Ugye te nem szégyelled a szüleidet?
Kamasznak lenni nem könnyű: ez az átmeneti időszak a gyermekkor és a felnőttség határán számtalan megmérettetést tartogat a számodra. Tele vagy kérdésekkel, furcsa eddig nem ismert érzésekkel, félelmekkel - már nem vagy gyerek, de még nem vagy felnőtt sem.
Bizonytalanságod miatt hajlamos vagy negatívan hozzáállni a dolgokhoz, azt hiszed, hogy csak a kortársaid értik meg a problémáidat és mindenki más rosszat akar neked. Keresed önmagad, miközben megkérdőjelezed a szüleid értékrendjét - nevelési módszereit, életmódját, lázadásoddal számtalan konfliktushelyzetet teremtve.
Önállóságra vágyva
Önmagad megtalálásakor önállóságra, a szüleidről való leszakadásra, autonómiára vágysz, hogy átvehesd a kontrollt a saját életed fölött, és kialakíthasd a saját éned határait. Ehhez legtöbbször a kortársaid szolgálnak követendő példaként - és mindent, amit a szüleid tesznek, hisznek, mondanak zsigerből elutasítasz, gyakran szinte már szégyellve őket mások előtt. Vajon hányszor fordult már meg a fejedben, hogy legszívesebben eltűnnél a föld felszínéről, vagy kimenekülnél a világból amikor a szüleid a barátaid előtt “nevelnek” vagy “utasítgatnak”.
Ugye Te nem szégyelled a szüleidet?
Mert nem lenne szabad szégyellned őket. Gondolj bele: a kamaszkorod a szüleid számára pontosan olyan ingoványos - problémákkal és kérdésekkel teli - időszakot jelentenek mint neked. Úgy érzik, hogy durván eltaszítod őket magadtól, nem vágysz már sem a szeretetükre, sem az elismerésükre. A barátaidnak való megfelelés kedvéért képes vagy nyíltan bírálni, gúnyolni, sértegetni őket, és szembeszállni a kéréseikkel. Persze mindez még jobban elmérgesiti a kapcsolatotokat, ami az addigi kompromisszumra törekvő hangnem megváltozásához vezet - a kéréseket rekord gyorsasággal felváltja a “parancsolgatás”, az erőszakkal kikényszerített akaratérvényesítés, ami senkinek sem jó…
Minél jobban lázadsz, annál inkább szükséged van rájuk
Igen. Lehet, hogy ciki mások előtt, hogy még mindig féltenek, és óvnak mindentől vagy, hogy tízpercenként rád telefonálnak mikor mehetnek érted, vagy azt firtatják, hogy kész van e a házi feladatod…
DE! Emiatt még mindig nem szolgáltak rá arra, hogy szégyelld őket!
A szégyen érzése több összetevőből áll: a megalázásból, a szégyenkezésből, az alacsony önbecsülés érzéséből, valamint a lekicsinylésből és a stigmatizációból. A szégyen egy nagyon intenzív, gyakran a cselekvőképességedet is akadályozó negatív érzelem, magában foglalva a kisebbrendűségi érzést, a tehetetlenséget és félénkséget, valamint vágyat arra, hogy hiányosságaidat elrejtsd.
Sajnos azzal, ha folyamatosan szégyenérzetet érzel, csak magadnak ártasz:
- a szégyen pusztító hatást gyakorol a lelkedre - sérül az önértékelésed
- gyengíti az önbizalmadat - úgy érzed Te nem vagy elég jó
- fenyegeti a társas kapcsolataidat
- indulatossá, haragossá, ellenségessé tesz
- elszigetel - magányossá válsz
- gátolja a lelki fejlődésedet
Nagyobb önállóságra és elfogadásra vágysz? Akkor érdemeld ki!
Bizonyítsd be a szüleidnek, hogy megbizhatnak benned: beszélgessetek sokat az álmaidról, terveidről, a barátaidról, arról hogy éppen mi foglalkoztat a legjobban. Légy nyitott azok felé, akik elől a kamaszkori változások miatt egyre jobban elhatárolódtál. Kérd ki, hallgasd meg, és vedd fontolóra a tanácsaikat - ők már rengeteg tapasztalattal rendelkeznek. Persze nem kell egyet értened velük, higgadtan felvázolhatod Te is az elképzeléseidet, de ne rohanj el sértődötten, ha ők nemet mondanak. Hagyj időt nekik is arra, hogy átdondolják a kialakult helyzetet. Beszélj az érzéseidről, félelmeidről - hagyd hogy továbbra is bele lássanak az életedbe. Tartsd be a közösen kialakított családi szabályokat - létezésük csak azt bizonyítja, hogy törődtök egymással.
Kamasz vagy - érthető, hogy önállóságra törekszel, és lazítani szeretnél a szüleidhez való kötődésen. Tedd azt, de ne semmiképpen se úgy, hogy szégyelled és megtagadod őket mások előtt…
(Szerző: Faar Ida, újságíró)
Felhasznált irodalom:
