/ Szakertő válaszol / Csak fiúknak / Frusztráció
  

Frusztráció

ora 2013-09-18 15:32:59
Tisztelt Doktor nő / doktor úr!
Barátnőmmel egy hónapja feküdtünk le először. Az első pár alkalommal minden rendben volt, majd egyszer csak az egyik este nem sikerült orgazmusra juttatnom, mert hamarabb elmentem, mint ő. Talán a véletlen műve, mert kétlem, hogy egészségügyi vonzata volna, ugyanis annyira nem volt rövid a szex, hogy korai magömlésről beszéljünk. Ezután szintén sikerült a csúcsra juttatnom a következő 1-2 alkalmon, azonban mindvégig nyomás és idegesség alatt voltam, hogy sikerüljön. Mindig mondta, hogy neki annyira nem fontos az orgazmus, de azért szeretném ha ő is elérné minden alkalommal, mert annyira szeretem, hogy szinte nem is tudom élvezni a dolgot, ha neki nem volt. Az utóbbi időben sajnos nem sikerült.
Próbáltunk különböző technikákat a magömlésem kitolására és az elszorításos módszer sikeresnek bizonyult eleinte, de később (a frusztrációból adódóan) nem működött. Egyik ismerősöm javasolta, hogy az együttlét előtt maszturbáljak, de ennek eredményességét megkérdőjelezem, ezért nem is próbáltam még ki. Ön szerint ez eredményre vezethet?
Még nem érkeztem el arra a szintre, hogy ez a frusztráció kihasson a szex iránti vágyamra és merevedési zavaraim szintén nincsenek, csupán azért kérdezek, hogy tippeket, tanácsokat kapjak a két orgazmus közötti időbeli űr és a frusztrációm megszüntetésére.
17 éves vagyok, a barátnőmmel egy idős. Előre is köszönöm válaszukat!

Szakértőnk válasza a Frusztráció kérdésre

Kedves Levélíró!

Már elküldtem a választ a kérdésedre.

Üdv:



Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett
Hirdetések