/ Szakertő válaszol / Csak lányoknak / Nem tudom mi lehet
  

Nem tudom mi lehet

ora 2013-07-19 03:55:28
Kedves doktornő!
Nem vagyok pánikolós, de most kicsit összefutottak a szálak a fejemben, és nem tudom melyiken induljak el.
Még szűz vagyok, de pár hete együtt voltam egy fiúval, orálisan kielégítettük egymást, pontosabban valami hasonló történt, ugyanis egyikünk sem élvezett el. És nem védekeztünk, nem volt okom feltételezni, hogy bármilyen betegségnek is a birtokában lenne, a hosszútávú kapcsolatok híve...
Ez az egyik körülmény, a másik az, hogy 2 hete elkezdtem sportolni, ráadásul spinning edzésre járok. Én nem tudom, hogy ez most hormonilag zavarhatott be, vagy fizikailag nem tetszik a szervezetemnek, de ma elkezdtem menstruálni. Pedig még bőven nem lenne itt az ideje. Fura az állaga és a színe, mármint olyan, mint a menstruációm utolsó napján.
Velem még ilyen nem volt, mindig előre megérzem, ha menstruálni fogok, ugyanis borzasztóan rosszul szoktam lenni.
Én szeretnék választ kapni eme nagyon összetett kérdésre, hogy ugye neadjisten nem lehetek terhes (józan ésszel azt mondom, hogy nyilván nagyon kevés rá az esély, eleget figyeltem mikor családtervezéses felvilágosító óráink voltak) és ha terhes nem vagyok, akkor ugye ez csak szimplán az edzések miatt van, és megnyugodhatok? :)
Előre is köszönöm a választ, és nagyra értékelem a munkáját, hogy itt szanaszét rettegő tiniknek segítenek! :)

Szakértőnk válasza a Nem tudom mi lehet kérdésre

Kedves Levélíró!

Aranyos vagy  Terhességtől nem kell tartani. A vérzészavar hátterében állhat akár a sport is (ami felteszem, nagyobb fizikai terheléssel jár), vagy nagyobb betegség, stressz, stb. Ha egyéb tüneted nincs, aggodalomra nincs ok.

Üdv:



Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett
Hirdetések