gyerek
#Szülőknek

Ne hagyja gyermekét ittasan vezetni!

2014.06.10.
3 perces olvasási idő

Ön szerint a gyereke beülne egy olyan barátja mellé az autóba, aki előtte ivott? Tény, hogy a fiatalok többsége igen felelőtlenül és meggondolatlanul áll a kérdéshez. Erre a tényre számos, rejtett kamerás megfigyelés során derült fény. Így a szülők aggodalma bizony nem alaptalan. A probléma az, hogy gyerekeik nem értik meg, hogy a saját testi épségüket teszik kockára a könnyelmű hozzáállásukkal.

A tinik körében előforduló legtöbb halálesetért az alkoholfogyasztással kapcsolatos autóbalesetek tehetők felelőssé. Különösen veszélyes időszaknak számít a fiatalkorúak esetén a ballagás és a diplomaosztó utáni ünnepségek ideje. A legtöbb szülő persze úgy véli, hogy az ő gyereke sohasem csinálna olyan veszélyes dolgot, mint az ittas vezetés, és nem ülne részeg sofőr mellé az autóba. A valóság azonban igencsak távol áll a gyanútlan szülői feltételezésektől.

Vezetés

Általánosan ismert tény, hogy a fiatalok egymásra történő hatása, egymás befolyásolása óriási mértékben megszabja gondolkodásmódjukat, cselekedeteiket. A legtöbb tini számára nagyon fontos, hogy valahová (egy számukra szimpatikusnak, érdekesnek, tartott társaságba) tartozzanak. Ehhez azonban az kell, hogy kövessék az adott társaság szokásait, alkoholt kell inniuk vagy dohányozniuk kell. A szülők azonban nem teljesen tehetetlenek a jelenséggel szemben, főként rajtuk áll, hogy a gyerekük melyik utat választja. Ahhoz azonban, hogy a gyerek jól tudjon dönteni, nem kevés szülői munkára van szükség (kitartásra, türelemre, odafigyelésre, nyitottságra, megértésre). Érdemes minél fiatalabb korban elkezdeni az igazi szülő-gyerek párbeszédeket, a felvilágosítást, az oktatást. Csak így kerülheti el, hogy gyermeke tiniként kockázatos, potenciálisan veszélyes dolgokat kövessen el. Ehhez nyújt némi segítséget az alábbi lista.

1. Ne engedje inni gyermekét!

Felmérések szerint azok a szülők, akik szigorún fogják gyermekeiket, nem hajlandóak meghátrálni, sokkal nagyobb eséllyel tudják megakadályozni azt, hogy gyerekeik kockázatosan viselkedjenek (ittas vezetés például), mint akik lazábban állnak a gyereknevelés kérdéséhez. Ne habozzon szigorúnak lenni, ne feledje, hogy éppen az ő érdekében teszi azt, amit.

2. Írja le a szabályokat

Írassa le gyerekével a szabályokat egy lapra, és tegye ki egy jól látható helyre, hogy mindig emlékeztetve legyen rá, akár egy példányt a kocsiba is kihelyezhet a hatás fokozásának érdekében. Emlékeztesse gyermekért arra, hogy az ittas vezetés egyenes következménye az, hogy a hatóság bevonja a jogosítványát, valamint megbüntetik ittas vezetés miatt, ha pedig alkoholos befolyásoltság alatt még balesetet is okoz, akkor akár börtönbe is csukhatják egy időre.

3. Fogjon össze a többi szülővel

Egy nagyon hatásos módja az alkoholfogyasztás megelőzésének, ha gyermeke barátainak szüleivel felveszi a kapcsolatot, és közösen ellenőrzik a gyerekeket. Az egyik legjobb stratégia, ha ismeri gyereke barátait és azok szüleit, lehetőleg jó viszonyba vannak egymással, mert így kölcsönösen odafigyelnek majd egymás gyerekeire, szólnak egymásnak, ha valami gyanúsat észlelnének. Egyezzenek meg abban, hogy nem engednek felügyelet nélküli bulit szervezni.

4. Egyezzenek meg egy közös jelben

Sokszor az a probléma, hogy a tinik nem merik hívni szüleiket a barátaik előtt, mert az olyan ciki. Ezért egyezzenek meg egy olyan közös jelben, amelynek csak Ön és a gyermeke ismeri a jelentését. Így Ön is biztonságban tudhatja a gyermekét, és ő sem fog szégyenkezni a barátai előtt.

5. Ne engedje inni a gyermekét

A tinik többsége hamar beismeri, hogy nagyon könnyű a számukra alkoholhoz jutni és a legkönnyebb hely nem más, mint maga az otthon. A második legkönnyebb pedig az egyik barát otthona. Miért is? A feledékeny vagy jóhiszemű szülők nem zárják el (vagy csak igen ritkán) az otthoni italkészletet. Jobb megelőzni a bajt, és olyan, jól zárható helyen tárolni az alkoholt, ahol a gyerek nem tud egykönnyen hozzáférni. Ha pedig már zárja a bárszekrényt, akkor úgy tegye el annak kulcsát, hogy a gyerek ne lássa (ne tudja, illetve ne jöjjön rá, hogy hol van).

6. Figyeljen oda a különleges alkalmakra is

A ballagás vagy a diplomaosztó utáni ünnepség alkalmával viszonylag könnyebb alkoholhoz jutniuk a fiataloknak, így sajnos gyakori, hogy kapnak a ritka alkalmon, és a bőség zavarában túlzásba viszik az iszogatást. Ezért lépjen kapcsolatba az iskolával és a többi szülővel is, hogy megakadályozzák az esetleges alkoholizálás miatt bekövetkező baleseteket (fiatalkorúak esetében pedig magát az alkoholfogyasztást is).

7. Alaposan beszélje át gyerekével a dolgokat

Tinik esetében a társak felől jövő nyomás és befolyás, ezt nem szabad lebecsülni. A gyermeke könnyen két tűz közé kerül, egyrészt nem szeretne kiszakadni a bandából, másfelől Önnek sem szeretne csalódást okozni. Segítsen gyerekének, hogy minél határozottabban és kitartóan tudjon nemet mondani minden olyanra, amit nem akar vagy Ön nem engedélyezett neki.

Így tehát beszéljen gyerekével az alkoholfogyasztás veszélyeiről, és ne feledje el azt időnként megismételni, mert a figyelmeztetésből sosem lehet elég. Másodsorban azt is tartsa szem előtt, hogy a tinik a környezetükben látott dolgokról vesznek mintát, azokat a viselkedési jellemzőket követik/utánozzák. Ezért mindig a jó példát mutassa gyerekének, amit érdemes lesz követnie.

(N.L., forrás MSN)

Kapcsolódó címkék

anya