/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Kimondva, hogy vége és te...
  

Kimondva, hogy vége és teljesen összetörve

ora 2012-10-04 19:15:22
Kedves szakértő!
Ez volt az utolsó kérdésem! http://www.kamaszpanasz.hu/szakerto/lelki_problemak/13657
Köszönöm szépen az összes eddigi válaszát, sokat segített! És valószínűleg ebben a témában már nem fogok önhöz fordulni, vagyis jobban mondva ezzel a fiúval kapcsolatban már nem, ez lesz az utolsó. Csak úgy érzem el kell mondanom, hogy mi lett az egésznek a vége. Hisz jóformán ön is "részese" már az egésznek és kíváncsi vagyok a véleményére is, meg persze a tanácsára, hogy mit tegyek.
Szóval továbbra sem beszéltünk a fiúval és békén hagytam, nem foglalkoztam vele. Nagyjából múlthét csütörtöktől egészen hétfőig, megnézett, mosolygott rám, köszönt előre. Be kell vallanom egy pici, egy nagyon pici reményt ismét keltett bennem, de nem tettem semmit. Másnap, azaz kedden se történt semmi különös délelőtt, csupán annyi hogy az utolsó órámon, szokás szerint ha valami történik rám tört egy bizonyos érzés. Fogalmam sincs miért, de senkivel kapcsolatban nem szokott előjönni, csak vele. És ez teljesen komoly. Ha történni fog valami köztünk érzem. Egyfolytában a hülye érzés kavargott bennem, majd végre kicsöngettek. Barátnőmmel kimentünk az állomásra és a fiú nagyban támasztotta az egyik korlátot. Barátnőm sietett a vonatához én pedig, csak odaálltam a fiú mellé és vártam. Ő azonnal, köszönt, majd megkérdeztem kit vár. Mivel világéletében őszinte volt. Rávágta: A barátnőmet. Igazából nem lepődtem meg, mert valahol sejtettem. Rákérdeztem, hogy mégis mikor akar szólni, aztán mondta, hogy senki nem tudja még, mert szombaton ismerte meg egy buliban jobban és még nem biztos. Erre rákérdezett hogy nekem van-e valakim.. Nem mondtam semmit, csak megráztam a fejem. Túlságosan szíven szúrt, de ez még csak egy kisebb döfés volt.
(Csak egy apró megjegyzés... lehet, hogy csak én beszélem be magamnak, de szerintem elég feltűnő volt, hogy a lány vonata az 5. vágányra érkezett be, de ő mégis ott várt a legelsőnél. Még az aluljárón se ment át. Valahol éreztem, hogy beszélni akart velem. Talán azért várt ott, hogy ne mástól/facebookról tudjam meg, és még rosszabb legyen. De ez csak az én elméletem, az alapján ahogyan a fiút ismerem.)
Aztán fnoman úgy 5 percenként kinyögtem egy-egy mondtatot neki.. hogy, őszintén tényleg őszintén... miért nem beszélt velem már hetek óta. Akartam tudni a választ még akkor is ha nagyon rosszul esett. És igazából ez fájt a legjobban. Azt mondta hogy azért nem beszélt velem, mert megbántani azt hogy együtt voltunk. Szóval pontosan idézve: "Nagyon jó volt veled, boldog voltam... de megbántam." - és neki jobb hogy nem beszéltünk. Betartottam ezek után azt a tanácsát, hogy igenis maradjak hozzá őszinte, mondjam ki őszintén mit érzek. Így hát aztán mondtam neki, hogy fáj.. hogy nagyon megbántott, meg hogy azt hittem ő más.. hogy ő nem fog átcseszni. Kaptam rá egy halk: bocs-t. Aztán mondtam, hogy bezzeg ha neki kellett valami ott voltam, de ha nekem kellett valami akkor most nem, majd, majd még meglátom stb.. mondtam, hogy amikor ott hagyta az a lány akivel a buliban történt egy csók, tudom, hogy hisztizett de ott voltam mert nem az eszemre hallgattam. És tényleg elmondtam neki mindent.. mert én megígértem neki hogy őszinte leszek vele mindig, úgy ahogyan ő is velem. Hogy mekkora hülye barom voltam, hogy milyen balféknek gondoltam magam, meg hogy tudom, hogy nekem is vannak hibáim, tudom sokszor hülye vagyok, de nem tehetek róla. Erre: "Én inkább erre nem mondok semmit.. Tudom hogy mekkora hülyének gondolsz, és azt is hogy ez az én hibám is."
És utána a legnehezebb, komolyan mondom a legnehezebb mondat ott lebegett a torkomon, majd kimondtam. Nagyon fájt. Saját magamat döftem szíven még egyszer, de ez így volt helyes. Pontosan ezt mondtam neki: "Rám ne számíts hogyha ő is ott hagyj. Rám ne számíts soha többé." A válasza egy halk 'jó' volt.
Ezek után picit eltértünk a témától és talán utoljára megéreztem milyen vele egy picit felszabadultnak lenni, milyen az amikor nincsenek gondok, csak mi vagyunk. Nincs semmi baj. Ha ez az érzés csak másfél percig is tartott, de legalább tartott valameddig. Aztán pedig ezt követte az a pillanat amikor már nem tudtam visszafogni a könnyeimet. Mindvégig erős voltam. Erős próbáltam maradni. Megjött a lány vonata és ő elindult lefele át az 5. vágányhoz. De mielőtt elment volna, csak kinyújtottam felé a kezemet, rám nézett, de én nem néztem a szemébe és akkor már tudta, hogy mit szeretnék. Csak úgy mint régen, ha egy kicsit is, bele markolva a pulcsijába, bele a nyakába hozzábújtam.. és ha sak 2 másodpercre is de éreztem a kezét a hátamon.. és akkor kész. Nekem ott befellegzett. Zokogni kezdtem hozzábújva, majd jóformán nagyon gyorsan elengedtük egymást és akkor elindultunk két ellenkező irányban. Nagyon sírtam. Nem szoktam utcán és ráadásul alapból nem vagyok egy olyan könnyen elgyengülő típus mások előtt, de nem bírtam ki. És az a tudat, hogy most öleltem meg utoljára, most beszéltünk ilyen őszintén utoljára nagyon fáj.
Aztán mire hazaértem már facebook-n ki volt írva, hogy kapcsolatban vannak és hogy napról napra jobban szereti. Fájt. De talán nem is az, hogy együtt vannak. Én azt mondom hogy legyen boldog, szeressék egymást, tartson sokáig. Az fáj a legjobban, hogy nem maradt senkim. Senkim nem maradt.. senkim... végre valakiott volt aki szerettem és ugyanolyan volt mint én... Lelkileg megértett, én is őt. Tudtunk mindent a másikról. Erre még ő is.. elmegy tőlem. Emberek sorra megbántanak. A barátok és a barátnők csak akkor barátok ha szükségük van rám. És talán ez a legrosszabb, hogy most már ő sincs, aki megértett. Ráadásul soha senkinek nem kellettem igazán. A fiúk többsége nem tart szépnek, nem kellek nekik és nagyon rossz, hogy végre volt valaki aki látta bennem azt amit más nem. Tény, hogy én soha többé nem akarok vele együtt lenni, de attól még most szörnyen fáj. Majd egyszer jobb lesz ezt én is tudom.
És akkor a kérdések, meg még hozzá néhány dolog. Anyukám szerint valaki bekavarhatott. Valaki mondhatott rólam valamit és most ez részben bosszú. Én nem tudom, én nem igazán hiszek ebben, de ő azért csak tapasztaltabb mint én. Önnek erről mi a véleménye?
És ami most talán számomra a legfontosabb.. Mit ronthattam el, amiért nem kellettem? Mi volt az a hiányosság? És egyáltalán hogyan lépjek túl? Ez tűnik a legnehezebbnek. Eddig, teljesen őszinte leszek, az emlékeinkkel aludtam el, de most nem merek és egyszerűen szörnyen nehéz lekötni a gondolataimat. Fogalmam sincs mi tévő legyek. =/
De egyet biztosra tudok. Vége.
Előre is köszönöm eddigi válaszait, nagyon sokat segítettek! Ezer hálám ezért!
Egy 16 éves, teljesen összeomlott lány

Szakértőnk válasza a Kimondva, hogy vége és teljesen összetörve kérdésre

Kedves Levélíró!

Sajnálom, hogy végül így alakult! Sajnos ez eddig is benne volt a pakliban, hiszen a fiú végig bizonytalankodott, hogy bele merje-e engedni magát a kapcsolatotokba, felvállalja-e saját maga előtt az irántad való érzéseit és kockáztassa, hogy megsérülhet. Talán ez a lány, akivel összejött, jó kiugrási lehetőség volt neki ebből a döntési helyzetből, egyszerűbbnek tűnt számára fejest ugrani egy kapcsolatba egy ismeretlennel lánnyal. Biztos vagyok benne, hogy ő is érzett irántad valamit, még akkor is ha végül nem eszerint alakultak a dolgok.

Azt írod,  "Senkim nem maradt.." ... "soha senkinek nem kellettem igazán" ... "Mit ronthattam el, amiért nem kellettem?". Szerintem nem követtél el hibát! Harcoltál azért, hogy megkapd, amit szeretnél és bátran vállaltad az érzéseidet. Ez jóval több annál, mint ami a fiúról elmondható, hiszen még a végén is alig-alig tudott nyíltan beszélni neked az érzéseiről és a gondolatairól. Kettőtök közül végig ő volt bizonytalan. Sajnos úgy tűnik, hogy bár okkal reménykedtél, mégis olyan fiút választottál, aki nem tudta beteljesíteni a reményeidet. Ő egy lehetőség volt, de vannak más lehetőségek is! Azt javaslom, keress olyat, aki meg tudja/meri adni neked azt, amire vágysz! Biztos vagyok benne, hogy találsz ilyen fiút, csak eddig talán lehetőséget sem adtál magadnak arra, hogy észrevedd, mert mással voltál elfoglalva. ne engedd magadnak, hogy elárasszon a "senkinek sem kellek" érzés, hiszen te is tudod, hogy ez nem így van, csak még nem találtál olyat, akivel kölcsönösen kellenétek egymásnak!

Hajrá!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések