tisza-völgy
#Zöldövezet

A fenntarthatóságról tanult Pataki Zita a Tisza-völgyében

2012.06.15.
1 perces olvasási idő

Kötélhídról csobbanás, kenyérlángos-sütés, kincskeresés, a Tiszavölgy Kalandtúra saját lekvárjának elkészítése, drótkötélen átcsusszanás a Túr fölött, evezés ladikkal, íjászkodás, kecskefejés és kecskesajt-kóstolás – ilyen, és sok más ehhez hasonló kalandok várt az ingyenes Tiszavölgy Kalandtúra résztvevőire, akik az izgalmak mellett sok új ismeretet is szereztek a fenntartható életmódról.

Az 5 hétvégéből álló rendezvénysorozat első hétvégéjén Tiszabecs és Tiszamogyorós között bicikliztek a résztvevők, és miközben rengeteg helyen megálltak, hogy helyi termékeket (lekvárokat, pálinkát, helyi leveseket, kenyeret, gyümölcsöt) kóstolgassanak, a fenntartható életmóddal kapcsolatos feladatokat oldottak meg a csapatok.

Megismerkedtek a komposztálás folyamatával, ezen kívül azzal a szemlélettel, mely segít abban, hogy vásárláskor a helyben termelt, nem pedig a messziről utaztatott, szezonális élelmiszereket vásárolják, közlekedéshez pedig olyan eszközt válasszanak, melynek minél kisebb az „ökológiai lábnyoma”. Saját maguk győződhettek meg arról, hogy miként lehet a lehető legkevesebb szemetet termelni a mindennapokban, és azt a keveset is miként lehet úgy kezelni, hogy a legkevésbé szennyezze a környezetet.

A kalandtúra minden napjára jutottak ügyességi faladatok is, az egyik leglátványosabb az volt, amikor Túristvándiban (miután megtanulták, hogyan kell szelektíven szétválogatni a hulladékot) egy szál drótkötélen csusszantak át a Túr felett. Ezt a feladatot szinte minden résztvevő kipróbálta, Pataki Zita, a RTLKlub műsorvezetője, időjósa például életében nem csinált még hasonlót, de most kétszer is nekivágott a kb. 150 méteres suhanásnak.

Tisza-völgyi kalandtúraHídvégi-Üstös Pál, a Tisza nagykövete, a Tiszavölgy Kalandtúra szakmai vezetője rendkívül elégedett volt a csapatok teljesítményével, a résztvevők mindenhol maximálisan teljesítettek, pedig a napi 60 kilométeres biciklizés az amatőrök, illetve diákok számára nem volt kis feladat. Szűcs Julianna, a program projektvezetője szerint a most elsajátított tudás birtokában mindenki képes lesz saját környezetében elindítani azokat a változásokat, melyek segítenek abban, hogy fenntarthatóbb módon éljünk.

A Tisza-vidék legnagyobb fenntarthatósági rendezvénye az Európai Unió támogatásával az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg, emiatt a közép-magyarországi régión kívülről jelentkezett túrázóknak teljes egészében ingyenes volt, a szállással és teljes ellátással együtt.

A három napos Tiszavölgy Kalandtúra állomásairól, a teljesített feladatokról a túra facebook oldalán (www.facebook.com/tiszavolgykalandtura) tájékozódhattak a résztvevők és az itthon maradottak is. A további négy hétvégéről bővebb információ: www.tiszavolgy.hu címen olvasható.

(tiszavolgy.hu)