/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / anya és lánya...
  

anya és lánya...

ora 2012-10-11 21:07:31
Kedves Doktornő! 18 éves lány vagyok, sajnos elég impulzív és türelmetlen. Ez mindig sok konfliktust okozott édesanyámmal, aki szintén egy hirtelen ember (nagyon hasonló a természetünk). Most viszont úgy érzem, nem bírom tovább. Szinte minden nap veszekszünk, vagy én kapom fel a vizet valamin, vagy ő. De ez még nem is lenne gond. Azt viselem nehezen, ahogy ő ezt kezeli. Mindig arra fut ki a dolog, hogy én vagyok a hibás, nekem van rosszkedvem, én húzom fel őt. És a végén mindig nekem kell bocsánatot kérnem, elismernem, hogy igaza volt, és én egy kibírhatatlan gyerek vagyok. Soha nem kér bocsánatot semmiért, tőlem viszont elvárja, akkor is, amikor világosan úgy érzem, nem én voltam a hibás. A problémák "megbeszélése" abból áll, hogy ő elmondja, én mivel bántottam meg őt, és ha én próbálom meg elmagyarázni, hogy miért tettem, vagy hogy éreztem magam, akkor vagy kiabál, vagy lehurrog, hogy ne kössek bele, mert tudja, hogy csak rosszkedvem van, és élvezetemet lelem abban, hogyha őt kínozhatom. Ez nem igaz! Nem akarom bántani, de egyszerűen nem tehetek róla, hogy ha nekem esik, és kiabál valami semmiségért, vagy vádaskodni kezd olyasmiért, amit nem követtem el, akkor rossz kedvem lesz! De úgy látszik, nekem nem lehet rossz hangulatom, mert akkor önző kis dög vagyok, aki senkivel se törődik, csak magával. Ráadásul nem is igen tudom megbeszélni senkivel - édesapám nagyon visszahúzódó, nem ártja bele magát a veszekedéseinkbe, meg nem is igen értünk szót egymással. Egyszer, amikor annyira kiborultam az egyik veszekedésünktől, hogy bőgtem, elmondtam a dolgot a legjobb barátnőmnek. Anyukám rájött, és iszonyú dühös lett, azt mondta, ő sohasem tenne olyat, hogy "idegeneknek" kiteregesse a családi szennyest. Azóta mindig azzal szórakozik, hogy amikor összeszólalkozunk, és elvonulok, benyit a szobámba, és gúnyosan megkérdezi, hogy na, beszéltem-e már a barátnőmmel, hogy nekem milyen szörnyeteg anyám van. Sohasem mondtam, hogy szörnyeteg, de gyűlölöm, hogy mindig mindenért én vagyok a hibás. Mostanában már odáig jutott a dolog, hogy amikor már nem bírom tovább a dühöt, késsel vagdosom magam. Anyukám erről nem tud, figyelek arra, hogy ne látható helyen legyenek a vágások. Azt hiszem, igazából őt akarom bántani, de persze közben nem akarom bántani... Szeretnék jó gyerek lenni, de mindig az lesz a dologból, hogy hálátlan kis patkány vagyok, aki alig várja, hogy elköltözhessen, és otthagyhassa őket. És az az igazság, hogy most már tényleg szeretnék elköltözni, mert ezt nem fogom sokáig bírni. Nem tudom, mit tegyek. A szüleim jó emberek, és tudom, hogy nem engem akarnak kínozni, de egyszerűen nem bírom már tovább. Néha arra gondolok, hogy megölöm magam, mert ha tényleg csak rosszat teszek anyukámnak, akkor minek szült...
Mit tudok tenni? Nem szeretném, ha megutálnánk egymást. Jó gyerek akarok lenni. Köszönöm!

Szakértőnk válasza a anya és lánya... kérdésre

Kedves Levélíró!

Azt írod, jó gyerek akarsz lenni, igyekszel megfelelni anyukádnak, mégis, miközzben gyakran biztosan tudod, hogy nem tettél semmi rosszat, újra és újra azzal találod szembe magad, hogy rossz gyerek vagy, nem feleltél meg. Azt gondolom, nagyon fontos lenne tudatosítanod magadban, hogy anyukád is ember, ő is hibázhat, előfordulhat, hogy ő sem felel meg saját magának még akkor sem, ha ezt nem hajlandó előtted beismerni. Ne kételkedj magadban és ne fogadd el, hogy mindig te vagy a hibás csak azért, mert a kapcsolatotokban nincs benne az a lehetőség, hogy ő is beismerje, ha téved vagy hibázik. Még ha nem is sikerül vele ezt megbeszélned és elérned, hogy ebből a szempontból egyenrangúbbá váljon a kapcsolatotok, neked sokat segíthet ez a tudás a veszekedéseitek során. valószínűleg az esetek többségében hozzád nincs is igazán köze az ingerlékenységének, hanem a máshol felgyülemlett feszültségei találnak célt a te személyedben, hiszen veled tölt otthon sok időt. Ne vedd ilyenkor magadra, ne menj bele veszekedésbe azzal, hogy próbálod őt meggyőzni az igazadról, hanem várd meg, hogy lecsillapodjanak a kedélyek és újra nyugodtan lehessetek együtt. Esetleg majd később, amikor nem "visznek el" az indulataitok megpróbálhatod neki újra átadni azt az információt, amit szeretnél eljuttatni hozzá.

Jó lenne, ha sikerülne találnod a vagdosáson kívül alternatívát a feszültséged levezetésének. Ez lehet a naplóírás vagy intenzív sportolás is. Sokat segít a lelki egyensúly megőrzésében az is, ha van valaki, akivel meg tudod osztani a gondolataidat és az érzéseidet. Próbálj figyelni rá, hogy anyukád ne értelmezhesse egy barátnőddel való beszélgetésedet a családi szennyes kiteregetésének és mégis lehetőséged legyen a számodra fontos dolgokat megbeszélned a barátnőddel. Talán javítana a kapcsolatotokon, ha tényleg növelnéd kicsit a távolságot kettőtök között, ha nem is elköltözéssel, de kicsit nagyobb önállósággal és magánélettel.

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések