/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Halálfélelem
  

Halálfélelem

ora 2012-07-07 22:38:32
Tisztelt Szakértő!
Néhány nappal ezelőtt viszonylag erős, folyamatosan jelenlévő halálfélelem tört rám. Csak gondolati szinten van jelen, egyéb tünetei nincsenek. Abban nyilvánul meg, hogy attól félek, hogy az én életem egyszer megszűnik, és többé nem látom mindazt, ami itt a Földön körülvesz, nem tehetem azt, amit szeretek csinálni, nem látom többet azokat az embereket, akiket szeretek.
A furcsa a dologban az, hogy már nem egyszer lefuttattam magamban az ellenérveket, megközelítettem már természettudományosan (ezirányú egyetemi tanulmányokat folytatok) és vallásosan is. Utóbbi nehezebb kérdés, mert sosem gyakoroltam a vallást, így annak ellenére, hogy hinnék abban, hogy van ott valami utána, a hit nem olyan dolog, hogy egyik napról a másikra már el is hittem.
Jelenleg egyetemen és a leendő szakmámban sikeres vagyok, de ide nagyon nehéz útzon jutottam el és nem jártam még a végére. Családi problémák 12 éve folyamatosak, jelenleg is tartanak, és egyelőre ebből a környezetből csak korlátozottan tudok kilépni. Úgy érzem ez a környezet korlátoz a legnagyobb mértékben.
Szeretném megismerni a világot, más embereket, de valamiért (korábban egyáltalán nem) most elkezdett zavarni, hogy idővel, életem végén erre többé nem lesz lehetőségem. Fiatal vagyok, "ráérnék" ezzel még foglalkozni -- ezeket az ellenérveket teljesen el tudom fogadni, mégis mintha ez innentől kezdve már nem az ész játéka lenne....
Köszönöm a választ: Wilson

Szakértőnk válasza a Halálfélelem kérdésre

Kedves Wilson!

Csak találgatni tudok így ismeretlenül, a távolból, de szerintem érdemes lenne átgondolnod, hogy mi is lehet kicsit konkrétabban benned az az ellentmondásos félelem, hogy elveszíted azt, ami körülvesz és elveszíted a lehetőséget is, hogy új dolgokat tapasztalj meg. Talán nem is annyira a halál a félelmed tárgya, hanem olyasmi, ami jelen van most is életedben problémaként. Talán pont a változásokkal kapcsolatos, a múltaddal és a jövőddel vagy akár a kapcsolataiddal. Segíthet abban, hogy tisztábban láss, ha leírod az érzéseidet magadnak. Próbáld észrevenni azt, hogy milyen érzések vannak benned, még akkor is, ha ésszel tudod, hogy az adott érzés indokolatlan. Figyelj rájuk így is, mert közelebb vihetnek ahhoz, hogy mi is a problémád lényege.

Hajrá!
 



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések