/ Szakertő válaszol / Betegségek és fertőzések / Fiam sérülésével kapcsola...
  

Fiam sérülésével kapcsolatos tanári hozzáállás

ora 2018-03-23 18:32:55
Jó napot kívánok!
Én egy 42 éves, 5 gyermekes édesapa vagyok. A legkisebbik fiam másodéves gimnazista, vagyis 15 éves. Ez év január 13-án sportolás közben eltört a bokája. 4 hétig volt gipszben. 2 hétig járt gyógytornára. Az kezelőorvos április 30-ig teljes felmentést adott neki testnevelés óra alól, amit az iskola házirendjének megfelelően bemutatott az iskolaorvosnak, aki kiadta erről az igazolást. E közben egészségügyi okok miatt az állandó -főállású) testnevelés szakos tanárukat ideiglenesen egy másik (külsős) -óraadó-tanár vette át a tantárgy tanítását. Hiába van beadva a fiam minden papírja, a tanár figyelmenkívül hagyva az órán való teljes részvételre kényszeríti a fiamat.
Először azt hittem, hogy a fiam az, aki valójában mindent kockáztatva részt akar venni aktívan az órán, de miután több osztálytársa is azt mondta, hogy többször jelezte a tanárúrnak, hogy felmentése van, akkor először az adott tanárt kerestem fel, aki megpróbálta tagadni. Aztán az osztályfőnököt és az iskolavezetőjét is megkerestem.
Ennek nem csak azaz oka, hogy szerintem az orvosi szakvélemény semmibe vétele szabálytalan, hanem mindenek előtt a fiam egészségét féltem. Hetente 3 alkalommal van tesijük, amelyből 2 alkalommal duplaóráról van szó. Figyelemmel arra, hogy ahányszor tesis napokon hazajön, látom hogy alig tud menni és a bokája is fel van dagadva, így tartok attól, hogy előbb-utóbb újra megsérülhet, ami már nem biztos, hogy 4-6 hét alatt rendbe jön.
1. Ön szerint a tanár megteheti, hogy egy szakorvosi felmentést semmibe véve az órán való aktív részvételre kényszerít egy diákot?
2. Ön szerint jogosan tartok attól, hogy egy még nem teljesen rendbejött testrész újra megsérülhet, ami akár még a korábbinál is súlyosabb lehet? (Én ezt a kérdést pont azzal indokolnám, hogyha egyszer a gyógytorna ellenére ideiglenes /ápr. 30-ig tartó/ felmentést adtak nek, akkor fennállhat ennek esélye.)
Azt még durvábbnak tartom, hogy az osztályfőnök és az igazgató asszony annak ellenére, hogy előttük is a fiam több osztálytársa megerősítette, hogy a gyermekem jelezte a dolgot a tanárnak, aki figyelmenkívül hagyta, mindkét tanár a kollégájának adott igazat.
3. Ön szerint, ha bekövetkezne a legrosszabb, amitől tartok, vagyis a fiam bokája újra -és esetleg a korábbiaknál súlyosabban- megsérül, akkor mit tenne a tanár és mit az iskola? (Természetesen ezt legfőbbképpen a fiam miatt nem szeretném.)
Csaba
egy szerető apa
Utóirat:
Nem lehet véletlen a bokadagadás.

Szakértőnk válasza a Fiam sérülésével kapcsolatos tanári hozzáállás kérdésre

Kedves Csaba! Ha a szakorvos felmentést ítélt meg, azt gondolom el kell fogadni. Ha beszélt a tanárral, osztályfőnökkel és igazgatóval és nem jutottak dűlőre, a további viták elkerülése végett beszéljen az iskolaorvossal, vagy ismételten a szakorvossal. Ha nincs jól a fia lába, meg kell beszéljék újra, ne sérüljön. Se a lába, se a viták miatt ne kerüljön a fia kellemetlen helyzetbe. Beszéljen az orvossal és újra a tanárral.

Dr. Ujj Zsófia - belgyógyász, hematológus Dr. Ujj Zsófia - belgyógyász, hematológus
Hirdetések