bukás
#Suli, munka

Segítség, bukásra állok!

2023.05.28.
1 perces olvasási idő

Sajnos előfordulhat, hogy bukásra állsz valamiből. Ha ez bekövetkezik, akkor is fel a fejjel, még javíthatsz! Ha megvan a kellő elhatározásod, tippjeink segítségével év végéig még javíthatsz az osztályzataidon.

Órai aktivitás

A legfontosabb, hogy odafigyelj az órákon. Na nem csak azért, hogy a tanár kedvében járj, hanem mert így is rengeteget tanulhatsz. A tanulás már az iskolában elkezdődik.

Próbáld ki: Ha idáig csak levelezgettél, beszélgettél az órákon, ezentúl figyelj oda! Meglátod, otthon elegendő lesz néhányszor elolvasni a leckét, megírni a házi feladatot és már tudod is az egészet! Ráadásul, ha koncentrálsz az órán elhangzottakra, a tanár felelésnél és dolgozatban egészen biztosan értékelni fogja, ha olyan tényeket is közölsz vele, melyeket nem kellett megtanulni, de órán beszéltetek róla.

Jelezd, hogy javítani szeretnél

Az órai aktivitás mellett amikor csak lehet, jelentkezz kiselőadásra! Nem kell megvárni, amíg tanárod felajánlja a lehetőséget az osztály előtt: egész nyugodtan odamehetsz hozzá óra után is! Persze ez azt jelenti, hogy tökéletesen felkészülsz az anyagból. A kiselőadást ne felolvasd, hanem tanuld meg! Természetesen vázlatot használhatsz, de sokkal jobb, ha a kiselőadás valóban előadás, nem pedig felolvasásgyakorlat. Ha nálatok nem szokás kiselőadást tartani, akkor is menj oda a tanárhoz és mondd meg neki, hogy szeretnél javítani! Ha egyelőre még nem is ad rá lehetőséget, értékelni fogja a szándékod.

Ne feledd: A kiselőadásért kapott ötös még nem ment meg! Valóban mentőöv lehet az értékelésnél, de mit sem számít, ha mellette egyesek a témazáróid és a dolgozataid.

A témazárók

Mindenki jól tudja, hogy a témazárók dupla jegynek számítanak. Éppen ezért fontos, hogy alaposan felkészülj rájuk! Sok tanárt ugyanis nem érdekel, hogy akadnak jó jegyeid is. Rengetegen vannak, akik a témazárók alapján értékelnek, és ha valamelyikből egyest írtál, addig kell újra és újra számot adnod belőlük, míg legalább kettes szintet el nem érsz.

Ne az utolsó pillanatban kezdj el készülni a témazárókra!

Amúgy is nagyon fontos, hogy óráról órára tanulj, hiszen javítás címén bármikor kihívhat a tanár felelni. Te pedig nem engedheted meg magadnak, hogy újra egyest kapj! A témazárót köteles a tanár egy héttel előre bejelenteni. Neked már ekkor el kell kezdened készülni! Szedd elő a jegyzeteidet, újra tanulmányozd át a könyvet! A lényeg, hogy sokat és alaposan ismételj. Így mire letelik az egy hét, tökéletesen megérik a tanagyag a fejedben.

(KamaszPanasz)