mobil
#Betegségek

Te is a telefonodat nyomkodod elalvás előtt? Rosszul teszed!

2015.11.23.
1 perces olvasási idő

Még egy üzenet ide, még egy gyors frissítés oda, egy utolsó játék - és máris értékes perceket, akár órákat veszítesz az alvásra szánt idődből. Emellett azonban más, komoly egészségügyi kockázatai is vannak az alvás előtti mobiltelefonozásnak. Lássuk, mire számíthatsz.

Kutatások bizonyították, hogy azok, akik naponta több mint 15-ször használják a mobiltelefonjukat, nehezebben alszanak el, és gyakrabban riadnak fel az éjszaka során, mint azok, akik ritkábban használják a telefont. Az alvászavarok kialakulása pedig egy sor kellemetlenséghez vezethet (stressz, koncentrációs zavarok, fáradtság, teljesítményromlás, az immunrendszer gyengülése).

Szorongást okoz?

A kutatás alapját az a szóbeszéd adta, mely szerint azok, akik napi egy óránál többet használják a mobiljukat, hajlamosabbak a szorongásra, mint azok, akik egy óránál kevesebb ideig telefonálnak.

A felmérésben 21, 14-20 év közötti fiatalt vizsgáltak, akik rendszeresen jártak iskolába, s alapvetően nem voltak alvásproblémáik. Közülük tízen naponta csak legfeljebb ötször használták a mobiljukat telefonálásra vagy üzenetek küldésére, a többi 11 fiatal legalább 15 hívást vagy üzenetváltást bonyolított naponta. A kutatók megdöbbenésére csak egyetlen olyan tini volt, aki éjszakára kikapcsolta a telefonját.

A felmérésben résztvevőknek egy 40 kérdésből álló tesztet kellett kitölteniük az életmódjukkal és alvási szokásaikkal kapcsolatban. Ezek között szerepelt olyan kérdés, mely a kávéfogyasztási szokásaikra volt kíváncsi, illetve olyan is, mely azt firtatta, mikor alszanak el, és milyen sokáig alszanak. Emellett egy skálán kellett ábrázolniuk, hogy a nap folyamán mikor mennyire voltak álmosak. Emellett egy olyan műszert viseltek, mely azt figyelte, hogy mikor vannak ébren és mikor alszanak.

Alvászavar koffein- és alkoholfogyasztással

A kutatás eredménye szerint - összehasonlítva a ritkábban telefonálókkal - azok, akik túl gyakran használták a mobiljukat:

  • reggel nehezebben ébredtek (átlagosan 10:50-kor, míg a telefont ritkán használók 8:34-kor)
  • az éjszaka folyamán gyakrabban riadtak fel
  • nehezebben aludtak el
  • több koffeint fogyasztottak
  • több alkoholt fogyasztottak

A tanulmány szerint a sokat telefonálók közül heten csak délután ébredtek fel a hétvégeken.

Természetesen a kutatók nem akarják a tiniket lebeszélni a mobilhasználatról, ám hangsúlyozzák, hogy a nap folyamán beiktatott mobilmentes időszakok csökkentik az alvászavarok előfordulásának esélyét.

(Forrás: WEBBeteg)

Kapcsolódó címkék

stressz