Eljött a kutyaevés ideje?
Legtöbbször arról folyik a vita, hogyan tudnánk mi, emberek úgy megváltoztatni az étkezési szokásainkat, hogy jelenlétünk a Földön hosszabb távon is fenntartható legyen. De mi lesz kedvenceinkkel? A sok kutyával és macskával, akiknek – elvégre ragadozókról van szó – nap, mint nap tetemes mennyiségű húst adunk?
Még nem született pontos számítás arról, hogy mekkora az állateledelek környezetre gyakorolt hatása. Az azonban világos, hogy a válasz nagyrészt attól függ: hogyan definiáljuk a „húst”, ami ezekbe az ételekbe kerül.
A madarak és tengerimalacok (olykor vegán) étrendje valóban kispályás a kutya- és macskakajákhoz képest. Nem árt azonban számításba venni, hogy ezek az eledelek emberi fogyasztásra már nem alkalmas húsféleségekből készülnek. Például húsipari hulladékokból, belső szervekből, csontokból, és más szövetekből, amiket mi már nem vagyunk hajlandóak megenni.
Az állateledel kevésbé rossz?
Ebből a szempontból a kutyakajákra, mint egyfajta újrahasznosításra is lehet tekinteni (vagyis a máshogy fel nem használható részeket is valamilyen módon hasznosítani lehet általuk).
A gazdasági szemlélet szerint, ami a környezethasználatot illeti, a kutyáknak-macskáknak szánt falatok viszonylag keveset nyomnak a latba. Ha azt vesszük, hogy az állateledelekbe kerülő „hús” a csirke, marha, vagy sertés értékének mindössze 15%-át teszi ki, akkor úgy tűnhet, hogy az állateledelt gyártó cégek relatíve kevéssel járulnak hozzá a környezetterheléshez. Az állatokat emberi fogyasztásra tenyésztik és vágják le, nem pedig azok miatt a darabok miatt, amik később a kutyakajába kerülnek. Ezek szerint 100 kalóriányi „melléktermék” kisebb környezeti hatással bír, mint 100 kalória tiszta hús.
Más részről viszont a színhús és a kevésbé ízletes részek megtermeléséhez is ugyanarra a fölre, trágyára, és takarmányra van szükség. Nathan Pelletier, egy ökológiai gazdaságtannal foglalkozó szakember szerint pont azért van szükség életciklus-elemzésekre, mert a piac nem ad elég információt arra vonatkozólag, hogy az egyes termékek milyen hatással vannak a környezetünkre (ld. az olcsó műanyag esete). Nincs értelme értékesebb, és kevésbé értékes részekről beszélni: a hús az hús, akár mi fogyasztjuk el, akár kedvenceink.
Nagy felháborodást keltett a kutya- és macskagazdák körében az a New Scientist magazin által közölt cikk, amely Robert és Brenda Vale Itt az ideje megenni a kutyát c. könyvére hivatkozva kijelentette: egy közepes méretű kutya ökológiai lábnyoma kétszer akkora, mint egy terepjáróé. (Az ökológiai lábnyom annak a földterületnek a nagysága, amelyre az adott termék megtermeléséhez, és az ebből keletkező hulladék elhelyezéséhez szükség van.) Még ha a számítások nem is teljesen pontosak (mert pl. nem veszik figyelembe az emberi és állati fogyasztásra szánt húsok különbségét), a tanulmány mindenesetre rávilágít arra, hogy a házikedvenceket tartani meglepően erőforrás igényes dolog.
Mit tehet a gazda, ha azt szeretné, hogy kutyája-macskája ne növelje meg nagy mértékben a család ökológiai lábnyomát? Erre alapvetően két megoldás kínálkozhat: az egyik, hogy kedvencének kevesebb húst ad, és étrendjét gabona- és zöldségalapú állateledelekkel egészíti ki. A másik megoldás az, hogy a hűtőben lévő felesleges (de nem romlott!) ételekből készít finomságokat a számára (például olyan zöldségekből, amik másképp a kukában landolnának – a három napos kínai take away nem sorolandó az alapanyagok kategóriájába). Ami fontos, hogy az étrendet mindig fokozatosan változtassuk, hiszen az állatok életében fontos szerepe van a megszokásnak.
(M. N., slate.com)
Kapcsolódó cikkek
