/ Szakertő válaszol / Betegségek és fertőzések / Segítség! Beteg vagyok?
  

Segítség! Beteg vagyok?

ora 2014-02-17 04:03:37
Kedves Dr Úr/Nő,
17 éves leszek 2 hónap múlva, Angliában élek és jelenleg főiskolára járok. Panaszaim évekkel ezelőtt kezdőttek, mára már korlátoznak a napi tevékenységben is, ám a házi orvosom nem igazán foglalkozik a dologkgal; ezért is fordulok Önökhöz.
KB 5 éve volt először, hogy egyik reggel felébredtem, és ki sem tudtam kelni az ágyból. Iszonyatosan fáradtnak éreztem magam, csak segítséggel tudtam enni/inni, vagy elmenni a mellékhelységbe is. Akkor a háziorvosom azt mondta, ez normális, lehet, hogy túl hajszoltam magam egy kicsit, pihenjek. Ez háromhavonta visszatért, és általában 1 hét folyamatos ágyban fekvés után lettem jobban. A dolog egyre sűrűsödött, mostanra pedig már mondtani 2 hetente előjön egy ilyen roham szerű rosszul lét. A tűnetek is sokszorozódtak. A rosszul lét előtt pár nappal elveszítem idő érzékem, 1 órát 10 percnek érzek, és van mikor percek olyanok, mintha órák lennének. Folyamatosan lelassulok, mintha merülne az elemem. Aztán egyik pillanatról a másikra ájulás közeli helyzetbe kerülök, nem bírom el saját testsúlyom, arcom kifehéredik, szemeim vörösek lesznek, pupilláim összehúzódnak, remegni kezdenek a lábaim, néha rettenetesen fázom de lázam nincs. Az utólsó ilyen eset az iskolában történt, akkor már a szívem környékén fájdalmat is éreztem, mentőt hívtak, ami az ügyeletre vitt. Ott a szívemet is megvizsgálták, cukor és vérvizsgálatra is sort kerítettek, de mivel minden értékem normális volt, hazaküldtek. A rosszullétet rendszerint pár nap múlva migrénes fejfájás követ -szűnni nem akaró fájdalom, hányás. Ez után meglátogattam a házirovosom aki egy részletes vérképet kért, de a D vitamin és a vashiányon kívül minden más rendben volt.
Mivel a véreredményeim nem mutatnak soha semmit, így nem foglalkoznak a dolgokkal az orvosok, de ez engem már rendesen korlátoz a mindennapokban, és a tanulmányi eredményemben is megmutatkozik, ugyanis az órákon sokszor nem tudok részt venni. Az osztályfőnököm már azt is javasolta, halasszak egy évet amíg kiderül mi van velem, amit viszont nagyon nem szeretnék.
A leírtak alapján szeretném megkapni az Önök véleményét, hogy vajon mi lehet ez, hogyan kezelhető, vagy, ha Önök nem tudnak következtetni semmire, akkor tanácsot várnék, hogy ugyan milyen szakorvoshoz forduljunk, mert a szüleim is tanácstalanok, mindamellett, hogy rettentően félnek, nem -e komolyabb a baj, és esetleg csak ront a helyzeten az, ha nem kezelik minél előbb.

Szakértőnk válasza a Segítség! Beteg vagyok? kérdésre

Kedves Levélíró!

A panaszaid igen szerteágazóak, nehezen illeszthetők be valamilyen betegségcsoportba. Megnyugtató, hogy a laborvizsgálatok nem tudtak kimutatni semmi komoly rendellenességet. A migrén-szerű fájdalom további vizsgálatokat igényelne, illetve szükséges volna kizárni, hogy nem áll-e a háttérben szervi eltérés. A kivizsgálásban ideggyógyász az illetékes, véleményem szerint ebbe az irányba kellene továbblépni.

Üdvözlettel:



Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett
Hirdetések