/ SULI / Pályaválasztás felsőfokon
  2009-02-22

Pályaválasztás felsőfokon

Ez a téma, ha most még nem is, de pár év múlva biztosan gyomorgörcsöt okoz majd, feltéve ha nem gondolkodsz előre. 2,3,4 év ugyanis hamar elrepül és ott állsz majd az értettségi kapujában és nem tudod, hogy mi legyél ha nagy leszel?

Felnőtt. Ez biztos, de ezt mindenki tudja. A pályaválasztás, azonban ennél sokkal bonyolultabb, nagyobb dilemmát okozó kérdés. Jól meg kell fontolni, hiszen a választott hivatást egy életen át űzöd majd, és nem mindegy, hogy úgy kelsz fel reggel ja ne, már megint egy munkanap, vagy pedig örömmel nézel a rád váró kihívások elé.

Ha már döntöttél

Ha már döntöttél „könnyű” dolgod van, hiszen csak be kell jutnod a választott egyetemre, főiskolára. Persze ez nem olyan egyszerű, de azért már mégiscsak egy lépéssel előrébb jársz, mint a többiek. Összesen 5 tantárgyból kell mindenkinek kötelezően érettségiznie. Matekból, magyarból (irodalomból és nyelvtanból is), történelemből, idegen nyelvből és egy választott tantárgyból.

- hirdetések -

Persze, vannak olyanok, akiknek több, mint 5 tárgyból kell érettségizniük. Az orvosira készülőknek például középszintű  érettségi szükséges biológiából, fizikából vagy kémiából. Érdemes tehát tájékozódnod arról, hogy milyen szintű, és tárgyú érettségi szükséges a választott egyetemi felvételhez. Nem mindegy ugyanis, hogy 5 vagy 6 tantárgyból érettségizel.

Aki nem szeretné 4. év végéig „húzni” az érettségiket az csinálhat előrehozott érettségit. Ennek az a lényege, hogy akinek mondjuk több tantárgyból kell érettségiznie az előírtnál, az megszabaduljon ettől a tehertől negyedikre. Előrehozott érettségit csak az tehet, akinek megvan az összes féléves jegye az adott tantárgyból, attól függően, hogy hány évig tanulja azt.

Ezért is érdemesebb olyan tárgyból előrehozott érettségit csinálni, ami mondjuk két, vagy három éves. Jól meg kell fontolni, de elsősorban jól fel kell készülni az előrehozott érettségire is, mert ez nem úgy működik, mint egy próba érettségi. Ha nem sikerül jól csak szintemelővel lehet rajta javítani. Mindenki csak 1 középszintű és 1 felső szintű érettségit tehet gimnáziumi 4. osztály elvégzéséig. Aztán persze bizonyos összegért lehet menni pótérettségizni.

Az előrehozott érettségin kívül más hasznos dolgokat is tehetsz a sikeres egyetemi felvételi érdekében. Ilyenek például a nyelvvizsgák, vagy a tanulmányi versenyek. Érdemes tájékozódni azoknak, akik már elhatározták mit szeretnének csinálni középiskola után, és előre gondolni, számolni az esetleges pluszpontokkal vagy éppen könnyítést képpen hamarabb érettségizni.

Ha még nem döntöttél

Talán még nem foglalkoztat a kérdése, vagy esetleg tényleg fogalmad sincs róla, hogy mit szeretnél majd dolgozni. Hidd el nem maradsz ötlet nélkül! Mindenkiből lesz valami…előbb vagy utóbb. Addig is fogadj meg pár hasznos tanácsot mielőtt még lekeserednél:

  • Gondold végig mik azok a tantárgyak, amiket szeretsz, vagy szívesen olvasol róluk könyveket, inkább humán vagy reál beállítottságú vagy?
  • Ha ez nem segít, sorolj fel pár olyan szakmát amikbe „belelátsz”, tehát közeli ismerősöd, rokonod ezzel foglalkozik, vagy csak nap mint nap találkozol vele. Képzeld el milyen lenne ha te is ezt a szakmát választanád.
  • Ha elmúltál már tizenhat, próbálj elhelyezkedni érdeklődésednek megfelelő munkakörben, próbáld ki magad! Akár nyárimunkaként, akár hétvégente.

(Sz.D.L.)

 

 Kapcsolódó cikkek