bőrbetegség
#Testi problémák

A legfurcsább bőrbetegségek - bizarr fotókkal

2010.11.04.
3 perces olvasási idő

Az aknék és pattanások megkeserítik az életed, vagy érzékeny a bőröd? Úgy érzed, ennél rosszabb már nem is lehet? Bár most nem így érzel, hidd el, a helyzeted korántsem olyan elkeserítő, mint gondolod! Meggyőzésképp összeszedtük a legfurcsább bőrproblémákat.

Argyria – kék bőr

A betegség kiváltó oka, mely drámai jele a kék vagy kékesszürke bőrszín, nem más, mint az ezüst fogyasztása.Paul Karason azután változott kékké, miután kolloid ezüstöt kezdett fogyasztani betegsége enyhítésére. Tíz évvel ezelőtt látott egy hirdetést, melyben arról volt szó, hogy a kolloid ezüst fiatalít és segíti az egészség megőrzését.

Karason naponta legalább 2 deciliter kolloid ezüstöt fogyasztott (mikroszkopikus ezüst darabok vízben oldva) arthritisze kezelésére. Elmondása szerint a vállában olyan fájdalmat érzett, ami miatt már a pólóját is alig tudta levenni, ám ez a „kezelés” hatására elmúlt. Mellékhatásként azonban pár hónap múlva a bőre kékre színeződött, mely azóta sem múlik, mivel az Argyria állandó.

kék bőr

Kék bőr

HPV – A faember

Egy súlyos HPV fertőzésnek köszönhetően Dede Koswara-t, a 35 éves indonéz halászt faemberként ismerik, mivel a testén mindenhol bütykös, kitüremkedett sebhelyek jelentek meg. Legelőször tinikorában jelentkeztek, mikor megsebezte a térdét favágás közben.

A későbbiekben elbocsátották az állásából, elhagyta a felesége, mivel a a kitüremkedések az egész testét befedték, így képtelen volt már dolgozni is.

Miután a története a nagy nyilvánosság előtt is ismertté vált, adományokból és állami segítségnek köszönhetően megműtötték, és több mint 6 kg-nyi sebet operáltak le róla.

faember

A faember

Hypertrichosis – A vérfarkas szindróma

Manapság újból reneszánszukat élik a vérfarkasokról és vámpírokról szóló történetek. Gondoltad, hogy ezek hátterében valós betegségek állnak?

A Hypertrichosis egy olyan betegség, melyben a beteg testén túlzott mértékű a szőrnevekedés olyan helyeken is, ahol normális esetben nem tapasztalható szőrösödés.

Előfordulhat a test egész felületén, de csak bizonyos területekre korlátozódva is. Egyeseknél már születéstől fogva felismerhetőek a betegség jelei, másoknál azonban csak később jelentkezik.

A veleszületett Hypertrichosis olyan ritka, hogy a középkor óta csak 50 eset ismert. A 11 éves Pruthviraj Patil arcát és testét is szőr borítja, és sem a homeopátia, sem a lézerterápia nem segít rajta, mivel a szőr újra és újra kinő rajta.

vérfarkas

Hypertrichosis

Blaschko vonalak – furcsa csíkok a testen

Ezt a rendkívül ritka, megmagyarázhatatlan jelenséget egy német bőrgyógyász, Alfred Blaschko fedezte fel. A jelenség nem betegség, illetve nem tünete semmilyen betegségnek.

Sok öröklődő vagy szerzett bőrbetegség manifesztálódik látható csíkokban. Általában V-alakban jelentkezik a gerinctájékon, és S alakban a mellkason, a hason és az oldalakon.

csíkok

Blaschko-vonalak

Vitiligo – fehér foltok a bőrön

A vitiligo olyan bőrbetegség, melyben a bőrpigmentálódásért felelős sejtek, a melanociták sérültek. Ennek következményeként a bőrön fehér foltok jelennek meg, akár a szem retináján is. A tünetekhez tartozik, hogy a fehér foltokon gyakran ősz szőrszálak nőnek.

A vitiligo pontos oka ma még nem ismert, ám valószínűleg egyfajta autoimmun betegség, melyet a genetikai hajlam és a környezeti tényezők is befolyásolnak. Világszerte a lakosság 1-2 százalékánál figyelhető meg a betegség megléte.


vitiligo

Vitiligo – fehér foltok a bőrön

Tungiasis – Mikor a bolha a bőr alá teszi le tojásait

A tungiasis egy olyan rovarfertőzés, melyben a trópusi országokban élő homoki bolha (Tunga penetrans flea) az ember bőre alá behatolva okoz panaszokat. Ez a parazita beágyazza magát a bőr alá, ott tojásokat rak, komoly fájdalmat, viszketést és gyulladást okozva.

bolha

Tungiasis – Mikor a bolha a bőr alá teszi le tojásait

Dermatographia – túlérzékeny bőr

Az immunrendszer zavaráról van szó, amely a bőr túlérzékenységében jelentkezik. A bőr a legkisebb sérülésre is túlzott érzékenységgel és nagymennyiségű antihisztamin termeléssel válaszol, a kapillárisok kitágulnak, így körülbelül fél órán át látható a legenyhébb sérülés is.

A leghíresebb beteg Ariana Page, aki úgy döntött, hogy a testét fogja munkafelületnek használni. Ha csak megvakarja, vagy finoman megkarcolja a felületét, annak a helye megmarad, kipirosodva, megduzzadva.

Így jutott el odáig, hogy különböző mintákat, ábrákat, sőt, szövegeket alkosson saját magára.

túlérzékeny

Dermatographia – túlérzékeny bőr

(WEBBeteg, oddee.com)

Kapcsolódó címkék

bőr