/ SZÜLŐKNEK / Kezdődik a nyári szünet! ...
  2016-06-15

Kezdődik a nyári szünet! Tippek táborozáshoz

Szerdán véget ér mintegy 1,2 millió általános- és középiskolás diák számára a 2015/2016-os tanév és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákok az idén is számos nyári tábor, programlehetőség közül válogathatnak a szünidő hasznos eltöltéséhez.

A taborfigyelo.hu-n közel száz tábor várja az érdeklődőket, közte természet-és környezetvédő, bábos, rajzfilmes, lovas, vizitábor, indiántábor, vagy idegennyelvi, divattábor.   

Idén először igazán népszerűek a missziókat végrehajtó katonai táborok - olvasható az oldalon, ahol Tóth Béla, a gyermektábor összehasonlító portál vezetője azt írta: a táborpiac tíz százalékkal bővült a tavalyhoz képest.

- hirdetések -

Újdonság az idén a multitáborok megjelenése

Ezek olyan vakációs lehetőségek, amik több tábortémát ötvöznek, hogy még színesebbé tegyék a hetet. A gyerekek ezekben kézműveskednek, de lovagolnak is, ahogy angolozni is van lehetőség, vagy épp sportprogramokat is előnyben részesítenek. Rendkívül népszerűek a multisport táborok is, ahol több sportágat próbálhatnak ki a tábor hetében a gyerekek, sőt a szakemberek a tábor végeztével tanácsot is adnak, milyen sportággal érdemes foglalkozniuk. Az idei év slágertáborai a kalandtáborok, ahogy rendkívül populárisak a klasszikus sporttáborok is. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére a készségfejlesztő táborok kerültek, őket pedig a katonai és lövésztáborok követik. 

A szülők közel ötöde keresi a katonai táborokat, ami mindenképpen rekord. A táborok extrém verziói is nagyon népszerűek, ahol erdei vagy dzsungelkörülmények között végeznek el egy missziót a táborlakók. Az ilyen vakációs üdüléseken térképészeti, hadászati és lövészeti ismereteket is szeretnek a gyerekek - közölte Tóth Béla.

Nagy különbségek vannak az árakban

A táborok árait tekintve óriási szórás tapasztalható: míg egy átlagos ott alvós tábor ára egy hétre jellemzően 32-35 ezer forint, addig a található ott alvós tábor 11 ezer forintért, de 169 ezer forintért is. A napközis táborok átlagára 18-20 ezer forint között van, itt a legalacsonyabb táborár 16 ezer forint, míg a legmagasabb közel 80 ezer forint.

Sok diák munkát vállal a szünidő alatt

Az egyszerűbb irodai munkák mellett a nyári fesztiválokon, strandokon is szívesen  dolgoznak a vakáció idején a fiatalok, akiknek szakemberek azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint iskolaszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát. 

Jó tudni! A diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles!

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel. A program keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a kezdő időpontban, július 1-jén már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor, augusztus 31-én pedig még nem múltak el 25 évesek. A diákok június 20-tól jelentkezhetnek a programban való részvételre. A szaktárca arra számít, hogy a programban munkát végző diákok száma várhatóan meghaladja a 20 ezret.

A program a béreket támogatja, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg. Így a szakképzettek esetében 96 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 83 250 forint lehet személyenként és havonta a támogatás.

Olvasson tovább! 5 program, amivel lekötheti gyermekét a nyári szünetben

(MTI)