mozgás
#Mozgás

Kamaszok az edzőteremben: tudatosan és hatékonyan!

2019.04.22.
2 perces olvasási idő

Márk 18 éves, alig vált 16 évessé, amikor először lement az edzőterembe, félve, mert azt gondolta, tele lesz a terem dagadó izmú férfiakkal, szuper testű lányokkal, és majd ő, a kis vézna srác, kisebbségben marad. Izmokat szeretett volna, feszes hasat, ehhez pedig jól jött a személyi edző segítsége, aki kitartásra és rendszerességre tanította az egyébként lustaságra hajlamos fiút.

Szeretnék jól kinézni, izmosodni vagy leadni pár kilót – hányszor halljuk ezt a többiektől, de vajon a Kamaszok az edzőteremben: tudatosan és hatékonyan!vágyból, álomból mikor és miként lesz valóság? Márk 16 évesen döntötte el, hogy fitt, energikus és izmos szeretne lenni: karra, vállra, hasra, hátra, lábra. Ehhez rendszerességet kellett tanulnia, hiszen hetente három-négy alkalommal egy-egy órára a közeli teremben találkozott a személyi edzővel, aki nem nézte el, ha késett vagy lemondta az órát. Volt persze, amikor kisebb-nagyobb szünetet iktatott be, amikor például KRESZ-vizsgára készült vagy az iskolai szünetben eljártak a haverokkal bulizni. Összességében azonban komolyan vette a sportot.

„Nagyon sokat tömegelünk, minden alkalommal nehezebb súlyokkal edzem, mindig más-más testrészre dolgozunk, így bicepszre és tricepszre (4-4 gyakorlatsor), illetve lábra, hasra. Bicepsznél elkezdjük 5 kg-os súlyzóval, 20 ismétléssel, majd növeljük a súlyt, de csökken a gyakorlatszám. Egy hét alatt általában minden fontosabb testrészen végigmegyünk. Az étrendben annyi változás történt, hogy naponta hatszor eszem, és odafigyelek a fehérje bevitelemre” – meséli Márk, aki szeretne úgy kinézni, mint edzője, Struve Gábor. A srác kedvence a karedzés, ami pedig nehezen alakul, az a válla, ami elmondása szerint keskeny.

„Érdekes, amikor először lementem, arra gondoltam, hogy majd én leszek a legvékonyabb srác, ott lesz a sok izmos férfi és nő, és majd kisebbségi érzésem lesz, de pont ellenkezőleg, motiváló volt a sok-sok kidolgozott testű vendég.”

Struve Gábor, személyi edző, táplálkozási tanácsadó kérdésünkre elmondta, hogy 15-16 éves kor alatt nem ajánlott nehéz súlyzós edzést választani, inkább a saját testsúlyos edzést, a gimnasztikai jellegű gyakorlatokat kell elkezdeni, ezzel hozzászokik az izomzat a későbbi terheléshez, a nagyobb súlyokhoz. Más kérdés, hogy mikor kezd el a fiatal egyáltalán sportolni, mert az úszás, a foci vagy éppen a futás minél korábban szóba jöhet. Ötévesen kezdtem el küzdősportra járni, a kung-fusoknál tanultam meg a helyes mozgáselemeket, tulajdonképpen az ott tapasztaltak hatására lettem személyi edző.

„Egyszer lehozta az apuka a 14 éves gyermekét az edzőterembe, hogy kezdjünk vele valamit, mert lusta, nincs kitartása, nem mozog eleget. Láttam a srácon, hogy semmi kedve az egészhez, de amikor elmeséltem neki, hogy 15 évesen én is ilyen voltam, vékonyka, a számítógépes játékok rabja, érdeklődővé vált. Mondtam neki, nem kötelező ide járni, beszélhetek az édesapjával, de erre nem volt szükség, megkedvelte a srác az edzéseket, a kitartása pedig meghozta az eredményt. 17 éves koráig edzettünk együtt.”

edzés

Mit egyek, mit ne egyek?

70 százalék étkezés, 30 százalék mozgás. Akár hiszed, akár nem, valóban ez a siker, a fejlődés titka. Struve Gábor azt is elmondta, hogy nem szabad szigorú étrendet követniük a kamaszoknak, de figyelniük kell a szénhidrát és a fehérje bevitelre. A három fehér táplálékkal, a sóval, a finomított liszttel és a cukorral óvatosan kell bánnunk, például a fehér cukor helyettesíthető más, energiamentes édesítővel is.

A zöldség és a gyümölcs lehet a barátunk, de vigyázzunk a gyümölcs cukortartalmára. Legyen minden fő étkezésünkhöz valamilyen zöldség, például saláta, paradicsom, paprika, most indul a szezon, nagyon sok minden beszerezhető a piacról. A fehér kenyér helyett érdemes kipróbálni a teljes kiőrlésű péktermékeket.

Minden a gyermekkorra vezethető vissza, hiszen akkor alakul ki bennünk, mit, miért, mennyit eszünk, mit vásárol a család – teszi hozzá Gábor, aki a napi 2 liter folyadékbevitelt (melynek alapja a víz, ásványvíz) is kiemeli.

A leghatékonyabb edzésformák neked

Attól függ, mi a cél: izomtömegnövelés, zsírégetés és szálkásítás vagy az állóképesség növelése.

  • Ha vékony vagy, akkor izomtömegnövelés a cél, kisebb súlyokkal indulj neki, saját testsúlyos gyakorlatokat válasszatok az edzővel. A nagyon durva tömegelést felejtsétek még el, mert sérüléshez vezethet, ami befolyásolhatja a későbbi sportteljesítményedet. Még fejlődésben van a tested, minden változhat.
  • Felesleg? Túlsúly? Mindenképpen az étkezésedre kell először figyelni, majd jöhet a mozgás, aprólékosan, kis súlyokkal, a cél ugyanis a zsírégetés. Fontos, hogy kardioedzés is legyen a tervben. Érdemes személyi edző segítségét kérni.

(Szerző: T.A., újságíró)

Kapcsolódó címkék

fitnesz