Mit tegyek?

ora 2013-02-24 15:30:10
Kedves KamaszPanasz.hu!
Augusztusban szakítottam a barátommal. Az ok az volt, hogy igazából már picit el is laposodott a kapcsolatunk -de ezek ellenére nagyon szerettem- de négy hónapra készült külföldre tanulni és nagyon megijedtem. Megijedtem attól, hogy mi lesz velem mikor elmegy, eddig minden egyes percemet vele töltöttem, s most elmegy. Attól is nagyon féltem, hogy ott talán meg is csalna. Felfogta, hogy szakítok Vele, viszont azt mondtam neki, hogy azért, mert már nem szeretem. Ő ezt el is fogadta, én meg jobbnak láttam így, mert így legalább nem kellett magyarázkodnom.
Mikor már ott volt és javában benne voltunk a tanulásba érkezett egy levél tőle egy gyönyörű szerelmi vallomással. Nagyon örvendtem neki és nyomba válaszoltam is. Az után naponta beszéltünk és boldog voltam és biztos abban, hogy nem csal meg és szeret.
Mikor viszont hazaért mindenkinek azt mondta, hogy nehogy fel merjem hívni és, hogy látni sem akar meg ilyenek. Én viszont haztérte után két héttel mégis felhívtam (csak arra sikerült összeszednem a bátorságomat) és megkért, hogy többet ne hívjam és hagyjak békit. neki. Állítólag míg kint volt én mondtam neki valami olyasmit, amivel nagyon megbántottam és ezzel kiszeretett belőlem.
Megkézdődött a második felév és minden nagyon jól ment, kivéve Vele. Meg akartam beszélni vele a dologkat, de nem engedte sőt nagyon került. Második héten kiderült, hogy van egy barátnője egy másik suliból.
Mindenkinek azt mondja, hogy engem már nem szeret és csak az új barátnőjére akar koncentrálni.
Létezik, hogy ennyi idő alatt kiszerssen belőlem? Vagy ez csak kifogás, hogy elfelejtesen? Mit tegyek, mit tudnak tanácsolni?
Válaszukat előre is köszönöm. Tia.

Szakértőnk válasza a Mit tegyek? kérdésre

Kedves Tia!

Könnyen lehet, hogy tényleg csak próbál tovább lépni, miközben még nem engedett el teljesen téged, de az is elképzelhető, hogy sikerült magában lezárnia a kapcsolatotokat és boldog a másik lánnyal. Mindenesetre az, hogy ilyen kategórikusan elzárkózik előled, akár azt is jelentheti, hogy még nem lépett igazán túl azon, ami történt köztetek.

Szerintem mindkettőtöknek segítene, ha nem ilyen kimondatlan, tisztázatlan dolgokkal megterhelve hagynátok a közös múltatokat, hanem őszintén beszélnétek róla. Hosszabb távon megkönnyebbülés lenne mindkettőtöknek, ha tisztáznátok többek között, hogy miért akartál szakítani és megbeszélnétek, mi volt abban a levélben, ami ennyire megbántotta őt úgy, hogy te nem is tudtad, hogy ilyen hatással lehet rá, amit írtál. Jobb lenne személyesen beszélnetek, de ha ebben a fiú nem partner, írj neki levelet, hogy legalább a te oldalad rendben legyen és majd később, ha ő is készen áll rá, tudja, hogy te nyitott vagy beszélni a dolgaitokról.

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések