztünk már semmi. Például simán hagyja hogy csókolgassam amikor eszembe jut meg úgy bújik hozzám, mint egy cica. Meg egyáltalán nem visszautasító szóval én most nem tudom hogy mivan egyáltalán. Én nagyon szeretem továbbra is és akár örökké el tudnám vele képzelni az életem, de nem tudom, most a szavainak vagy a tetteinek higgyek-e
ebben szeretném segítségét kérni, hogy Önnek mi a véleménye. Elnézést, ha voltak hibák a szövegben, de nehéz de szép nyelv a magyar. Még mindig nem sikerült teljesen elsajátítani de igyekszem. Válaszát várom, üdvözlettel
viking

Szakértőnk válasza a barátnőm...(?) kérdésre

Kedves Viking!

Azt kérdezed, a lány szavainak vagy a tetteinek higgyél inkább. Azt gondolom, mindkettő ugyanolyan fontos. Mint a ti esetetekben is, még ha egyáltalán nem is visszautasító a tetteiben, valami benne mégis azt mondatja vele, hogy időre van szüksége. Ugyanígy, igaz ez fordítva is, amellett, hogy időt kért, mégis valami miatt úgy viselkedik veled, mint aki veled szeretne lenni. Az alapján, amit írsz, kicsit olyaqn benyomásom lett, mintha nem igazán osztanátok meg egymással, hogy mi zajlik bennetek. Közétek tudott állni édesapád akarata, amikor a lány időt kért, nem derült ki, miért van erre szüksége és te sem tiltakoztál, hiába vele szeretnél lenni, stb. Szerintem használjátok arra ezt az időszakot, hogy kicsit nagyobb távolságból, mint eddig, együtt átgondoljátok a kapcsolatotokat. Beszélgessetek az egymás iránti érzéseitekről és arról, hogy mit vártok a kapcsolatotoktól, mire lenne szükségetek és milyen félelmeitek vannak! Így közelebb kerülhettek egymáshoz lelkileg is!

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések